Andretti
Öt fantasztikus beugrás az F1-ben
Brendon Hartley nagy lehetőséget kapott a sorstól, hogy a Toro Rosso autóját vezetheti Austinban versenyen is. Korábban több pilóta visszatérése is nagyot szólt, Schumacher is beugróként kezdte.
részletekBajnoki elismerés Alonsónak
Aki azt gondolta, hogy Fernando Alonso már csak a nevéből él, nagyot tévedett. Májusban, az Indy 500-on elképesztő vezetői tudásról tett tanúbizonyságot, bajnokok is elismerik teljesítményét.
részletekIsmét az Indy 500-ra mehet a McLaren
Az idei év egyik nagy eseménye volt, amikor Fernando Alonso egy McLaren-Hondával rajthoz állt az Indy 500-on és kiválóan versenyzett. 2018-ban, úgy tűnik, ismét ott lehet a wokingi csapat.
részletekAlonso egyetlen esélye a győzelemre az IndyCar?
Fernando Alonso jövő évi lehetőségei nagyon erősen lekorlátozódtak a meglevő szerződések és a csapatok szándékainak kinyilvánítása miatt. Ha győzni akar a spanyol, az IndyCarban új lehetőség nyílt.
részletekLeghosszabb szünet az 1. és 2. győzelem között
Az első győzelem fontos mérföldkő egy F1-es pilóta életében, de néha a második nagyon nehezen jön össze. Ki gondolná, hogy a legtovább éppen egy világbajnok várt a második sikerre?
részletekHakkinen nem tisztelte Sennát
Meghökkentő történet került napvilágra Ayrton Senna és Mika Hakkinen kapcsolatáról, ami kicsit sem volt ideális. A fiatal Hakkinen bizony beszólt már első közös mclarenes futamuk előtt a brazil legendának.
részletekVégre gyorsabb és erősebb lesz a Formula-E
A csapatok örömmel fogadják a hírt, végre növekszik a tempó az elektromos sorozatban - igaz, így nehezebb lehet majd teljesíteni a versenyeket.
részletekTovább folytatódhat a McLaren-Andretti kapcsolat
A két csapat gyümölcsöző partnersége majdnem Indy 500-győzelemig juttatta Fernando Alonsót - bár a siker elmaradt, nagy a valószínűsége, hogy a felek tovább folytatják az együttműködést.
részletekEnnyi pénzt kapott Alonso az Indy 500 után
Bár nem a spanyol pilóta lett a legjobb „elsőbálozó” az idei Indy 500-on, a sajtó mégis a legjobb újoncnak választotta - mi több, kiesése ellenére szép kis summát vihet haza a McLaren F1-es pilótája.
részletekTakuma Sato nyert, Alonso veszített, Dixon nagyot bukott az Indy 500-on
Nagyon izgalmasan alakult a csaknem négyórás, 101. Indy 500-as verseny, amely egy óriási, és több kisebb balesetet hozott - Fernando Alonso sokáig esélyes volt a győzelemre, ám azt végül csapattársa, a volt F1-es pilóta Takuma Sato szerezte meg.
részletekHamilton kedve is megjött az Indyhez
Érezhető az Alonso-hatás a háromszoros bajnokon, aki először beszélt arról, őt is vonzza az IndyCar. Mario Andretti dörzsölheti a tenyerét: az ex-világbajnok az F1 élmenőit szólította fel, kövessék vetélytársuk példáját.
részletekA McLaren teljes idényre is menne az IndyCarba
Úgy tűnik, a versenyképesség a legjobb gyógyszer a motorsportban. A McLaren istálló most már egyre inkább hajlik arra, hogy hamarosan teljes idényben is az IndyCar résztvevője legyen.
részletek