DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Túraautó

Tarquini készen áll viszonozni Michelisz tavalyi segítségét

2018-ban megnyerte a WTCR-t a veterán olasz, idén viszont a hajrában magyar csapattársát fogja segíteni ugyanezen cél elérésében. Norbi elmondta: nem is kívánhatna nála jobb partnert ehhez.

A ningbói második futamon aratott győzelmével Michelisz Norbert pályafutása során először átvette a vezetést a WTCR összetettjében, így az élen várhatja az utolsó három fordulót – igaz, 16 helyett csak 15 pontos előnnyel. Az már versenyek óta egyértelmű, hogy a Hyundai beállt a magyar pilóta mögé, elég csak Augusto Farfus zandvoorti helyátadására gondolnunk. Ez azt is jelenti, hogy a világkupa tavalyi győztese, Gabriele Tarquini is Norbit segíti, ahogy azt láthattuk is az említett kínai versenyen, ahol visszaadta az első helyet neki.

„Elég messze vagyok, és készen állok, hogy bármilyen körülmények között segítsem Norbit” – nyilatkozta a veterán olasz a WTCR hivatalos honlapján. „Tavaly végig előtte voltam ugyan a bajnokságban, de a különbség nagyon kicsi volt, leszámítva a makaói utolsó két futamot, ahol már egyértelmű volt, hogy Norbi nincs harcban a címért. De fantasztikus munkát végzett, rengeteget segített nekem, és készen állok rá, hogy ezt viszonozzam idén.”

michelisz_8



Arra a kérdésre, hogyan tud segíteni Michelisznek, így felelt Tarquini: „Tapasztalt versenyző, szóval abban nincs szüksége segítségre, hogyan álljon hozzá a bajnoki címért folyó harchoz, de ha a pályán előtte vagy mögötte olyan pozícióban leszek, hogy segíthetek neki, akkor azt mosolyogva teszem majd meg. Megérdemli a bajnoki címet, ez egyértelmű” – mondta a címvédő a magyar éllovasról, aki örül, hogy ilyen csapattársa van:

„Ha lenne lehetőségem kiválasztani, hogy ki segítsen nekem ebben a helyzetben, akkor a tapasztalata miatt Gabrielét választanám” – fogalmazott Norbi. „Örülök, hogy közel lehetünk egymáshoz, mert még mindig sokat tanulhatok tőle, nem is csak a vezetés szempontjából. Ha ilyen szinten versenyzel, el kell fogadnod, hogy olykor nem harcolhatsz a címért, ahogy nálam is ez volt a helyzet tavaly Makaóban, ezért mindent megtettem azért, hogy segítsek neki. Ő a csapattársam, és emberként is kedvelem, ez volt a csapat közös érdeke.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: