DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Előzés

300 km/h-val hasított, mégis simán kikerülték

Már az sem mindennapos, hogy valaki ekkora tempóval száguld az autópályán – de hogy egy másik autó még így is lazán megelőzze és lehagyja, az végképp döbbenetes.

részletek

Miben volt a legjobb Ricciardo és Stroll?

2017-ben ugyan jelentősen lecsökkent az előzések száma, ám így is hozott izgalmakat a szezon. Daniel Ricciardo lett idén a csúcstartó, a Brit Nagydíjon különösen kitett magáért.

részletek

Hamilton: Ez a pálya nem alkalmas versenyre

Lewis Hamilton szinte a teljes verseny alatt közel autózott csapattársához, ám megelőzni nem tudta. Szerinte ebben a pálya nem megfelelő vonalvezetése a leginkább hibás, nem illik az autókhoz.

részletek

Vettel duplázással zárná az évet

Ugyan a világbajnoki címet elbukta Sebastian Vettel, de sokkal jobb hangulatban vonulhatna pihenőre, ha Brazília után Abu Dhabiban is elsőként szelné át a célvonalat.

részletek

Sejthető volt, hogy így végződik ez az előzés

Az alábbi felvétel akár oktatóvideónak is elmenne arról, miért ne próbálj meg jeges útszakaszon a kelleténél nagyobb tempóval előzni – a közeledő tél kapcsán érdemes ezt mindenkinek észben tartania.

részletek

Hamilton nem élvezte túlzottan az előzéseket

Lewis Hamilton az egész világot bámulatba ejtette a Brazil Nagydíjon mutatott fantasztikus felzárkózásával. Ő maga azonban úgy véli, manőverei nem kifejezettek őt dicsérik.

részletek

Klasszikus előzésekért is büntetés járna

A motorsport történetében számtalan esetben büntetést osztana ki a Formula-1 jelenlegi szabályai szerint a versenybíróság. Nagy kár lett volna ezért a három nagyon híres előzésért is.

részletek

Hamilton nagyobb ellenállásra számított

Lewis Hamilton a rajt után csak második volt, néhány körrel később azonban meglepően könnyedén előzte vissza Vettelt és nyerte meg a versenyt. A brit csodálta, hogy Vettel nem erősködik.

részletek

Főnöke odáig van Ricciardo előzéseiért

Bár sokszor nem tűnik fel a közvetítések során, az ausztrál F1-es pilóta az előzések valói mesterévé vált az utóbbi években - csapatfőnöke joggal nevezi versenyben mutatott rátermettségét egyik legnagyobb erősségének.

részletek

Verstappen: Nem tudtam volna előzni semmiképpen

Max Verstappennek háromszor is meggyűlt a baja a forgalommal, ebből kétszer a hajrában. De nem erre fogja a holland, úgy véli, szinte biztos, hogy nem tudta volna megelőzni Hamiltont.

részletek

Így előz egy igazi bunkó budapesti sofőr

A videóban szereplő autó vezetőjét nem izgatta túlságosan, hogy beállt előtte a sor: fogta magát és felhajtott a járdára – végül is, ott tényleg jóval kisebb volt a forgalom…

részletek

Drasztikusan csökkent az előzések száma

Sajnos a számok magukért beszélnek, a statisztika megmutatja, hogy tavalyhoz képest látványosan csökkent az előzések száma. Így is van három pálya, ami növekedést mutatott, de döntő többségében nem ez a helyzet.

részletek