KissNorbert
Kiss Norbi fantasztikusan versenyzett a magyar közönség előtt
Kiss Norbi vasárnap is ott folytatta, ahol előző nap abbahagyta, ismét kétszer állhatott fel a dobogóra a Kamion EB és Fesztivál hungaroringi versenyhétvégéjén. A magyar címvédő ezzel szinte karnyújtásnyira került a 2015-ös Európa-bajnoki címhez.
részletekKiss Norbi vasárnap is futamot nyert a Hungaroringen!
A vasárnap még kiválóbban alakult Kiss Norbert számára a Kamion Európa-bajnokság magyarországi állomásán: az első futamon a megszakítás ellenére is sima rajt-cél győzelmet aratott, a második versenyen pedig kőkemény csatákat vívva egészen a második helyig tört előre! Az Oxxo Racing pilótája ezzel ismét jelentősen növelni tudta összetettbeli előnyét.
részletekKiss Norbert futamot nyert a Hungaroringen
Parádés szombatot zárt Kiss Norbert a Kamion Európa-bajnokság magyarországi fordulóján: az esős pályán megszerzett pole pozíció után fölényes rajt-cél győzelmet aratott az első viadalon, míg a másodikon remek felzárkózást bemutatva harmadik lett, így mindkét futam után a dobogóról integethetett a hungaroringi közönségnek!
részletek„Kamionnal is lehet előzni a Hungaroringen”
Először versenyez hazai pályán Kiss Norbert, a kamion-Eb magyar éllovasa. A Formula.hu a plusz teherről, pályaismeretről, elvárásokról és egy egészen más oldaláról beszélgetett a pilótával.
részletekKiss Norbi: Futamgyőzelem és a legtöbb megszerzett pont Mostban
Augusztus utolsó hétvégéjén véget ért a nyári szünet a Kamion Európa-bajnokság számára is, a mezőny a 25 év után az újra megrendezésre kerülő magyarországi, hungaroringi verseny előtt egy héttel Csehországba, Mostba látogatott.
részletekKiss Norbi egy 2. és egy 4. hellyel hangolt hazai versenyére
A vasárnap egy árnyalatnyival gyengébben sikerült Kiss Norbert számára a Kamion Európa-bajnokság csehországi állomásán a szombatnál, hiszen ezúttal „csak” második lett az első futamon...
részletekIsmert magyarok kampányolnak Kiss Norbi mellett
Saját megfogalmazása szerint "élete legfontosabb versenyére" készül Kiss Norbi, aki reméli: a negyed század után, szeptember 5-6-án a Hungaroringre visszatérő kamion Eb igazi sikertörténet lesz és a Formula 1-hez hasonlóan, hosszú távon gyökeret ver Magyarországon és idővel igazi turisztikai vonzerőt jelent majd az országnak.
részletekEurópa-bajnokként hazai közönség előtt 1-es rajtszámmal
Norbi életében ez egy fontos mérföldkő, ugyanis címvédőként hazai közönség előtt versenyezhet a Kamion Európa-bajnokság magyarországi futamán, ezért a nyári szünet alatt sem pihent, mivel fontos feladatának érzi a hungaroringi verseny népszerűsítését.
részletekNagyfiúk, nagy játékok, remek móka
A nagyfiúk nagy játékokkal játszanak – tartják a kamionosok, s ez a mondás duplán igaz a kamionversenyzőkre. A címvédő Kiss Norbert és a kamionos Európa-bajnokság mezőnye szeptember első hétvégéjén a Hungaroringen méreti meg magát (a „nagyfiúk” 25 év után térnek vissza a magyar versenypályára), előtte azonban még egy különleges esemény keretében találkozott Kiss a magyar újságírókkal.
részletekIdén jet-skivel lazítanak a magyar versenyzők
Kiss Norbi, Bessenyei Zoltán, Vida János, Walter Csaba, Bús Edina, Győrfi Alen. Kitűnő autó- és motorversenyzőink, akikben közös, hogy mindannyian idén kezdtek komolyabban foglalkozni a jet-skivel.
részletekGyőrfi Alen csatlakozott Kiss Norberthez
Kiss Norbi hatszoros magyar bajnok autóversenyző, Európa bajnok kamionversenyző jó példája követőkre talált más Európa bajnokok körében is. Norbi barátja, a szintén Európa bajnok motorversenyző, Győrfi Alen, hétvégi Alpok Adria futamának edzései között, Norbi társaságában ragasztotta fel versenymotorjára a Macskaárvaház Alapítvány nevű állatvédő civilszervezet matricáját.
részletekMacskákért kampányol Európa-bajnokunk
A magyarországi Eb-futamra készülő kamionversenyző, Kiss Norbi nagy macskabarát hírében áll, s mostani felhívásával is a négylábú kedvenceken szeretne segíteni. Tégy te is valamit a macskákért!
részletek