Andretti
Indy 500: Alonso ismét 4. és tovább javított
Fernando Alonso gyorsan tanul, újra a negyedik leggyorsabb időt futotta az indianapolisi gyakorlás negyedik edzésnapján. A sebessége is jelentősen megnőtt szerdához képest, a spanyolnak lehet keresnivalója a versenyen is.
részletekAlonso egy legenda szavára hallgat Indianapolisban
A spanyol F1-es pilóta hétfőn teljesítette első tesztnapját az Indy 500 mezőnyével közösen, s bár technikai hiba hátráltatta, meglepően jól szerepelt - Alonso azt is elmondta, hogy kinek a véléményere ad leginkább a Brickyardon.
részletekKiderült, mi lesz a sorsa Alonso Indy-autójának
A spanyol F1-es pilóta idáig egy tesztet teljesített a McLaren/Andretti Dallara-Hondája mögött, most pedig ő maga mondta el, mi vár a narancssárga gépre a május végi Indy 500-at követően.
részletekEzért fontos Alonso Indy 500-as szereplése
Zak Brown magyarázta el, mi az oka a McLaren, a Honda, az IndyCar és az Andretti együttműködésének. A dolognak köze van a japán gyártó és a wokingiak kapcsolatának erősítéséhez.
részletek„Alonso olyan, mint én, csak ne zaklassák!”
Hogy mi lehet a legzavaróbb Alonso számára karrierje első Indy 500-án? Nagy "elődje" szerint nem a hihetetlen gyors kanyarok és nem is a betonfal, valamint a riválisok közelsége, hanem valami egészen más...
részletekAz Indy-győztes tanácsa Alonsónak: Ha elbízod magad, falban végzed
A szerdai napon minden az először IndyCar-autóban ülő Fernando Alonso körül forgott. Egy kétszeres nyertes óvatosságra intette a spanyolt, ugyanakkor a győzelemre is esélyesnek tartja.
részletekBemutatták Alonso Indy 500-as autóját
A McLaren szerdán kora délután egy videóban fedte fel annak a versenyautónak a külsejét, amelyet Fernando Alonso vezet majd az Indianapolis 500-on - és amellyel még ezen a délutánon teljesíti első tesztjét.
részletekVizsgáltasd ki a vastagbeled Andrettiért!
A Champ Carban és a NASCAR-ban is futamot nyerő John Andretti, a világbajnok Mario unokaöccse súlyos vastagbélrákkal küzd – saját állapotát mások megmentésére szeretné kihasználni.
részletekAlonsót nem téveszti meg a könnyű Indy-szimulátor
Az Orosz Nagydíj előtt a spanyol F1-es pilóta lehetőséget kapott arra, hogy kipróbálja a Honda szimulátorát - úgy véli, ami ott könnyű volt, a valóságban sokkal keményebb lesz.
részletekAlonso és a McLaren folytatná jövőre is
Fernando Alonso és a McLaren jövőjéről jó ideje keringenek szóbeszédek a paddockban, de most először tett rá komolyabb utalást a spanyol versenyző, hogy jövőre is folytatná és ezzel Zak Brown is egyetértett.
részletekKitűzték Alonso első Indy-tesztjének időpontját
Fernando Alonsónak nem kell a hivatalos program kezdetéig várnia, hogy első alkalommal megízlelhesse új, átmeneti munkakörnyezete, az IndyCar autóinak működését, hiszen hamarosan egy privát teszten vehet részt Indianapolisban.
részletekKivel, mikor, mit? - Ez lesz Alonso programja Indianapolisban
Sűrű hetek várnak az Indianapolis 500-ra készülő Fernando Alonsóra: rengeteg edzésnap, részvétel az újoncok eligazításán és ismerkedés egy szakajtónyi csapattárssal. Összegyűjtöttünk mindent, amit tudni kell a spanyol felkészüléséről.
részletek