DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő

Button

Button: Jobb, ha Alonso elmegy

Jenson Button úgy véli, Fernando Alonso még mindig kitűnő pilóta, de a versenyképtelen autó miatt nő a frusztráltság benne és a legjobban tenné, ha távozna a Formula-1-ből és egészen másba fogna.

részletek

Button szerint Leclerc Vettelt is megizzasztaná

Sokan máris a Ferrariba követelik a kiváló újoncszezont futó Charles Leclercet, mások úgy vélik, a monacóinak ez még túl nagy falat lenne. Jenson Button az előbbi tábort erősíti, szerinte a sauberes készen áll.

részletek

A Ferrari szándékosan ment neki Hamiltonnak?

Borítékolható volt az első kört látva, hogy tömegesen gondolják majd azt Lewis Hamilton rajongói, hogy Raikkönen direkt okozta az ütközést. Ezt Button és Vettel is határozottan elutasítja.

részletek

Fél év hiányzott Buttonék Le Mans-i sikeréhez

Gyermekbetegségekkel küzdve vágott bele az SMP Racing az idei 24 órásba, aminek meg is lett a böjtje. Egyik autójuk sem ért célba, Button szerint ehhez még fél év munkája hiányzott.

részletek

Így alakult a Honda útja a Red Bullig

A ’80-as évek második felében hosszú esztendőkön át verhetetlen volt a Honda-motor. 2015-ös visszatérése óta sokszor nevetség tárgyát képezte, idén fejlődési pályára állt, de sok szenvedés árán.

részletek

Buttonék dobogóra is állhattak volna Le Mans-ban?

A domináns Toyotákat esélytelen volt elkapni az idei Le Mans-i 24 órás versenyen, Jenson Button gárdája viszont mindenki másra veszélyt jelenthetett volna. A technika azonban közbeszólt.

részletek

Button számára csak a csalódás maradt

Jenson Button alig várta, hogy elrajtolhasson a Le Mans-i 24 órás versenyen, ám reményei a jó eredményre szertefoszlottak, mielőtt egyáltalán autóba ülhetett volna. Pedig a tempó egészen kiemelkedő.

részletek

Button hátast dobott első éjszakai köreitől

Le Mans-ra készülve élete első éjszakai etapját teljesítette Jenson Button, aki sötétben versenyezve úgy érzi, mintha bizonyos kanyarokban kétszeresére gyorsult volna alatta az autó.

részletek

Másodszor is megnősül Jenson Button

A Formula-1 2009-es világbajnoka korábban egy évig volt házas. Instagram-posztjában tudatta a világgal, hogy eljegyezte barátnőjét, a korábbi playmate Brittny Wardot.

részletek

Button: Ez egy más világ, de boldog vagyok

A Formula-1 korábbi brit világbajnoka pályafutása első 24 órás Le Mans-i megmérettetésére készül, és az első teszt eredményét kielégítőnek tartja.

részletek

Button Alonso ellen harcol Le Mans-ban

Fernando Alonso mellett Jenson Button is életében először indul a Le Mans-i 24 órás versenyen, mindketten az LMP1-es kategóriában, de külön csapatban. Az egykori csapattársak újra csatázhatnak.

részletek

Button: Nincs esélyük Hamilton ellen

Jenson Button nem tudja elképzelni, hogy bárki is elvehetné idén Lewis Hamilton ötödik világbajnoki címét. A brit ezt egyszerűen azzal indokolja, hogy honfitársa a világ legtehetségesebb pilótája.

részletek