DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Nem érkezik a Lego a Formula-1-be

Az ismert építőjáték dán gyártóját a McLaren szponzoraként hozták szóba, ők viszont úgy érzik, az F1 nem illene a Lego profiljába. Akár Kevin Magnussen sorsa is függhet döntésükön.

A hírek szerint a McLaren ma dönt arról, Jenson Button vagy Kevin Magnussen maradhat-e a csapatban a következő szezonban – egy ülést biztosan Fernando Alonso kap meg. A közelmúltban a McLaren Csoport vezetője, Ron Dennis Dániában járt, ahol lehetséges szponzorokat keresett fel a csapat számára. Egy helyi tévécsatornának adott interjúból kiderült, hogy támogatásuk nagyban segítené Kevin Magnussent, hogy maradjon az istálló színeiben. Dennis a pletykák szerint Magnussent pártolja Button ellenében.



„Erősen kívánom, hogy Dánia ébredjen fel. És ismerje fel, hogy vissza nem térő lehetőségük van arra, hogy támogassanak valakit, aki könnyen hazája sportlegendája lehet. Remélem, a multik valamelyike felismeri, hogy az élet nem mindig csak a pénzről szól, hanem a nemzeti büszkeségről is. Én már elvégeztem a feladatom. És azt hiszem, itt az ideje, hogy Dánia is megtegye ugyanezt” –mondta a TV3 televíziónak.

A felkeresett cégek közé tartozik a Bestseller és a Lego is, ám utóbbi vállalat vezérigazgatója, Vig Knudstorp a Copenhagen Post című lapban tagadta, hogy terveznék a száguldó cirkuszhoz való csatlakozást. „Az F1-es szponzoráció nem illik a Lego brandjébe” – mondta a Lego-főnök.

Új dán szponzor nélkül könnyen lehetséges, hogy a csapat inkább a tapasztaltabb Jenson Buttont választja. „Még nem válaszolhatok a jövőmmel kapcsolatos kérdésekre. Remélhetőleg hamarosan tudok” – írta Twitterjén a 2009-es világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: