DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

BritNagydíj

Leclerc: Két eltérő beállítással teszteltünk, a monacói tempónkat keressük

A Q2-ben távozni kényszerülő Leclerc elárulta: más módosításokkal kísérleteztek a szabadedzéseken csapattársával, ezzel is gyorsítva a visszatérésüket az élmezőnybe – ez okozta a gyenge szereplést.

részletek

Sérült padlólemezzel lett negyedik Verstappen

A Q1-es sóderágyas kaland megpecsételte a címvédő időmérőjét az F1-es Brit Nagydíjon: úgy érzi, harcban lehetett volna a pole-ért – holnap pedig harcban is lesz a győzelemért!

részletek

Két apró hibával bukta az első sort a McLaren

Norris belebakizott utolsó körébe, Piastri rossz pozícióban kezdte meg a sajátját – a 3. és az 5. rajthely ellenére sem csalódott a McLaren.

részletek

„Cserben hagytam az egész csapatot” – Perez

Ismét már a Q1-ben hibázott és kiesett a mexikói – pedig úgy érzi, addig biztatóan alakult a silverstone-i F1-es hétvégéje. Állítja: nem aggódik a jövője miatt.

részletek

Hamilton összedolgozna Russell-lel Norris ellen

A hétszeres világbajnok szerint minden esélyük megvan, hogy az első soros kvalifikációs helyezéseiket bőséges pontszerzésre váltsák a futamon – ám ehhez össze is kell dolgozniuk.

részletek

Norris levadászná a Mercedeseket a futamon

Nem csalódott a harmadik rajthely miatt a mclarenes: úgy érzi, megvan bennük a tempó ahhoz, hogy felvegyék a harcot Russellékkel az F1-es Brit Nagydíjon.

részletek

Russell év elején nem is álmodott volna erről

George Russell vezette a hazai hármast a Brit Nagydíj időmérő edzésén: a harmadik pole-ját szerző Mercedes-pilóta holnap le akarja győzni Norrist és Verstappent.

részletek

F1-es Brit Nagydíj – az időmérő végeredménye

Russell vezetésével a Mercedesek az első sorban, Norris és Verstappen a másodikban: mutatjuk a silverstone-i kvalifikáció végeredményét.

részletek

Ez volt az F1-es Brit Nagydíj időmérő edzése

Szárazon és vízen is jó edzéseket futottak a hazai pilóták a silverstone-i F1-es hétvégén, de a lényeg csak most jön: kövesd velünk élőben a kvalifikációt!

részletek

F1-es Brit Nagydíj – a 3. szabadedzés végeredménye

A Mercedes az első két helyen, mögöttük egy újabb hazai versenyző – esőben is az élcsapatok az élen. Mutatjuk, hogy indult a szombat Silverstone-ban.

részletek

Russell zárta az élen az esős harmadik edzést

Megforgások, piros zászló, változó körülmények – az esős edzések sava-borsa benne volt a Brit Nagydíj harmadik gyakorlásában. A Mercedesek az élen.

részletek

Így zajlott az F1-es Brit Nagydíj esős harmadik edzése

A pénteki szabadedzések után az esőben is sikerül Lando Norrisnak a leggyorsabbként zárnia? Kövessétek velünk élőben az F1-es Brit Nagydíj harmadik szabadedzését Silverstone-ból!

részletek