DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Nem meglepő: Veszteséges a McLaren

A rémes szezon után várni lehetett, hogy a wokingi istálló anyagilag is megsínyli. Már 2014-ben veszteséggel zártak, részben a Hondára váltás, részben a volt csapatfőnök miatt.

A McLaren istálló a 2013-as üzleti évet még 19 millió dolláros profittal zárta, ennek ellenére tavaly, 2014-ben már 25 millió dollár veszteséget könyveltek el. Christian Sylt, a Forbes újságírója a negatív zárás okait kutatta fel. Fontos szerepe van benne a teljesítménybeli visszaesésnek is – nemcsak idén, de már 2014-ben is gyengébben szerepeltek, mint a megelőző szezonban –, de más is áll a háttérben.



A cég üzleti jelentése „egy igazgató távozása miatti kompenzáció”-t említ, amely önmagában 15 millió dollárba került. Ez alighanem Martin Whitmarsht takarja, aki a versenycsapat és a McLaren Csoport első embere is volt Ron Dennis visszatéréséig, amikor kegyvesztett pozícióba került, sokáig az istálló alkalmazásában maradt, de szerepet nem adtak neki. Mint a Forbes kiderítette, bőségesen kárpótolták a kellemetlenségért.

Jelentős kiadás volt az az 54 millió dolláros kifizetés, amelyet a Daimler kapott, miután 2014 végén a McLaren elhagyta a Mercedest, és a Honda partnere lett. Visszaestek a bevételek is, Jonathan Neale ügyvezető igazgató elmondása szerint „túlnyomórészt a lecsökkent pénzdíjak és szponzori támogatás miatt”.

A 2015-ös idény botladozásait követően várható, hogy a konstruktőri helyezésért kapott jutalom és a szponzoráció tovább fog csökkenni. Ron Dennis mégis úgy fogalmazott: „Arra számítunk, hogy a McLaren Technológiai Csoport újra nyereséges lesz 2015-ben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: