DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Kanada: Egyelőre más ligában a Mercedes

A várt eső végül nem érkezett meg, így gond nélkül gyakorolhattak a csapatok a montreali F1-es hétvége első szabadedzésén. Nehéz dolga lesz annak, aki meg akarja szorítani a Mercedeseket.

Borús, de száraz időben zajlott a Kanadai Nagydíj első szabadedzése, melyet a húszból tizenkilenc versenyző igyekezett ki is használni, hiszen azonnal megkezdték a beállítások tökéletesítését. A huszadik Jenson Button volt, akinek a bokszból kihajtva problémái támadtak: a második fokozatban ragadt az autója, amit hosszú szerelés követetett.

A Mercedesek azonnal rákapcsoltak, nemigen volt olyan pillanata az edzésnek, amikor nem ők álltak az élen. Kettejük közül Hamilton bizonyult a gyorsabbnak, s fölénye épp oly stabil volt Rosberggel szemben, mint a csapaté az üldözőkkel szemben. Így is jutott némi „izgalom” a Mercedesnek, hiszen a világbajnoki címvédő kétszer is bakizott, másodjára szembefordult a forgalommal a hajtűkanyarban, de szerencséjére nem lett belőle különösebb probléma.

Hamilton végül csapattárásnak négy tizedet, míg a harmadik helyen záró Romain Grosjeannak másfél másodpercet adott – hatalmas egyelőre az Ezüst Nyilak fölénye. Grosjean mögött viszont szoros volt a mezőny, hiszen még a 13. helyezett Perez is kevesebb, mint nyolc tizedre volt tőle az edzés végén, amikor ezúttal viszonylag kevesen javították meg addigi idejüket. Az első hét helyen egyébként hat különböző csapatot találhattunk, hiszen Grosjean mögött Hülkenberg, Vettel, Massa és Kvjat következett.

Nem Hamilton volt az egyetlen, akinek gondjai adódtak az edzésen, hiszen Sainznak az autójával támadtak problémái, Buttonnak pedig az edzés eleji váltóhibája mellett az is nehézséget okozott, hogy megtalálja az ideális befordulási pontot a garázsa elé – a rádión legalábbis erre panaszkodott csapatának...

Az edzés végeredménye:

  Pilóta Csapat Idő Hátrány Kör
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:16.212 - 34
2. Nico Rosberg Mercedes 1:16.627 0.415 38
3. Romain Grosjean Lotus-Mercedes 1:17.721 1.509 35
4. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:17.871 1.659 34
5. Sebastian Vettel Ferrari 1:17.905 1.693 25
6. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:17.985 1.773 28
7. Danyiil Kvjat Red Bull-Renault 1:18.021 1.809 30
8. Pastor Maldonado Lotus-Mercedes 1:18.026 1.814 41
9. Fernando Alonso McLaren-Honda 1:18.128 1.916 34
10. Max Verstappen Toro Rosso-Renault 1:18.257 2.045 24
11. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:18.325 2.113 40
12. Kimi Raikkönen Ferrari 1:18.439 2.227 26
13. Sergio Perez Force India-Mercedes 1:18.503 2.291 28
14. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:18.775 2.563 24
15. Jenson Button McLaren-Honda 1:18.786 2.574 25
16. Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:18.948 2.736 30
17. Carlos Sainz Toro Rosso-Renault 1:19.065 2.853 23
18. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:19.165 2.953 32
19. Roberto Merhi Marussia-Ferrari 1:20.616 4.404 33
20. Will Stevens Marussia-Ferrari 1:20.624 4.412 27
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: