DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Bahrein

Leclerc-vezetés délelőtt a teszt legjobb körével

A Ferrari, a Mercedes és az Aston is megvillantotta lágy gumis tempóját az utolsó F1-es tesztnap elején, míg az Alfa és a McLaren problémákba ütközött.

részletek

Akár a Mercedesre és a Ferrarira is veszélyes lehet az Aston Martin?

Egy mérnök szerint a kalkulációk azt mutatják, hogy minimum az F1-es középmezőny élére ugrottak Alonsóék, de még akár többen is reménykedhet az Aston.

részletek

„Itt akarok lenni” – Norris kitart a McLaren mellett

Nem indult jól az F1-es tesztidőszak a wokingiak számára, de fiatal brit pilótájuk továbbra is hisz a csapatban: tudja, hogy még hosszú út vár rájuk.

részletek

Ez történt a bahreini F1-teszt utolsó napján

Máris zárul a legrövidebb F1-es tesztidőszak. A harmadik, nyolc és fél órás gyakorlás minden fontos mozzanata megtalálható szöveges közvetítésünkben.

részletek

„Kiváló, pozitív, nagyon elégedett” – így összegezte tesztjét Verstappen

A címvédő világbajnok már csak a szezonnyitón ül az RB19-be: a nyilatkozatából kiemelt fenti kulcsszavakból is érződik, a Red Bull felkészülése úgy alakult, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

részletek

Problémás vezethetőség, leállás: nem érti a gondjait a Mercedes

A biztató első nap után pénteken több gonddal is szembesült a Mercedes a bahreini F1-es teszten: a mérnökigazgató éjszakába nyúló vizsgálatokról beszélt.

részletek

Kínai elsőség, stabil Ferrari, DTS – a pénteki nap F1-es hírei

Rendben van a Ferrari, gyors az Alfa, problémás a Mercedes, itt a Drive to Survive, Oconnak nem tetszett, amit látott – ezek voltak február 24. péntek F1-es hírei.

részletek

Az Alfa az élen a második tesztnapon

Természetesen a teszten futott időkből nem érdemes komoly következtetéseket levonni, de Guanyu Zhou sokak figyelmét felkelthette mai teljesítményével.

részletek

Mercedes-problémák, zavaros rajt: ez történt a 2. tesztnapon

Leszakadó elem és hidraulikai gond a Mercedesnél, veszélyes jelenet a rajtgyakorlaton, szélvészgyors Red Bull és Alfa Romeo – ez történt a 2. bahreini tesztnapon.

részletek

Russell: Idén elkaphatjuk a Red Bullt

George Russell úgy érzi, a Mercedes egyértelműen jó irányba mozdult el 2022-höz képest, de a megérzései mit sem érnek. Csakis az számít, hogy hol áll meg az óra.

részletek

Olasz uralom péntek délelőtt Bahreinben

Viszonylag zökkenőmentes délelőttön van túl a száguldó cirkusz mezőnye, Carlos Sainz pedig megfutotta a teszt legjobb idejét.

részletek

„Eddig zéró hibát követtem el” – sosem volt ilyen magabiztos szezon előtt Gasly

Az új Alpine passzol Pierre Gasly igényeihez, de a teszt még így sem lesz elég, bele fog telni pár nagydíjba, mire kiismeri az autó irányítását és leküzdi a berögződéseket előző csapatától.

részletek