DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Kanadai Nagydíj - A rajtrács

Néhány büntetés a Kanadai Nagydíj előtt is átformálta a rajtrácsot, ráadásul két versenyző még a futamon is inni fogja a levét a hajtáslánc elemeinek cseréjének.

Az első sor a Mercedeseké, a második a finneké, a harmadik a Lotusoké Montrealban - utóbbi csapat legjobb időmérőjét teljesítette 2013 óta, de Kimi Raikkönen sem állt már ennyire előkelő helyen a 2013-as Kínai Nagydíj óta.

Dppi_00115008_272



Három versenyzőnek, nevezetesen Max Verstappennek, Sebastian Vettelnek és Jenson Buttonnak kellett hátrasorolással, illetve egyéb büntetéssel szembesülnie az időmérő után. Vettel az edzésen történt piros zászlós előzése miatt hivatalosan öt, ténylegesen azonban csak két pozíciót veszít. A Toro Rosso hollandja 15 rajthelyes büntetést szedett össze monacói balesetével és itteni motorcseréjével, de ezt nem tudja mind letölteni a mai rajtrácson, így a fennmaradt értéket 10 másodperces időbüntetésre kell váltani a futamon, első bokszkiállása során.

Jenson Button is hasonló cipőben jár. Ő pályára sem tudott lépni az időmérőn, és a McLaren még később dönt arról, hogy a bokszból vagy a rajtrács végéről rajtoltatják-e el az autót. Ám mivel a Honda hajtásláncában két elemből, a turbóból és a hőenergiát visszanyerő rendszerből is be kellett szerelni egy idei ötödiket, így a brit is 15 helyes hátrasorolással szembesült. Ő ebből a rajtrácson semennyit nem tud elhasználni, ezért neki egy bokszáthajtásos büntetést kell majd letöltenie.

 

A Kanadai Nagydíj rajtfelállása:

 

1. Lewis Hamilton 1:14.393  
Mercedes 2. Nico Rosberg 1:14.702
  Mercedes
   
3. Kimi Raikkonen 1:15.014  
Ferrari 4. Valtteri Bottas 1:15.102
  Williams
   
5. Romain Grosjean 1:15.194  
Lotus 6. Pastor Maldonado 1:15.329
  Lotus
   
7. Nico Hülkenberg 1:15.614  
Force India 8. Danyiil Kvjat 1:16.079
  Red Bull
   
9. Daniel Ricciardo 1:16.114  
Red Bull 10. Sergio Perez 1:16.338
  Force India
   
11. Carlos Sainz Jnr 1:16.042  
Toro Rosso 12. Marcus Ericsson 1:16.262
  Sauber
   
13. Fernando Alonso 1:16.276  
McLaren 14. Felipe Nasr 1:16.620
  Sauber
   
15. Felipe Massa 1:17.886  
Williams 16. Roberto Merhi 1:19.133
  Manor
   
17. Will Stevens 1:19.157  
Manor 18. Sebastian Vettel 1:17.344
  Ferrari
   
19. Max Verstappen 1:16.245  
Toro Rosso 20. Jenson Button 
  McLaren
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: