DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Előzés

Több vagy kevesebb lett az előzés 2017-ben?

Sokan féltek attól, hogy az új Formula-1-es autóknak köszönhetően sokkal kevesebb lesz az előzés - nos, ez helyenként beigazolódott, ám eközben egy másik trend is kezdett kialakulni.

részletek

Döbbenetesen bunkó előzés a magyar utakról

Elképesztő jelenetet rögzített egy autós kamerája itthon: a Volkswagen sofőrje úgy és olyankor előzött, amikor épeszű ember már nem tenné – csoda, hogy nem történt belőle tragédia…

részletek

Így előz meg egy kisteherautó egy Ferrarit

Már több száz méter óta tolták maguk előtt a szupersportautót, amikor végül sikerült az előzési manőver – a sofőr és társának reakciója pedig mindent visz!

részletek

Így jársz, ha esőben keménykedsz

Előzni próbálták, de nem hagyta magát – a sors pedig azonnal igazságot tett: néhány pillanat múlva már „kénytelen” volt elengedni szabályosan közlekedő „ellenfelét” a bunkó autós…

részletek

Az egyetlen előzés Szocsiban elengedés volt

A statisztikák szerint az Orosz Nagydíj 52 köre alatt mindössze egy előzés történt, a két Sauber között. Mint azóta kiderült, Wehrlein sem képességeinek köszönhetően tudta maga mögé csapattársát…

részletek

Nehezebb, de élvezetesebb előzni 2017-ben

Erre a szezonra drasztikusan lecsökkent a pályán látott helycserék száma az F1-ben, a sportág ügyeletes előzéskirálya azonban úgy véli, éppen emiatt lett jobb érzés elmenni a riválisok mellett.

részletek

Brawn elmondta, mi segíthet az előzéseken

Bár a Kínai Nagydíj sokkal több akciót hozott, hogy mint a szezonnyitó, az F1 sportszakmai guruja szerint bőven van még hova fejlődni ezen a téren - egy negyedszázada betiltott technikai megoldást hozna vissza a helyzet javításának érdekében.

részletek

„Az előzés idén a golyó méretétől függ”

A Kínai Nagydíj látványos manőverei láttán az F1 szereplői a DRS lenullázásáról beszélnek, Alex Wurz pedig sajátosan fejezte ki, hogy idén a bátor pilóták nyerhetnek pozíciókat.

részletek

Bottas és Raikkönen is több előzést jósol más pályákra

Az Ausztrál Nagydíj harmadik és negyedik helyén végző, két finn F1-es pilóta szerint Melbourne egyedi eset volt az előzések tekintetében, máshol viszont jobb lesz a helyzet.

részletek

Más pályák több előzést hozhatnak

Az F1-es Ausztrál Nagydíjon bizonyítást nyertek az előszezonban megfogalmazott félelmek, és a pilóták valóban nehezebben tudtak társaik nyakára érni, de Martin Brundle szerint később javulás várható ezen a téren.

részletek

Kína után változtathatnak a DRS-szabályokon

Hiába a gyorsabb és agresszívebb kinézetű autók, sokan attól tartanak, hogy előzni viszont jóval nehezebb lesz idén az F1-ben. Az FIA kész változtatni, ha az első két futam képe alapján szükséges.

részletek

Massa is fél az előzések csökkenésétől

A brazil meggyőző teljesítménye mellett egy másik dologra is figyelmes lett a keddi nap során: a búcsúja után másfél hónappal visszahívott F1-es pilóta is nehézségeket tapasztalt a többi autó követésével kapcsolatban.

részletek