DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

EmiliaRomagna-iNagydíj

Fél a következő két pályától a Mercedes

Bahreinben sem volt könnyű a címvédőknek, pedig ez a pálya jobban kedvezett a W12-nek, mint Imola és Portimao fog, nagy sebességű szakaszokkal, ami a Red Bull erőssége.

részletek

Russell levélben kért bocsánatot csapatától

Esélye lett volna megszerezni saját karrierje és a Williams idei első F1-es pontjait Imolában, a biztonsági autó mögött azonban falnak ütközött: a fiatal brit bocsánatkérő levelet írt a kollégáinak.

részletek

Bottas nem érzi igazságtalannak Hamilton stratégiáját

Noha neki eddig nem engedték az alternatív stratégiákat, a finnek nem volt gondja azzal, hogy a brit Imolában elnyújthatta az etapját. A versenymérnök szerint VSC nélkül szoros lett volna a csata.

részletek

Ezért dobta el Perez dobogóját a Racing Point

Utólag már könnyű okosnak lenni, ám a verseny alatt rendelkezésre álló információk alapján továbbra is helyes döntésnek találják a csapatnál, hogy kihívták kerékcserére a mexikóit az SC-fázis alatt.

részletek

Horner: Hamilton nem volt annyival gyorsabb

A Red Bull F1-es csapatvezetője szerint nem kis mértékben a szerencsének köszönhette imolai győzelmét a brit pilóta – ugyanakkor gratulált a Mercedes zsinórban hetedik konstruktőri címéhez.

részletek

Leclerc: Már tudjuk használni a lágy gumikat

A hetedik helyről rajtoló Charles Leclerc az ötödik pozícióban ért célba Imolában, és rendkívül elégedett az előrelépéssel, melyet csapata tett az elmúlt két hétben. Az egyéni negyedik helyért megy a monacói.

részletek

Vettel kiforgatta, a váltótól megfájdult a feje

Annyira rázta az autót a Haas váltóhibája, hogy Kevin Magnussen erős fejfájással szállt ki, amikor feladta a futamot. Ekkor már nem volt miért harcolnia, a futam az első körben elúszott.

részletek

Rizikós manővert vállalt be Kvjat a negyedik helyért

Három autót – kettőt egyszerre – előzött meg Danyiil Kvjat egy kör alatt az újraindítást követően. Csak azt sajnálja, hogy Ricciardót nem tudta átlépni a dobogós helyért. Az orosz majdnem annyi pontot szerzett Imolában, mint addig egész szezonban.

részletek

Albon eldobta, de tőle kértek bocsánatot

A thai versenyző mérnöke mentegetőzött, mert elkéstek a bokszba hívással a safety car alatt. Albon – aki megforgással elveszített egy erős pontszerzést – úgy érzi, két kiállással dobogóért harcolhatott volna és kételkedik benne, hogy önhibából forgott meg.

részletek

Raikkönennel pont kibabrált a biztonsági autó

Kettős pontszerzéssel ünnepelte meg az Alfa Romeo, hogy jövőre is a mezőnyben lesz a márka, illetve hogy mindkét pilótájukkal hosszabbítottak. Raikkönen a biztonsági autó miatt bosszankodik.

részletek

Verstappen: Teljesen váratlanul ért a defekt

Max Verstappen jó úton haladt afelé, hogy újabb dobogós helyezést szerezzen, aztán egy durrdefekt miatt kiesett a versenyből. Ugyanakkor meglátta az örömet az ürömben a holland.

részletek

Russell olyan agresszív akart lenni, mint még soha

Eddig túl óvatosnak gondolta magát a versenyeken, most viszont saját bevallása szerint is átesett a ló túloldalára George Russell, aki első F1-es pontszerzésével a láthatáron, a biztonsági autó mögött csapta falhoz a Williamst.

részletek