DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Rali

Herczigék Veszprémet is bevették

Szinte tökéletes teljesítménnyel nyerte a Veszprém Ralit Herczig Norbert és Igor Bacigal kettőse, akik a nyolc szakasz végén 55 másodperces előnnyel értek célba.

Az egy kivételével eddig az ORB minden idei versenyén diadalmaskodó Herczigék a szombati két szakaszon már megmutatták, hogy ezúttal is fő esélyesként kell velük számolni, vasárnap pedig csak tovább nyomatékosították fölényüket. A nyolc szakaszból álló versenyből csak egy gyorsaságit, a negyediket nem tudták megnyerni, de ott is szoros másodikak lettek Kazár Miklósék mögött.

Herczigék végül az összesítésben közel egyperces előnnyel végeztek a második helyen rangsorolt Turán Frigyesék előtt, akik a nap elején még Ollé Sándorék mögött álltak, de a végére fokozatosan befogták őket. Olléék így a dobogó alsó fokára szorultak, míg a negyedik helyre nagyszerű felzárkózást mutatva Kazárék kapaszkodtak fel, noha a szombati félperces időbüntetés alaposan megnehezítette a dolgukat. Kazár Miklós mögött egészen a 10. helyig csak Mitsubishik végeztek.

Fékhiba miatt az utolsó szakaszon már nem tudott rajthoz állni a hat és fél év után a versenyzéshez visszatérő Benik Balázs, míg Botka Dávidék amiatt álltak ki, mert nem értettek egyet egy a versenyirányítás által rájuk kiszabott büntetéssel.

 

A Veszprém Rali végeredménye:

1 Herczig Norbert / Igor Bacigal Skoda Fabia R5 1:18:45,0
2 Turán Frigyes / Zsíros Gábor Ford Fiesta R5 +00:55,0
3 Ollé Sándor / Tóth Zsolt Ford Fiesta S2000 +01:27,7
4 Kazár Miklós / Ferencz Ramón Mitsubishi Lancer Evo IX R4 +01:42,6
5 Bútor Róbert / Holczer Dániel Mitsubishi Lancer Evo X +01:50,4
6 Balogh János / Holczer Dániel Mitsubishi Lancer Evo IX +01:51,9
7 Krózser Menyhért / Buchholz János Mitsubishi Lancer Evo IX R4 +02:09,6
8 Spitzmüller Csaba / Bazsó Attila Mitsubishi Lancer Evo X R4 +03:19,8
9 Lencse Zoltán / Hofbauer Tamás Mitsubishi Lancer Evo IX R4 +03:23,2
10 Matics Mihály / Zejda Viktória Mitsubishi Lancer Evo IX +03:24,7
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: