MonacóiNagydíj
Leclerc nyitott az élen hazai pályán
Nyugodtan, incidensek nélkül nyitotta a most már péntekre tolódott monacói szabadedzést az F1 mezőnye, a hercegség utcáin pedig elsőre a helyi hős volt a leggyorsabb. Véget ér-e pechszériája is?
részletekÍgy zajlott az első monacói edzés
A helyi hagyományokat megtörve, a többi helyszínen megszokott menetrendhez idomulva pénteken kezdődik a program Monte-Carlo utcáin is: tartsatok velünk az első egyórás gyakorlás során!
részletekA monacói alagút incidensei
Sokat használt kifejezés, hogy a Monaco a Formula-1 ékköve, és a legendás pályának is egyik legjellegzetesebb szakasza a Fairmont Hotel alatt húzódó mintegy 350 méter hosszú alagút. Habár a szakasz elsősorban nem a balesetekről és egyéb incidensekről ismert, a korábbiakban már volt alkalom erre is. Az alábbiakban ezekből következik négy nagydíj öt esete.
részletekGasly végre sima hétvégére vágyik Monacóban
Az AlphaTauri francia pilótája az Ausztrál Nagydíj óta nem végzett pontszerző helyen, miközben csapattársa, Yuki Tsunoda kétszer is a legjobb tízben végzett ez idő alatt.
részletekMercedes: Nincsenek nagy elvárásaink Monacóra
A Spanyol Nagydíjon látott előrelépés ellenére a Mercedes túlzott elvárások nélkül készül a hétvégi Monacói Nagydíjra. Ezt Toto Wolff éppen a barcelonai pályából kiindulva mondja.
részletekRetro – Az őrült utolsó három monacói kör
Monte-Carlo. Egy nagydíjserleg, amelyre biztosan minden versenyző vágyik. Bő negyven éve ezen a napon viszont úgy tűnt, hogy ezt a futamot senki nem akarja megnyerni.
részletekMonaco kiesése sokként érné Gaslyt
Franciaország, Monaco, Belgium: három helyszín, amelynek jövője bizonytalanná vált az új versenyek miatt – egyben három helyszín, amely különleges fontosságú Pierre Gasly számára.
részletekMansell: Ki kellett volna löknöm Sennát anno Monacóban
Egykori nagy riválisára és a vb-címet hozó 1992-es szezonra emlékezett vissza Nigel Mansell. Büszke magára, hogy a hercegségben nem ütközött össze ellenfelével. Felelevenítette azt is, mit mondott neki Senna a Magyar Nagydíj dobogóján, mikor megnyerte a világbajnokságot.
részletekPerez nem várja a Monacói Nagydíjat
A monte-carlói futam a Formula-1-es szezon egyik legkülönlegesebb versenye, Sergio Perez azonban cseppet sem vágyik a hercegségbe. Szerinte a 2022-es autókkal problémás lesz ott versenyezni.
részletekMonacónál is rosszabb helyzet a Mercedesnél
Nem találtak magukra a címvédők Azerbajdzsánban, sőt talán még hátrébb kerültek: Hamilton hiába autózott a határon, nem volt gyors, Bottas szerint alapvető probléma lehet a W12-vel. Mindkét versenyző a tapadás hiányát emelte ki a két szabadedzés után.
részletekGasly sajnálta a mögé beragadó Hamiltont
A Monacói Nagydíjon Lewis Hamiltonnak semmilyen reális esélye nem volt arra, hogy a hatodik helyért megelőzze az előtte autózó Pierre Gaslyt. A francia már-már sajnálta a világbajnokot.
részletekBottas: Csak a veszteseknek opció a feladás
Továbbra is nagyon erős mentálisan, bizonygatja a monacói dobogót elvesztő finn, akinek pár nap kellett, hogy túltegye magát a kiesést eredményező elszúrt kiálláson. Ő nyerte az utolsó Azerbajdzsáni Nagydíjat 2019-ben, és készen áll az újabb sikerre. Rendhagyó módon Finnországból, a repülőtérről jelentkezett be a sajtótájékoztatóra, mivel nem érkezett meg időben Bakuba.
részletek