DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Jean Todt élére állt az F1 átalakításának

Jean Todt, az FIA elnöke az utóbbi hetekben egyre többször szólal meg a sportág jövőjével kapcsolatban, noha eddig az F1-es csapatokra és Bernie Ecclestone-ra hagyta a felszólalást.

Az F1 pénzügyei 2014 ősze óta sokkal hangsúlyosabban vannak jelen, mint az azt megelőző években, a témát pedig egy-egy nyilatkozó mindig a felszínen tartotta. Az ügy most kezd (ha eddig nem volt az) igazán fontossá válni, ami jelzi, hogy Jean Todt, az FIA elnöke a korábbinál is közelebbről szemléli az eseményeket, és kulcsszerepet játszik a sportág jövőjét érintő kérdésekben. Múlt héten a radikális változásokat javasolt a látványosság javítására, és arra kérte gyártókat, hogy csökkentsék az ügyfeleknek adott erőforrásaik árát.



A Nemzetközi Automobil Szövetség mexikói sportkonferenciáján a francia elnök ismét úgy nyilatkozott, hogy eltökélt szándéka javítani a kiscsapatok anyagi helyzetén – noha nemrég még azt mondta, hogy zavarják a kiscsapatok panaszkodásai. „A következő években tovább szeretnénk javítani a Forma-1-en, és csökkenteni akarjuk a költségeket is. Ez a show jobbá tételét és azt jelenti, hogy biztosítjuk a csapatok fejlődését a kategóriában.”

Noha ominózus „kiscsapatos” nyilatkozatában még hevesen ellenezte, Todt most fontolóra venné a bevételek igazságosabb elosztását. A független gárdák ugyanis amiatt panaszkodnak a legtöbbet, hogy a nagycsapatok markolják fel a befolyó összeg nagy részét, nekik pedig nagyon kevés jut – Federico Gastaldi, a Lotus helyettes csapatfőnöke is ezért kárhoztatta a sportágat. Noha a kereskedelmi ügyek nem tartoznak a Nemzetközi Automobil Szövetség hatáskörébe, Todt azt mondta, hogy nem fogja figyelmen kívül hagyni. „Tudjuk, hogy egyenlőtlenség van a bevételek elosztása terén, és dolgozunk rajta” – tette hozzá a francia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: