Vizsgálatot indíthat az EU a Liberty ellen a MotoGP-felvásárlás miatt
https://formula.hu./parc-ferme/38794
Még áprilisban jelentette be a Liberty Media, hogy felvásárolja a MotoGP (és a Superbike-vb) kereskedelmi jogait birtokló Dorna Sports 86 százalékos tulajdonrészét. A megállapodás 3,5 milliárd eurós üzletről szólt, ennek érdekében a Liberty augusztusban jelezte: az F1-ből egy 825 millió dolláros részesedést el is adnak.
Ugyanakkor a Bloomberg értesülései szerint komoly akadály gördülhet a Liberty szándékai elé, ugyanis „kettes fázisú” vizsgálatot indíthat az üzlet kapcsán az Európai Unió trösztellenes szervezetének új főnöke, Teresa Ribera. Spanyolország miniszterelnök-helyette idén került ebbe a pozícióba, és a sajtóbeszámoló szerint aggódik amiatt, milyen helyzet állhat elő a közvetítési és streamingpiacon, ha egy kézbe kerülne a Formula-1 és a MotoGP. A riport szerint december 19-ig indíthatják el a kettes fázisú vizsgálatot az EU illetékesei.
Noha a Liberty-vezérek rendre magabiztosan nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban, hasonlóra számítani lehetett egyébként annak fényében, hogy annak idején az F1 korábbi tulajdonosa, a CVC Capital kénytelen volt megválni a MotoGP tulajdonjogától, amikor 2006-ban felvásárolta a száguldó cirkuszt.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Power biztonsági öve korán eldöntötte: Palou háromszoros IndyCar-bajnok!
https://formula.hu./parc-ferme/38429
A hétvégén rendezték az IndyCar 2024-es szezonzárójának fináléját Nashville-ben, amelyre hárman érkeztek meg matematikai eséllyel a bajnoki címre, ám a start pillanatában Scott McLaughlin már ki is szállt a küzdelemből, hiszen a rajthoz állás legalább öt pontot már garantált Alex Palounak. A 33 egységnyi hátrányban lévő Will Powernek azonban lehetett volna némi sansza a fordításra, főleg azok után, hogy ő a negyedik, míg a spanyol éllovas egy motorcsere után csupán a 24. helyről vághatott neki az oválversenynek.
Az összetett elsőség sorsa azonban gyorsan eldőlt, ugyanis alig néhány kör után Powernek ki kellett állnia a bokszba: mint kiderült, a biztonsági övével adódtak gondok – elmondása szerint nem is csak meglazult, hanem egyszerűen kicsatolt –, és mire azt megoldották, már ötkörös hátrányba került. Innentől pedig Palounak már semmi extrát nem kellett csinálnia, a 11. helyen befutva is kényelmesen bebiztosította karrierje harmadik bajnoki címét az IndyCarban – mindezt négy évad leforgása alatt, 27 évesen!
A versenyt eközben Colton Herta nyerte, akinek egyfelől ez volt az első győzelme oválon, másfelől ezzel Powert és McLaughlint átugorva ő végzett a bajnokság második helyén. Az amerikai pilóta a hajrában Pato O’Wardot utasította maga mögé, míg a harmadik helyen Josef Newgarden ért célba. A futamon több baleset is történt amúgy: Felix Rosenqvist, Katherine Legge és Marcus Ericsson is közelebbi kapcsolatba került a fallal. A verseny videós összefoglalója az alábbiakban tekinthető meg:
Cryptocurrency - Bitcoin: Earn $5,000 a day by participating in CrytocoinMiner
https://formula.hu./parc-ferme/38495
According to the interview, Charlotte specializes in photovoltaic panel installation and started a cryptocurrency mining business in his cellar five years ago. He made the most important fortune in his life when he first participated in cloud mining. With a kind heart, he wanted to promote this easy way of making money so that more people could participate and make money easily. However, due to the high cost in the later stage and the fact that he was not a professional maintenance staff, he had to terminate his cloud mining capital road.
He saw an ad for CrytocoinMiner on his browser by chance and joined. He was given $10 when he registered. He was skeptical at first and observed for a long time, but he found that the platform really kept its promises, the funds were safe and immediately received, and no fees were deducted/charged from him. Only then did he feel relieved. He said: "I have already earned back my principal. Now I am using the commissions I earn to invest repeatedly, so that the commissions can help me earn more commissions."
What are CrytocoinMiner? Are they safe?
This is a company founded in 2018. They designed a simple and easy-to-use page so that miners with or without experience can quickly get started, which also quickly made their global membership exceed 3.7 million. They are a company regulated by the FCA (Financial Conduct Authority) and operate under the supervision of the LSE (London Securities and Exchange Commission) and ASIC (Australian Securities and Investments Commission). The FCA regulates financial services, companies and markets and treats consumers fairly. According to statistics, the company contributes about 4.5% of the global hash rate.
So how do we join CrytocoinMiner?
Just visit their official website, click to register, follow the steps and set it up. If you don’t understand anything, you can watch their tutorials or directly consult the 24-hour online customer service.
How much does it cost for CrytocoinMiner to help me make money?
1. You can make money as soon as you register. You will get $10 for free when you register, and you can also get 3% daily interest income by signing in every day.
2. Buy contracts for higher returns. CrytocoinMiner has launched a variety of computing power contracts with a daily interest rate of up to 3%.
For example, the following contracts pay interest on a daily basis:
Example: With an investment of $10,000, you can purchase $10,000 worth of BTC [Advanced computing power] with a 50-day contract period and a contract daily interest rate of 1.75%.
The amount of passive income you can get every day after purchase = $10,000*1.75%=$175.
After 50 days, your principal and income = $10,000+$175*50=$10,000+$8,750=$18,750
(The computing power value of the contract is different, the investment amount and period are different, and the income is also different. Please log in to the CrytocoinMiner official website to view more contracts)
3.Affiliate Program
Invite your friends to make money in CrytocoinMiner, and you can get a cash reward of 3% of their investment amount;
If your friends invite their friends to invest again, you can also get a cash reward of 1% of their investment amount.
Warm reminder: CrytocoinMiner's innovative business has been imitated by some companies since its launch, and even used to create scams. Please be careful to identify it. If you want to participate in our money-making business, please participate through our official website CrytocoinMiner.com or download it to participate.
Company Website: CrytocoinMiner.com
Company Email: info@crytocoinminer.com
Company Address: 1 Plough Lane Plough Lane, Stoke Poges, Slough, United Kingdom
Hat versenyzőt is vizsgálnak a bakui futam után – a McLarent külön is berendelték
https://formula.hu./parc-ferme/38427
Nem tekinthető véglegesnek az Azerbajdzsáni Nagydíj eredménye, miután a stewardok tömegesen küldtek ki meghívókat a mezőny tagjainak. Az ötödik helyezett Max Verstappent, valamint a pontzónán kívül végző Nico Hülkenberget, Pierre Gaslyt és Esteban Ocont azonos indoklással, a VSC-szabályok megszegésével rendelték be. A négy versenyző előzhetett az utolsó körökben, a virtuális biztonsági autó hatálya alatt – Lewis Hamilton jelentette is, hogy Hülkenberg megelőzte őt a tilalom ellenére.
Carlos Sainznak és Sergio Pereznek is jelenése lesz, őket az utolsó előtti körben történt ütközésük miatt hívták be. Meghallgatásukra közép-európai idő szerint 15:30-kor kerül sor.
Csapatként a McLarent is berendelték a stewardok: az FIA oldalára feltöltött dokumentumok alapján a gyanú szerint a csapat személyzete és felszerelése a bokszutcában volt, amikor nem lehetett volna – az előírások szerint a csapattagok csak közvetlenül a bokszkiállás előtt tartózkodhatnak a bokszutca területén, ahonnan a munka befejeztével rögtön távozniuk kell.
Videó: Óriási balesettel indult az F2-es bakui főverseny
https://formula.hu./parc-ferme/38426
Rendkívül látványos rajtbalesettel indult az F2-es főverseny Bakuban: Kush Maini tulajdonképpen a rajtrácson ragadt a piros lámpák kialvását követően, Oliver Goethe és Josep Maria ’Pepe’ Marti pedig nem tudta elkerülni az ütközést Maini autójával.
Pepe Marti autója egy ideig fejtetőn csúszott – a balesetben azonban szerencsére senki nem sérült meg. Az incidenst követően piros zászlóval meg kellett szakítani a versenyt, melyet az újraindítást követően Richard Verschoor nyert Victor Martins és Andrea Kimi Antonelli előtt.
Massive crash at the start of the F2 feature race. pic.twitter.com/n891OkOYez
— Racing News (@RacingNews__) September 15, 2024
A bokszutcából rajtolhat Hamilton
https://formula.hu./parc-ferme/38425
Lewis Hamilton autójában erőforrás-elemeket cseréltek a Mercedesnél az időmérő edzést követően. Mivel Hamiltonnak ez már az idei ötödik erőforrása lesz, így a szabályok értelmében büntetésben részesült, és csak a bokszutcából vághat neki a bakui futamnak.
Az Azerbajdzsáni Nagydíj frissített rajtrácsa ide kattintva érhető el.
Bírságot kapott a Williams a bizarr Albon-eset miatt, Russellt megrótták
https://formula.hu./parc-ferme/38424
Furcsa jelenetet hozott a Q3 hajrája a Williamsnél, Alexander Albon autóján ugyanis fent maradt a légbeömlőt hűtő eszköz. Mint azt a thai-brit pilóta elmondta: mindezt a sietség okozta, mivel nem akartak lemaradni a többiekről, hogy szélárnyékot vehessenek a többiekről. A RaceFans.net által közzétett videón látszik is, hogy a Williams úgy engedte ki az autót a garázsból, hogy még az egyik szerelő dolgozott rajta, akinek szerencséje is volt, hogy nem esett baja az incidensben:
A Williams mechanic was extremely fortunate to avoid being hit by @alex_albon's car when it was released from their garage with an airbox cooler still in place during qualifying.#F1 #AzerbaijanGP #RaceFans pic.twitter.com/eRQcZgpTKk
— RaceFans (@racefansdotnet) September 14, 2024
A felügyelők veszélyes kiengedés miatt vizsgálták a grove-i istállót, amely végül 5000 eurós bírságban részesült a történtek miatt. A stewardok indoklása szerint Albon az első lehetőségnél, a bokszkijáratnál meg is állt, az az azonban már „nem szokványos”, hogy ledobta az autójáról az eszközt. Ugyanakkor elfogadták a Williams azon érvelését, hogy ez volt a „legkisebb rossz” opció annak érdekében, hogy megzavarják a többiek időmérőjét – és ki is hangsúlyozták, hogy ha ez további veszélyhelyzetet teremtett volna, további szankciót is foganatosítottak volna.
Albon és a végül kizárt Pierre Gasly mellett a harmadik utólagos vizsgálat George Russellt érintette, akit azért idéztek be, mert nem lassított eléggé sárga zászlós jelzésnél a Q1-ben. Ez akkor történt, amikor Carlos Sainz meglátogatta a 2-es kanyar bukóterét. A felügyelők megrovásban részesítették a Mercedes-pilótát, aki így megtarthatja az ötödik helyét a rajtrácson. A stewardok úgy ítélték meg, hogy Russell már épp kanyarodott be, amikor megjelent a sárga jelzés, így nem tudott volna észszerűen reagálni rá vagy megváltoztatni a féktávját. A megrovásra azért volt szükség, mert a kanyar után viszont normál módon gyorsított ki a brit, noha a sárga szakasz végét jelző zöld LED csak későbbi részen villogott.
Gaslyra kizárás várhat, Albont és Russellt is vizsgálják
https://formula.hu./parc-ferme/38423
Bajban lehet a Formula-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjét a 13. helyen záró Pierre Gasly: az FIA által közzétett dokumentum szerint ugyanis a francia Alpine-jában átlépte a megengedett értéket a pillanatnyi üzemanyag-átfolyás mértéke. Márpedig ez a technikai szabályokba ütközik, így az esetet jelentették a felügyelőknek. Rendszerint az ilyesfajta kihágás a pilóta kizárásával szokott járni, így alighanem ez várhat Gaslyra is.
Ilyen súlyos szankcióra aligha számíthat, de vizsgálat alá vonták Alexander Albonékat is: a Williams a Q3 végén engedte ki úgy a thai-brit pilóta autóját, hogy azon rajta maradt a légbeömlőt hűtő alkatrészt, és ezt „nem biztonságos kiengedésnek” ítélhetik meg a stewardok.
FRISSÍTÉS: Az időmérő vége után két órával az FIA jelezte, hogy George Russellt is beidézik, mivel állítólag a Mercedes britje nem lassított eléggé sárga zászlók hatálya alatt a Q1 során.
Megbüntették a Saubert, Zhou a rajtrács végéről rajtol
https://formula.hu./parc-ferme/38422
A rajtrács végéről vághat neki az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjnak Guanyu Zhou: több motorelemet is kicserélt a kínai autójában a Stake, amelyekkel már túllépte az egy szezon alatt felhasználható darabszámokat.
Az új akkumulátor és vezérlő elektronika húsz rajthelyes büntetést eredményezne, így biztosan a rajtrács végére szorul.
„Valtteri az egyik a listánk tetején, de van más opciónk is” – Sauber
https://formula.hu./parc-ferme/38421
A Red Bullnál várható mozgolódásokat és Liam Lawson potenciális érkezését leszámítva már csak a Sauber/Stake második ülése kiadó a 2025-ös F1-es rajtrácson, a döntést viszont komplikálja, hogy a hinwili alakulat 2026-tól már az Audi gyári partnere lesz, így ebből a szempontból is vizsgálják a választást a vezetők, mindenekelőtt a projekt élére nemrég kinevezett Mattia Binottót. Az ülést jelenleg birtokló Valtteri Bottas csütörtökön Bakuban roppant optimistán nyilatkozott a jövője és az esélyei kapcsán, miközben sajtóértesülések szerint egyre jobb a sansza a Formula-2-ben vitézkedő McLaren-junior Gabriel Bortoletónak is.
A csapatvezetők pénteki sajtótájékoztatón Alessandro Alunni Bravi, a Sauber csapatképviselője nem is kerülhette ki a pilótaválasztást érintő kérdést, de szerinte Binotto már vizsgálja a lehetőségeket: „Monzában is mondtuk, hogy ő veszi át az ilyen döntések irányítását, és az egyik legfontosabb a versenyzők kérdése. Megvizsgálunk minden lehetőséget, hogy mi a legjobb egyensúly a rövid távot illetően, ami a tapasztalatot jelenti, és a közép- és hosszú táv kapcsán, ami talán egy fiatal tehetséget. Mindkét oldalon vannak potenciális jelöltek. Valtteri erős versenyző a csapatunk számára, nagyon jól ismerjük őt, már három éve velünk. Természetesen ő az egyik a listánk élén, de vannak más lehetőségek is. Megnézzük a pro és kontra érveket. Mattia nemcsak 2025-öt, hanem az Audi F1-es projektjének közép- és hosszú távú stratégiáját is szem előtt tartva fog döntést hozni” – fogalmazott Bravi, hozzátéve: nem kell sietniük, hiszen az utolsó elérhető ülésről van szó, de a „következő hetekben” meg fog születni a döntésük.
Döntöttek a felügyelők a Sainz–Perez incidensben – videó
https://formula.hu./parc-ferme/38420
Már pénteken is sort kellett keríteni egy vizsgálatra a Formula-1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon: a második szabadedzésen Sergio Perez érte utol a lelassító Carlos Sainzt a 13-as kanyarban, akit el kellett kerülnie a mexikóinak. A stewardok beidézték magukhoz a két pilótát, a Ferrari versenyzője azonban megúszta egy figyelmeztetéssel a lentebbi videón is látható esetet.
Mint a felügyelők az indoklásukban fogalmaznak: alapesetben a szabadedzéseken történő feltartásokat nem is szokták vizsgálni, hacsak nem veszélyes az eset, márpedig most Pereznek most bele kellett emelnie a gázba és jobbra kellett mozdulnia a pálya egy gyors szakaszán. A meghallgatáson Sainz elismerte, hogy látta a tükörben a Red Bullt és a csapata is értesítette róla, de túlságosan el volt foglalva a műszerfalán megjelenő figyelmeztető jelzésekkel, így rosszul mérte fel a rivális autó közeledését. Perez elmondta: bár el kellett vennie a gázt, de végig jól látta az előtte zajló eseményeket, ezért az nem vált különösebben veszélyessé – ahogy azt is számításba vették a stewardok, hogy bár későn, de Sainz megkezdte a félreállást a mexikói útjából.
de l'accrochage entre Sainz et Perez
— CANAL+ F1® (@CanalplusF1) September 13, 2024
L'incident est noté #AzerbaijanGP #F1 pic.twitter.com/fWq14VmNQ0
„Az átlagos versenyzők szenvednek Newey autóival”
https://formula.hu./parc-ferme/38419
Az 1997-ben Adrian Newey autójával világbajnoki címet szerző Jacques Villeneuve figyelmeztette az Aston Martin versenyzőit – a sorok között olvasva elsősorban Lance Strollt – arra, hogy jellemzően igen nehéz vezetni a brit mérnökzseni autóit: „Tapasztalataim szerint Adrian mindig is nagyon precízen vezethető autókat tervezett. Mindig egy szűk ablak állt rendelkezésre az autó felkészítéséhez, de szuperül teljesítettek, ha sikerült eltalálni ezt az ablakot.”
„Ez az autó nem való mindenkinek. Kivételes versenyzőknek tervez autókat, és ezek a versenyzők hatalmas előnyre tudnak szert tenni, az átlagos versenyzők viszont szenvedni fognak” – mondta Villeneuve, aki arra is kitért, milyen hatással van egy csapat, esetünkben a Red Bull számára Newey távozása:
„Newey távozása nagyon káros. Könnyű kívülre kerülni azon az ablakon, amiről beszéltem, és soha többé nem lehet visszajutni. Ez egy nagyon vékony mezsgye. Amikor Newey 1997-ben a szezon felénél elhagyta a Williamst, a csapat szenvedett. Teljesen eltévedtek, és eltartott egy darabig, mire sikerült visszatalálni. Könnyen lehet, hogy ez történt a Red Bullnál is” – fejtette ki 1997 világbajnoka.
Négy csapat osztozik egyetlen tartalékpilótán!
https://formula.hu./parc-ferme/38418
Különös helyzet állt elő a bakui F1-es hétvégén: nem kevesebb, mint négy csapat készül ugyanazzal az egy szem tartalékversenyzővel az Azerbajdzsáni Nagydíjra. Miután Kevin Magnussent eltiltották, a Haas a Ferrari tartalékját, Oliver Bearmant ültette az autóba – de mi történik, ha a Ferrari visszahívja Bearmant, mert be kell ugrania valamelyik autóba? (amire idén ugye volt már példa…)
Mint kiderült, a Haasnak a különböző versenynaptárak ütközése miatt nem maradt tartalékja, ahogy azt Ayao Komatsu felvázolta: „WEC-hétvége van. A Ferrari tartalékjai számunkra is elérhetőek, de Antonio Giovinazzi és Robert Shwartzman Japánban van más tartalékokhoz hasonlóan. A másik tartalékunk, Pietro Fittipaldi az IndyCar szezonzáróját teljesíti.”
„De szerencsére megegyeztünk a Mercedesszel, hogy megosztozunk Freden” – árulta el Komatsu arra a Frederik Vestire utalva, aki a Mercedes tartalékjaként ezen a hétvégén a McLarennél és a Williamsnél is beugró szerepet tölt be a Haas mellett. „A legrosszabb esetben elfogynak a tartalékok, de ez nagyon-nagyon valószínűtlen” – mondta Komatsu mosolyogva.
„Fernando azt mondta, még a fizetése egy részét is állja Adriannak”
https://formula.hu./parc-ferme/38417
Néhány napja vált hivatalossá, hogy Adrian Newey jövőre az Aston Martinhoz csatlakozik technikai ügyvezető partnerként és részvényesként. Ez azt is jelenti, hogy a szakember együtt fog majd dolgozni Fernando Alonsóval, akivel kölcsönösen tiszteletteljes szavakat mondtak egymásról a keddi bejelentés alkalmával. Mike Krack, az Aston Martin F1-es csapatfőnöke pedig félig viccesen azt is elárulta Bakuban, hogy Alonso még azt is felajánlotta, hogy ő fizeti ki Newey bérének egy részét, csak hogy megszerezzék a tervezőgurut:
„Szerintem világos, hogy Fernandónak hosszú távú jövője van ebben a csapatban. Rendkívül izgatott volt, amikor zajlottak az egyeztetések. Még azt is mondta, hogy a bére egy részét állja, hogy kifizessük Adriant. 10-20 százalékról esett szó, szóval később megtudom, valójában mennyi is ez. Látható az a hatalmas tisztelet, amellyel egymás iránt viseltetnek. Úgy vélem, el akarnak érni valamit. Adrian mindig együtt akart dolgozni Fernandóval, és fordítva. Úgyhogy úgy gondolom, meg kell próbálnunk mindent a helyére rakni és jó együttműködést kialakítanunk kettejük között.”
Ebéd előtt kezdődik az F1-es hétvége – a mai program
https://formula.hu./parc-ferme/38416
A motorsporthétvége e sorok írásakor már el is kezdődött, hiszen hajnalban rendezték az endurance-világbajnokság japán fordulójának első edzését. Az F1-es motorok először magyar idő szerint fél tizenkettőkor bőgnek fel, hiszen ekkor rendezik az első szabadedzést, a másodikat pedig délután háromtól – a kettő között pedig az F2 időmérőjét is végigizgulhatjuk. A mai motorsportprogram:
4:00-5:30 WEC, első szabadedzés
8:30-10:00 WEC, második szabadedzés
9:00-9:45 Formula-2, szabadedzés
11:30-12:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)
13:00-13:30 Formula-2, időmérő (M4 Sport)
15:00-16:00 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)
Ricciardo nem tud tanácsot adni Alonsónak Newey kapcsán
https://formula.hu./parc-ferme/38415
Adrian Newey Aston Martinhoz szerződése kapcsán kis túlzással mindenki véleményt nyilvánított, aki csak az F1-ben él és mozog, így tett a Red Bullnál hosszú éveken át vele dolgozó Daniel Ricciardo is, aki megosztott néhány dolgot arról, milyen egy csapatban lenni a brit géniusszal: „Élveztem a vele töltött időt, és amikor 2014-ben csatlakoztam a Red Bullhoz, egyszerűen kiváltság volt, hogy az egyik autóját vezethettem, mellette dolgozhattam.”
„A szakterületén meglévő tudása miatt nem tudnék vele szemtől szemben állva, az ő nyelvén beszélve visszajelzéseket adni. Egyszerűen csak megpróbáltam vele együttműködni azokban az években, és megadni neki, amit tudtam, aztán hagytam, hogy ő varázsoljon. Nagyon, nagyon klassz élmény volt, elsétálni az iroda előtt, látni a rajzokat meg mindent. És ez nem a show miatt van. Ott van bent tollal és papírral, szóval nagyon egyedi, de nagyon különleges módon dolgozik” – mondta Riccciardo, akit arról is megkérdeztek, milyen tanácsot adna Fernando Alonsónak a Newey-val való együttműködést illetően. Ha lenne is bármi ötlete, azt Ricciardo megtartotta magának:
„Nem hiszem, hogy sok tanácsot tudnék adni a legtapasztaltabb srácnak a rajtrácson. Természetesen öröm és kiváltság volt ez számomra, és aligha kell tanácsot adnom Fernandónak, de biztos vagyok benne, hogy élvezetes tapasztalat lesz a számára.”
Verstappen „talán elgondolkodik” az Aston Martinhoz igazoláson
https://formula.hu./parc-ferme/38414
Nem kérdés, a héten melyik F1-es istálló volt a figyelem középpontjában, hiszen Adrian Newey Silverstone-ba szerződésének bejelentése miatt minden szem az Aston Martinra szegeződött. A zöldek csapatfőnöke, Mike Krack Bakuban ki is használta az alkalmat, hogy a sajtó képviselői előtt jelezze: szívesen látná a sztártervező után korunk egyik legjobb versenyzőjét, a háromszoros világbajnok Max Verstappent is a csapatnál.
Amikor megkérdezték, hogy mit gondol erről, Verstappen kitérő választ adott, amivel nem zárkózott el a lehetőségtől: „Jelenleg más gondjaim vannak, amelyekre nagy figyelmet fordítok, és amelyeken dolgozom, szóval ez talán valami olyasmi, amin a jövőben elgondolkodom. De nem most” – felelte a holland, aki azt is elmondta, hogy nem neheztel a számára világbajnok autókat tervező Neweyra azért, mert elhagyja a hajót:
„Őszintén, ez rendben van. Adrian és én nagyon jól megértjük egymást. Küldtem neki egy üzenetet, miután kiderült a hír, bár természetesen addigra már tudtam, hogy ez fog történni. Örülök neki, ez egy új kihívás a számára. Természetesen mindig is azt mondtam, hogy szerettem volna, ha marad, de egy ponton túl már nem lehet a ilyesmit visszafordítani, így aztán csak örülhetsz annak, hogy új kihívást keres. Természetesen azt is tudom, hogy Lawrence teljes erőbedobással azon van, hogy sikerre vigye az Aston Martint, s így teljesen érthető, hogy szeretné Adriant maga mellett tudni.”
Hamilton megérzése: A fejlesztések csúsztak félre a Mercedesnél
https://formula.hu./parc-ferme/38413
Az F1-es sajtó Bakuban összesereglett képviselőinek mikrofonja előtt felelt Lewis Hamilton arra a kérdésre, hogy mi okozta a Mercedes nyári szünet utáni formahanyatlását – hiszen azok után, hogy a szünet előtti négy futamból hármat is megnyertek, Zandvoortban és Monzában egy ötödik, két hetedik és egy nyolcadik helyet tudtak csak begyűjteni. Hamilton elmondása szerint nem tudja a választ, de van egy megérzése, miszerint a Mercedes új fejlesztése nem hozta a várt eredményt:
„Úgy gondolom, hogy sok kérdőjel van sok mindent illetően, egyelőre csak próbáljuk megérteni. Számos dologból fakadhat, lehet pályafüggő is a lemaradás, de okozhatja a fejlesztés is. És a megérzésem azt súgja, hogy valószínűleg a fejlesztés okozza. Nehéz különbséget tenni a kettő között” – mondta a brit, aki azt is megerősítette, hogy megpróbálják üstökön ragadni a problémát annak segítségével, hogy bizonyos fejlesztéseket levesznek az autóról:
„Ezen a hétvégén megpróbálunk valamennyit visszább lépni, és meglátjuk, hogy ezzel ki tudjuk-e szűrni a problémát, vagy sem. Rengeteg munkát fektetünk ennek elemzésébe, mert ez adhat útmutatást a csapatnak a fejlesztés irányát illetően” – mondta, majd hozzátette, miért lenne fontos különösen a csapat számára megtalálni a jó irányt: „Ez lesz a jövő évi autó is.”
Milyen volt Verstappennel és Norrisszal repülni Bakuba?
https://formula.hu./parc-ferme/38412
Max Verstappen privát Dassault Falcon 900-asa tegnap este landolt Bakuban, fedélzeten nem egy, de rögtön három F1-es pilótával. A holland jó cimborája, egyben világbajnoki ellenlábasa, Lando Norris, valamint Nico Hülkenberg társaságában érkezett Azerbajdzsán fővárosába, s a sajtó érdeklődésére utóbbi beszélt is arról, milyen volt a két fő bajnokesélyes társaságában utazni.
„Hogy beszéltünk-e arról, hogy a bajnokságért küzdenek? Igen. Nem csendben ülünk négy órán át. Mindenféléről szó esik, ez egy nyugis, privát helyzet. Látható, hogy jóban vannak, kijönnek egymással” – mondta Hülkenberg Bakuban, majd így folytatta. „És ennek így van értelme, hiszen mind ugyanonnan jövünk, kényelmesebb, ha egyesítjük erőinket az utazásnál. Most csak hárman voltunk, néhányan pedig szerintem az Air Fernandóval jöttek” – tréfálkozott a német, aki arra is kitért, megítélése szerint valós harc zajlik-e a világbajnoki címért:
„Rendszerint visszanézem a versenyeket, persze elsősorban az én szemszögemből, és azokra figyelve, akik körülöttünk harcolnak. Úgy fogalmaznék, hogy a McLaren fordított a szerencséjén, az övék a leggyorsabb autó, őket kell legyőzni, de Max így is kényelmes előnyben van a pontokat tekintve, szóval ez még nem egy igazi bajnoki harc.”
Norris kereste meg elsőként az F1 újoncát
https://formula.hu./parc-ferme/38411
A karrierje második F1-es hétvégéjére készülő Franco Colapintót megkérdezték, hogy szerződésének bejelentését követően megkeresték-e őt a mezőny állandó tagjai, hogy tanácsokkal lássák el debütálása előtt. Mint a Williams ifjonca elárulta, az első nem más volt, mint a világbajnoki címre törő Lando Norris: „Valójában az első üzenetet a bejelentést követően Landótól kaptam. Azt követően, hogy megnyerte az előző nagydíjat, küldött nekem egy üzenetet, ez nagyon kedves, nagyon udvarias dolog volt.”
Norris később a monzai hétvégén többedmagával együtt néhány tanáccsal is ellátta a 21 esztendő argentint: „Beszéltem a versenyzői parádén Charles-lal, Landóval, Alexszel, akik adtak néhány tippet, és rámutattak néhány dologra, amire figyelnem kell” – mondta, majd hozzátette: „Nagyon sok versenyző volt, akik roppant kedvesek és segítőkészek voltak. Szerintem az F1-ben a világ legjobb versenyzői egy nagyszerű közösséget alkotnak!”
Hosszabb DRS-zónát jelölt ki az FIA Bakuban
https://formula.hu./parc-ferme/38410
Tavaly rövidítette, most megnyújtotta a bakui pálya rendkívül hosszú célegyenesében lévő DRS-zónát az FIA: idén száz méterrel előbb nyithatják a hátsó szárnyat azok, akik támadásba lendülnek, A másik, a kettes kanyart követő DRS-zóna alig változott, összesen két méterrel lett rövidebb 2024-re.
A pálya több pontján i súj egyébként az aszfalt, a kettes-hármas, a hetes-nyolcas és a tizenkettes-tizenhármas kanyaroknál is megújult a borítás erre a hétvégére.
A száz méterrel hosszabb DRS-zóna a tervek szerint jelentősen megkönnyít iaz előzést a célegyenes végén, ahol egyébként is sok kikerülést láttunk már, de tavaly nem jött be a rövidebb zóna, úgyhogy most visszatértek a korábbiakhoz.
fotó: ATP