DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Gasly

Tsunodát nem érdekli, hogy ki lesz a csapattársa

A japán pilóta először köröz Szingapúrban, hiszen a tavalyi szezonban nem járt a mezőny a miniállam utcáin. Az AlphaTauri versenyzőjének tetszik a pálya, a csapat másik ülésével pedig nem foglalkozik.

részletek

Gasly: Ilyen gyorsan még nem szálltam ki…

A bokszutcában kapott lángra az AlphaTauri a szingapúri edzésnapon. Aggodalomra azonban semmi ok Gasly számára: csak az üzemanyag gyulladt be, egy kis festék égett meg, az esetnek nem lesz hatása a folytatásra.

részletek

Ferrarik az élen, probléma Verstappennél a második edzésen

Carlos Sainz közepes, majd lágy abroncson is leggyorsabb volt a Szingapúri Nagydíj éjszakai szabadedzésén. A két Ferrarit Russell és Verstappen követte, utóbbi az edzés zömében a bokszban vesztegelt.

részletek

F2: Éljen a bajnok, vesszen a bajnok

Idei Formula-2-es bajnoki címének megszerzését követően a brazil Felipe Drugovich nemtetszését fejezte ki azon szabály kapcsán, mely szerint az adott év Formula-2-es bajnoka a következő évben már nem indulhat a bajnokságban. A bajnokság vezetősége részéről viszont kijelentették, hogy szerintük ez a szabály jó és ezen nem hajlandók változtatni.

részletek

Gasly: Az élen akarok harcolni

Még mindig nem biztos, hogy marad az AlphaTaurinál, ez minden szaván érződik: nem titkolja, hogy jobb autóba szeretne ülni 2023-ban. A következő hetekben eldőlhet a sorsa.

részletek

„Ez nem része a versenyzés DNS-ének” – pilóták a motorcserés rajtrácsbüntetésekről

Monzában hosszú órákig tartott, mire az időmérő után kiadták az előzetes rajtrácsot a rengeteg hátrasorolásnak köszönhetően: az F1-es mezőny tagjai szerint is túl bonyolulttá vált a rendszer.

részletek

Villeneuve: Az Alpine-nak Doohant kellene választania

Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke nemrég azt közölte, hogy tizennégy jelöltjük van megüresedett jövő évi ülésükre, Jacques Villeneuve szerint azonban nem Gasly vagy Ricciardo lenne a megfelelő.

részletek

Gasly: Rémálmaim lesznek Daniel hátsó szárnyáról

A nyolcadik hellyel pontokat szerzett a betegséggel induló versenyhétvégén Pierre Gasly: az olasz beismerte, dühöngött az autóban, mivel az Olasz Nagydíj többségében beragadt a McLaren mögé.

részletek

Elbukhat Herta szuperlicenc-kérelme – így alakulhat a pilótakeringő

A legfrissebb fejlemények alapján aligha kapja meg a különengedélyt az FIA-tól az IndyCarban vitézkedő amerikai, ez pedig ismét megkavarhatja a paklit az átigazolási piacon.

részletek

„Ha nem jön Herta, Gasly marad”

Franz Tost, az AlphaTauri csapatvezetője szerint az FIA-n múlik, hogy érkezik-e hozzájuk az IndyCarban szereplő amerikai pilóta – ha viszont nem, akkor aligha változtatnak a felállásukon.

részletek

Rosberg: Működne az Ocon–Gasly páros, mi is domináltuk a sportot

Pierre Gaslyt választaná az Alpine helyében két korábbi világbajnok is – Jenson Button és Nico Rosberg azonban egyaránt emlékeztetnek rá, a francia honfitársával, Esteban Oconnal nem áll a legnagyobb barátságban.

részletek

Gasly: Ez egy szomorú helyzet

Kissé csalódottan értékelt a Holland Nagydíjat követően az AlphaTauri francia pilótája. Pierre Gasly szerint nem volt meg a tempójuk a versenyen, így nem sok esélyük volt közvetlen riválisaik ellen.

részletek