DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Halo

Egyre több az aggály a halo bevezetése körül

Egy F1-es csapat azért aggódik, mert a fejvédővel ki fog tolódni az autók fejlesztési ideje, a Renault szakembere pedig úgy véli, az aerodinamika fogja megsínyleni bevezetését.

részletek

Jackie Stewart egyértelműen támogatja a halót

Bár sokaknak nem tetszik, a skót F1 legenda szerint a fejvédelmi eszköz jövő évi bevezetése „a következő logikus lépés”.

részletek

A halo szinte minden csapattal kiszúrás

A Formula-1 egyik legdrasztikusabb változása áll a küszöbön, 2018-tól ugyanis kötelező lesz a fejvédelem, a halo. Ez viszont nemcsak esztétikai okokból jön szinte minden istállónak rosszul.

részletek

Bottas is elmondta véleményét a halóról

Rengetegen tiltakoznak a fejvédő elem használata ellen, mondván, ez a Forma-1 DNS-ét szabja át - most Valtteri Bottas is elmondta, hányadán áll vele.

részletek

„Miért nem gyártunk pilóta nélküli F1-es autókat?”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner finoman szólva sem örül neki, hogy 2018-ban a sportág kötelezővé teszi halót a csapatok és a versenyzők számára.

részletek

Mögötte halt meg Surtees, mégsem hisz a halóban

Mellette repült el a leszakadt kerék, amely eltalálta a 18 éves pilóta fejét. Jolyon Palmer mégis úgy véli, ilyen jellegű baleset, vagy olyan tragédia, mint Justin Wilsoné, nem történhet meg az F1-ben.

részletek

Újabb pilóta állt be a halót kritizálók közé

Két héttel a 2018-as kötelezővé tétele után tovább folytatódik a halo körüli mizéria: vannak, akik ezt tartják a helyes döntésnek, mások azonban kitartanak azon véleményük mellett, hogy az F1-es autóknak nyitottnak kell maradniuk.

részletek

A halo csapdája: Ezért volt kénytelen bevezetni az FIA

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke érdekes eszmefuttatással magyarázta a halo bevezetését: szerinte attól fogva, hogy a Mercedes előadta ötletét, nem volt visszaút a szövetség számára.

részletek

Az FIA-nak meg kellett lépnie a halo bevezetését

Negatív vélemények ide, panaszkodás oda, jövőre halóval felszerelt F1-es autók fognak körözni a világ versenypályáin - a Sauber német pilótája is megosztotta véleményét az eszközről.

részletek

Ezért nem örülnek az F1-es mérnökök a halónak

A 2018-ra kötelezővé tett fejvédelmi eszköznek több előnye van a biztonság növelése mellett is, ám a szakemberek szerint egy bizonyos területen komoly hátráltató tényező lehet.

részletek

Kamerát szerelhetnek a halóra

A halo nem csak fejvédelemre szolgálhat majd, hanem több hasznos tulajdonsága is van: az eszköz például átalakíthatja a fedélzeti kamerák elhelyezkedését is.

részletek

Van egy hatalmas előnye a halónak

A Mercedes F1-es csapatának tesztpilótája, George Russel megosztotta velünk a Hungaroringen, hogy a biztonság mellett mire jó még a 2018-ra kötelezővé tett fejvédő eszköz.

részletek