DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Exkluzív Jerezből: Meglepetések tesztje

Azt lehet mondani, izgalmasan indul a 2015-ös évad, már ami a felkészülést illeti. Elment két nap, és Sebastian Vettel alatt életre kelt a Ferrari - közepes keverékű gumikon hasított legjobb időket, ami akkor is érdekes, ha mindenki azt igyekszik bizonygatni, hogy a köridők semmit sem számítanak.

28751



A német nagyon szerényen közlekedik a paddockban, olyan érzésem van, hogy még maga is meg van hatva attól, hogy a Ferrari versenyzője, Apukája a szokott visszahúzódó stílust hozza; aki igazán ficánkol új piros szerelésében, az Britta Röschke, aki Vettellel együtt érkezett sajtósként a Red Bulltól.

Bezzeg a McLarennél... Vasárnap órákig vártak a fotósok, mire előbújt Alonso a boxból - bár ne tette volna. Egy kis csapat esetében csak legyintenénk, hogy hát jó, majd megy jobban is - de a McLrennél? A Hondával? Alonso falfehér arccal igyekszik a motorhome-tól a garázsig és vissza. Aki kint szentségel a placcon, az az ő apukája és menedzsere, ott gesztikulálnak rendre az ezüst konténerek előtt, szinte vicces. Amit a McLaren MP4/30-ról lehet tudni, hogy még a japánok sem értik, hogy a software és hardware miért nem passzol, és amikor erre Ron Dennis azt mondja, hogy "Ezt vártuk...", mindenki csak röhög. Button hétfőn olyan időket futott, amivel az itteni legutóbbi F3-as futamon is szégyent vallott volna. El is menekül ír rendszámú lakóbuszába, amint csak teheti.

28731

Érdemes szót ejteni az álcafestéssel érkezett Red Bullról, amiről állítólag Adrian Newey már előre megmondta, nem egy világverő gép. Eddig ez be is jött, és miután hétfő reggel Kvijat a harmadik kanyarban lekoccolta az egyetlen első szárnyat, utána FIA engedéllyel körözgetett - mindig egy kört, csigatempóban. Érdekes látvány mindenesetre, első szárny nélküli kocsik a 80-as években dívtak, akkor még nyerni is lehetett ilyen géppel, ami manapság eléggé esélytelen.  

A Mercedesre térve: sokak szerint olyan a kocsi, mint a Red Bull 2011-es szuperautója, rögtön gyors és teljesen megbízható. Mondjuk ez Rosberg 150 köre után volt csak igaz, mert hétfőn Hamilton azért bekapott egy lerobbanást, de csak 89 kör után. Mindenesetre a mankós Toto Wolff, a hétfőre befutó Lauda és Susie Wolff nagyon susmusoltak a Merci-sátorban ebéd közben, amiben Toto vitte a prímet, Lauda csak biggyesztgette a száját.

10979218_807652902623091_1424636130_n

A Toro Rosso rendkívül büszke rá, hogy a F1 történetének legifjabb párosával szállnak harcba. A spanyol média máris kedvencként kezeli Carlos Sainzot, de Verstappentől is sokat vár Franz Tost. Mindkét apukával tudtam beszélni, íme egy rövidebb és kicsit hosszabb nyilatkozat.

"Én itt láthatatlan ember vagyok" - mondta Carlos Sainz Sr. - "Tessék kérdezni a pilóta urat, ne az apukáját..."

Jos The Boss Verstappen, aki az 1994-es Magyar Nagydíjon szerezte első dobogós helyezését, ennél kicsit közlékenyebb volt:

"Mindig is szerettem a magyar futamot. Bár az egész pálya csak kanyarokból áll, jó móka volt ott versenyezni, Max pedig a saját maga főnöke (Boss), tudja, mi a dolga, és azt jól végzi. Persze, még nagyon fiatal, időt kell neki hagyni. Aki arról beszél, hogy még gyerek, nem ide való, az nem ismeri őt, nem tudja, mit ért el eddig, és épp ezért nem is tudja megítélni. A Red Bull is tudja, mit vállal, kibe fektetett eddig és kit tüntetett ki a bizalmával..."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: