DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A McLaren tovább szenved az ERS-szel

A wokingi csapat csütörtöki problémája ismét visszatért: megint a hibás tömítéssel akadtak gondok az MGU-K-n, ráadásul már az új változatot használták - Button eddig 18 kört tudott megtenni.

Csütörtök délelőtt 21 kör után kellett visszahívni Jenson Buttont, és úgy állt a helyzet, hogy szombatig pályára sem lép a csapat. Fernando Alonso viszont limitált programmal, de vezethetett, és a csapat eddigi legsikeresebb napját produkálta – 59 kört tett bele az MP4-30-asba.

Az új tömítés már péntek délután megérkezett Barcelonába, de a csapat inkább megpróbálta a pályán, mintsem hosszadalmas motorcserével a garázsban tölteni az idejét. Az MGU-K-hez tartozó új alkatrésszel viszont Jenson Button megkezdhette a gyakorlást, de csak 23 körre futotta – délelőtt megállt alatta a McLaren, a délután nagy részét pedig a bokszban töltötte. Az Autosporttól származó információk szerint a csapat szerelői serényen dolgoztak a Button autóján, teljesen szétszedve azt.



A McLaren közleménye szerint ugyanaz történt, ami csütörtökön. „A délelőtti teszt után hasonló problémák ütötték fel a fejüket az MGU-K-val, mint az első napon, ezért döntöttünk úgy, hogy a garázsban maradunk. Az alapos átvizsgálás során úgy határoztunk, hogy csökkentett teljesítménnyel fogunk futni.”

A világbajnokok eddig a leggyengébbnek bizonyultak Jerez után is, Button és Alonso összesen 103 kört tudtak megtenni a három nap során - nem csoda, ha a spanyol nem tartja eléggé felkészültnek csapatát a három hét múlva kezdődő Forma-1-es szezonra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: