DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Hamilton szárazon az élen, esőben a falban végezte

Az időjárás hamar rövidre zárta a Kanadai Nagydíj második szabadedzését. A mezőny csak az első fél órában gyakorolhatott, ezt követően csupán Lewis Hamilton kicsúszása okozott látványosságot.

Az első edzésen még megúszta a mezőny a csapadékot, a másodikon azonban már nem kerülhették el azt, és a csapatok már a kezdés előtt biztosak voltak benne, hogy hamarosan megnyílik az ég Montreal felett. Ennek megfelelően mindenki azonnal pályára hajtott a zöld lámpák kigyulladása után, hogy minél több munkát elvégezhessenek száraz körülmények között. Így kissé a stratégiák is eltértek: egyesek korán feltették a szuperlágy gumikat, mások már rövid versenyszimulációkkal is próbálkoztak.

1433530626



Nico Hülkenbergnek kellett hamar visszatérnie a bokszba, amikor rejtélyes körülmények között bal hátsó defektet kapott anélkül, hogy bárminek is nekiütközött volna. A SkySports értesülései szerint viszont a Pirelli azonnal cáfolta, hogy a gumi lett volna a hibás.

Lewis Hamilton már ezekben az első percekben is meleg pillanatokat élt át, amikor egy alkalommal elvétette a sikánt a célegyenes előtt, és autójával átugratott a megmagasított kerékvetőkön, ezt követően pedig kissé aggódott is a Mercedesének állapota miatt.

Ennek ellenére a brit ezúttal is a tabella élére állt, három tizeddel gyorsabban autózva Sebastian Vettel Ferrarijánál, aki hat ezredet adott Kimi Raikkönennek. Nico Rosberg lett a negyedik, megelőzve a két Lotust és a két Williamst.

Fél óra elteltével aztán megjött az eső, és minden autó visszatért a bokszba. Már-már úgy tűnt, csendesen fog eltelni a következő óra, ám a két Mercedes váratlanul megjelent a boksz kijáratánál. A pályára nagyon hamar nagyon sok eső hullott, egyes vélemények szerint extrém esőgumikat igényeltek a körülmények, ám Hamilton és Rosberg intermediate-eken hajtottak ki. Ám hiába óvatoskodtak mindketten, a brit autója a hajtűben felúszott a vízen és lassú tempóban a gumifalnak koccant a bukótérben. Komolyabb kár nem keletkezett, és mivel ezt követően már senki más nem merészkedett ki a pályára, a Mercedes sem veszített semmit ezzel az apró malőrrel.

Az autó elszállításának idejére piros zászlós leállást rendeltek el, de ez nem sokon változtatott, hiszen a pálya üres maradt a kockás zászló meglendüléséig. A mezőny a szombati, harmadik szabadedzésen folytathatja majd a gyakorlást.

 

A második szabadedzés végeredménye: 

 

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:15.988 - 22
2 Sebastian Vettel Ferrari 1:16.304 0.316 19
3 Kimi Raikkonen Ferrari 1:16.310 0.322 20
4 Nico Rosberg Mercedes 1:16.440 0.452 22
5 Pastor Maldonado Lotus-Mercedes 1:16.600 0.612 15
6 Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:16.849 0.861 18
7 Romain Grosjean Lotus-Mercedes 1:16.864 0.876 15
8 Felipe Massa Williams-Mercedes 1:17.041 1.053 19
9 Daniil Kvyat Red Bull-Renault 1:17.092 1.104 10
10 Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:17.111 1.123 16
11 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1:17.120 1.132 15
12 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:17.261 1.273 17
13 Carlos Sainz Toro Rosso-Renault 1:17.318 1.330 23
14 Sergio Perez Force India-Mercedes 1:17.367 1.379 20
15 Fernando Alonso McLaren-Honda 1:17.627 1.639 21
16 Max Verstappen Toro Rosso-Renault 1:17.657 1.669 23
17 Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:17.751 1.763 21
18 Jenson Button McLaren-Honda 1:18.135 2.147 20
19 Roberto Merhi Marussia-Ferrari 1:19.531 3.543 15
20 Will Stevens Marussia-Ferrari 1:19.734 3.746 13
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: