Vizsgálatot indíthat az EU a Liberty ellen a MotoGP-felvásárlás miatt
https://formula.hu./parc-ferme/38794
Még áprilisban jelentette be a Liberty Media, hogy felvásárolja a MotoGP (és a Superbike-vb) kereskedelmi jogait birtokló Dorna Sports 86 százalékos tulajdonrészét. A megállapodás 3,5 milliárd eurós üzletről szólt, ennek érdekében a Liberty augusztusban jelezte: az F1-ből egy 825 millió dolláros részesedést el is adnak.
Ugyanakkor a Bloomberg értesülései szerint komoly akadály gördülhet a Liberty szándékai elé, ugyanis „kettes fázisú” vizsgálatot indíthat az üzlet kapcsán az Európai Unió trösztellenes szervezetének új főnöke, Teresa Ribera. Spanyolország miniszterelnök-helyette idén került ebbe a pozícióba, és a sajtóbeszámoló szerint aggódik amiatt, milyen helyzet állhat elő a közvetítési és streamingpiacon, ha egy kézbe kerülne a Formula-1 és a MotoGP. A riport szerint december 19-ig indíthatják el a kettes fázisú vizsgálatot az EU illetékesei.
Noha a Liberty-vezérek rendre magabiztosan nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban, hasonlóra számítani lehetett egyébként annak fényében, hogy annak idején az F1 korábbi tulajdonosa, a CVC Capital kénytelen volt megválni a MotoGP tulajdonjogától, amikor 2006-ban felvásárolta a száguldó cirkuszt.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Perez visszavonulhat? Marko: „Érdekes alternatíva”
https://formula.hu./parc-ferme/38448
Mexikóban szárnyra kelt a pletyka, miszerint Sergio Perez hamarosan bejelentheti visszavonulását, hogy több időt tudjon a családjával tölteni, amire a rendkívül sűrű F1-es versenynaptár nem ad lehetőséget. Az osztrák Kronen Zeitung megkérdezte a Red Bull tanácsadóját, Helmut Markót arról, hogy mit gondol erről a felvetésről.
Marko, akiről sejteni lehet, hogy nem hullatna krokodilkönnyeket Perez távozása esetén, nem tagadta a pletykát, sőt érdekesnek nevezte azt: „Most hallom ezt először. Viszont a felesége a negyedik gyereküket várja. Ez egy érdekes alternatíva.”
Hoppá: Csúnya beszédért beidézték Verstappent a stewardok!
https://formula.hu./parc-ferme/38447
A héten komoly vihart kavart az a kezdeményezés az FIA-elnök részéről, hogy a versenyzők fogják vissza magukat, és ne káromkodjanak a csapatrádióban, valamint más nyilvános felületeken. Többek között Max Verstappen is kikelt a felvetés ellen, s az FIA tegnapi hivatalos sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy nem ötévesek már, hogy így kelljen szabályozni őket.
„Sajnos” eddigre már az „f-betűs szó” egyszer elhagyta a száját, amikor azt találta mondani, hogy tudta, hogy az autója „el van b***va”, majd később megismételte ezt a kifejezést annak illusztrálására, hogy ezek szerint mostantól ilyesmit se mondhat.
És úgy tűnik, hogy tényleg nem mondhat, a sportfelügyelők ugyanis beidézték Verstappent magyar idő szerint 13 órára, mivel a sajtótájékoztatón megsértette a nyelvhasználatra vonatkozó szabályokat. Mindezt a nemzetközi sportszabályzat 12.2.1.k pontjára, azaz „nem megfelelő viselkedésre” hivatkozva tették meg.
Milleré az utolsó hely, teljes a MotoGP 2025-ös rajtrácsa
https://formula.hu./parc-ferme/38446
Csütörtökön egy másik fontos bejelentés is történt a MotoGP világában amellett, hogy jövő augusztusban a Balaton Park Circuitre érkezik a mezőny. Ez a bizonyos mezőny ugyanis teljessé vált azáltal, hogy a Pramac Yamaha a várakozásoknak megfelelően Jack Millert nevezte meg második versenyzőjeként 2025-re.
Miguel Oliveira mellé egy darabig egy Moto2-ből érkező újonc tűnt esélyesnek, de az utóbbi hetekben már a KTM-től távozni kényszerülő ausztrált pedzegették befutóként, köszönhetően a rutinjának: Miller a 2015 óta íródó királykategóriás karrierje során ült Hondán, Ducatin és KTM-en is, ami értékes lehet a Yamaha számára az új szatellit csapatuk versenyzőjeként. A Pramac amúgy nem lesz ismeretlen közeg a motorosnak, hiszen korábban versenyzett náluk még Ducatival.
Ezzel pedig ahogy említettük, elkelt mind a 22 ülés a jövő évi MotoGP-rajtrácson – íme, tehát a teljes 2025-ös mezőny:
Ducati: Francesco Bagnaia, Marc Marquez
VR46 Ducati: Fabio di Giannantonio, Franco Morbidelli
Gresini Ducati: Alex Marquez, Fermin Aldeguer
KTM: Brad Binder, Pedro Acosta
Tech3 KTM: Enea Bastianini, Maverick Vinales
Aprilia: Jorge Martin, Marco Bezzecchi
Trackhouse Aprilia: Raul Fernandez, Ai Ogura
Yamaha: Fabio Quartararo, Alex Rins
Pramac Yamaha: Miguel Oliveira, Jack Miller
Honda: Joan Mir, Luca Marini
LCR Honda: Johann Zarco, Somkiat Chantra
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Marko szerint Verstappen a leggyorsabb autót keresi, ez alapján fog dönteni
https://formula.hu./parc-ferme/38445
Az év nagy részében Max Verstappent a Red Bulltól való távozásával hozták összefüggésbe, annak ellenére, hogy 2028-ig élő szerződéssel rendelkezik.
A kiszivárgó információk és az érintettek nyilatkozatai alapján sokan úgy vélik, hogy a szerződésében vannak bizonyos kilépési záradékok, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff pedig az év elején nyilvánosan csábította Verstappent.
Miután megerősítést nyert, hogy a Red Bull eddigi technikai vezetője, Adrian Newey jövőre az Aston Martinhoz szerződik, Verstappent most azzal hozzák összefüggésbe, hogy a silverstone-i bázisú alakulathoz igazol.
Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója most kiemelte, hogy Verstappen mindig a leggyorsabb autót fogja keresni a rajtrácson, annak ellenére, hogy hűségesnek érzi magát a Red Bullhoz.
„Max erősen kötődik a Red Bullhoz, és nagyon lojális” – mondta. „Bíztunk benne, amikor 17 éves volt, és adtunk neki egy ülést, ezt nem felejtette el. De nem lesz addig az F1-ben, mint Fernando Alonso, amikor már elmúlt 40 éves. Ezért akar most a lehető legsikeresebb lenni.”
fotó: Red Bull Content Pool
„Mindenki a konstruktőri világbajnokság alapján kapja a bónuszát” – Marko
https://formula.hu./parc-ferme/38444
Bakuban helycsere történt a konstruktőri világbajnokság élén, a McLaren ugyanis átvette a vezetést a Red Bull csapatával szemben. Az energiaitalosok számára tehát korántsem alakult ideálisan az azeri hétvége, Sergio Perez ráadásul a verseny legvégén ütközött Carlos Sainz Ferrarijával, ami további fejfájást okoz a bajnoki címvédő istálló számára.
„Mint egy lavina... Checo ütközése nélkül nem lett volna olyan rossz hétvégénk. Ez a dolgozóinknak is rosszul jött, hiszen mindenki a konstruktőri világbajnokság alapján kapja a bónuszát, nem pedig az egyéni pontverseny állása szerint” – mondta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója.
„Nincs ok pánikra, de Checo autója nagyon komolyan megsérült. Lesznek problémáink egyes alkatrészekkel és a megfelelő beállítások megtalálásával. Úgy gondolom, hogy Szingapúrban az elsődleges cél az lesz, hogy Checo versenyezni tudjon, a valós potenciálját pedig majd Austinban mutathatja meg az autó.”
Aggályok a pluszsúly miatt: mégsem lesz egyedi Red Bull-festés Szingapúrban és Austinban
https://formula.hu./parc-ferme/38443
A Red Bull még hónapokkal ezelőtt jelentette be, hogy a rajongóik pályázaton keresztül tervezhetik meg a Formula-1-es Brit, Szingapúri és USA Nagydíjakon használandó egyedi festéseiket. Silverstone-ban láthattunk is speciális dizájnt Max Verstappenéknél, amelyet a pályázat győztese tervezett meg, és a mostani hétvégén lett volna esedékes a következő ilyen, ám az energiaitalosok feladták ezt a tervüket. Méghozzá a pályázók számára kiküldött közlemény szerint azért, mert a festések extra súlyt adtak volna az autó tömegéhez, ami kompromittálta volna a versenyképességüket:
„Sajnos amikor a tesztelési fázisba értünk, hogy megnézzük, hogyan festenének ezek az egyedi dizájnok az igazi autókon, azt találtuk, hogy a hozzáadott festék előre nem látott és szükségtelen súlyt adott a karosszéria tömegéhez. Mint el tudjátok képzelni, bármilyen plusz súly kompromittálja a teljesítményt, a csapat pedig továbbra is azt tartja elsődlegesen szem előtt, hogy minél versenyképesebb legyen az autó a 2024-es szezon hátralévő részére. Ennek eredményeként nehéz szívvel arra a döntésre jutottunk, hogy nem fogjuk használni az egyedi festéseket a Szingapúri és az USA Nagydíjon” – olvasható a Red Bull közleménye.
A Motorsport úgy tudja, nagyjából egy kilogrammos súlynövekedést eredményeztek volna a speciális festések, ami megközelítőleg csupán három századmásodpercet jelent körönként, de az egyre kiélezettebb világbajnoki versenyfutás és a négycsapatossá bővült élboly szoros küzdelmei miatt mégis úgy döntött a Red Bull, hogy minden gramm és ezredmásodperc számít. Érdekesség egyébként, hogy a Mercedes viszont Petronas-zöldbe öltözik Szingapúrban, és a posztok alapján a bikák másik alakulata, a Visa Cash App RB is egyedi dizájnnal készülhet a hétvégi F1-es nagydíjra.
Így festene Jacques Villeneuve F1-es álomcsapata
https://formula.hu./parc-ferme/38442
1997 F1-es világbajnoka Jacques Villeneuve Bakuban kapta meg a kérdést, hogy miként alakítaná ki saját F1-es álomcsapatát.
Villeneuve Enzo Ferrarit jelölte meg csapattulajdonosnak, míg a csapatfőnök kilétére nem tudott egyértelmű választ adni. Amikor az autó tervezőjéről kérdezték, akkor határozottan Adrian Newey személyére esett a választása, míg a versenyzők tekintetében egy korábbi négyszeres világbajnokot és Max Verstappent választotta.
„Max mindig a legjobbját nyújtja, mindent kihoz az autójából és nélkülözi a politikai játszmákat. A másik versenyző Alain Prost lenne, aki megingathatatlan módon képes a munkájára összpontosítani és kiváló autófejlesztései képességekkel bír” – mondta Villeneuve.
Negyedik DRS-zónát is kijelöltek az F1-es Szingapúri Nagydíjra
https://formula.hu./parc-ferme/38441
A szingapúri pálya utcai jellegéből adódóan azok közé tartozik, amelyen hagyományosan nehéz előzni – annak ellenére, hogy már eddig is három DRS-zóna volt található a nyomvonalon. Annak érdekében, hogy még egy plusz lehetőség nyíljon a versenyzők számára, az FIA az idei futamra egy negyedik zónát is kijelölt, amely a 14-es és 16-os kanyarok között található.
Ez az a szakasz, ahol tavaly változott a nyomvonal a korábbiakhoz képest, több kanyar is kikerült a vonalvezetésből a „grandstand” szekcióval – csak 2023-ban még nem született konszenzus arról, hogy DRS-nyitási lehetőség is legyen-e ezen a részen. Idén viszont már lesz, ez pedig azt jelenti, hogy egymást követő két DRS-zóna majd, hiszen a 13-as és 14-es kanyarok közötti részen is nyitható az állítható hátsó szárny – a két szakasznak viszont közös lesz az érzékelési pontja a 13-as kanyar előtt, mint ahogy az látható is a pályarajzon:
Schumacher: A Red Bull így csak harmadik lesz
https://formula.hu./parc-ferme/38440
Ralf Schumacher szerint a Red Bull számára jelenleg csak a harmadik hely reális a konstruktőri versenyben. Az energiaitalosok elvesztették a vezető pozíciójukat a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon, és a Monzában győzelmet arató, itt pedig második helyet szerző Ferrari is a nyakukon van: jelenleg alig 31 pont a különbség a két istálló között.
Az előző két hétvégén ráadásul egyértelműen jobb volt a Ferrari autója, most pedig Szingapúr következik, ahol tavaly Carlos Sainz nyerni tudott, és ahol a Red Bull megint nem számíthat sok jóra – ha Austintól kezdve is maradnak ezek az erőviszonyok, akkor minden esély megvan arra, hogy még a maranellóiak is veszélyeztessék Max Verstappenéket.
„Szerintem a Red Bull leginkább a harmadik helyen fog végezni, ha a dolgok így folytatódnak. A Ferrari autója jó, ha ez így marad, akkor a Red Bullnak nagyon nehéz lesz megtartania a második helyét” – mondta Ralf Schumacher a Sky német kiadásának.
Horner: Piastri fejfájást okoz a McLarennek
https://formula.hu./parc-ferme/38439
Christian Horner egyértelműen fogalmazott a Red Bull pilótastratégiájával kapcsolatban: mint mondta, náluk Sergio Perez dolga az, hogy segítse Max Verstappent az egyéni vb-címért zajló harcban.
Az energiaitalosok csapatfőnöke viszont a McLaren pilótahelyzetéről is beszélt: szerinte Oscar Piastri teljesítménye kezd problémákat okozni a riválisnál.
„Szerintem kezd fejfájást okozni, mert futamokat nyer és nagyon jó teljesítményt nyújt. Ez néha fejfájást tud okozni…” – fogalmazott Bakuban Horner.
„Nyilván azzal az elvárással igazolták le Oscart, amivel valószínűleg a Mercedes George-ot, és valószínűleg a Ferrari Carlost: van egy fő pilóta, és egy segítő pilóta. De nyilván, amint a második pilóta elkezd jobban teljesíteni az elsőnél, akkor kezdődik a fejfájás” – tette hozzá a brit.
Találkozik a tiltakozó F1-es dolgozókkal a Renault vezére
https://formula.hu./parc-ferme/38438
Mint arról már többször számoltunk, a Renault F1-es motorrészlegén, Viryben dolgozók nemtetszésüket fejezték ki annak kapcsán, hogy az Alpine vezetése azt tervezi, hogy megszünteti a saját erőforrás gyártását és 2026-tól ügyfélcsapattá – vélhetően a Mercedesszel lépnének együttműködésre – válnának a Formula-1-ben. A dolgozók a bázisukon, valamint az Olasz Nagydíj hétvégéjén is tiltakozásokat szerveztek, mondván, hogy hatalmas csapás lenne a francia technológia számára a csaknem fél évszázados múltra visszatekintő Renault-motorrészleg bezárása, és azt is állítják, hogy a 2026-os projekt sokkal jobban áll, mint azt sokan hiszik.
A dolgozók a társadalmi és gazdasági tanácsukon keresztül találkozót kértek Luca de Meo Renault-vezérigazgatótól, hogy megvitassák a terveket, miután úgy érezték, a felsővezetés nem hallgatta meg őket. Nos, a tanács kedden közleményben jelezte: De Meo belement a találkozóba, amelyre most pénteken, szeptember 20-án kerül sor. Hozzátették: a dolgozók üdvözlik, hogy a vezérigazgató pozitívan fogadta a kérésüket.
Maga De Meo amúgy nemrég úgy nyilatkozott, hogy nem született még végső döntés a motorprogramjuk kapcsán, és bár költségvetési szempontból egyértelműen előnyös lenne az ügyfélcsapattá válás, más szempontokat is mérlegelnek. A Motorsport értesülései szerint belső körökben szeptember végi határidőt szabtak a döntésnek.
Perez apja rosszul lett és kórházba került az Azerbajdzsáni Nagydíj után
https://formula.hu./parc-ferme/38437
A mexikói El Heraldo lap szerint a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíj után eszméletlen állapotban találták otthona fürdőszobájában Antonio Perezt, Sergio Perez édesapját. A 65 éves mexikóit azonnal kórházba szállították, ahol az értesülések szerint azt állapították meg nála, hogy a tünetei szívinfarktusra utalnak.
Az idősebb Perez ügynöke arról adott tájékoztatást, hogy az állapotát stabilizálták, de a mexikóvárosi kórház intenzív osztályán marad.
Arról egyelőre nincs megerősítés, hogy a szívinfarktusnak mennyi köze volt ahhoz, hogy fia az utolsó körben, a dobogóért csatázva ütközött Carlos Sainzcal, így végül az idei legjobb hétvégéjét pont nélkül zárta Bakuban.
fotó: Red Bull Content Pool
„A Sauber nem egy rossz autó, csak a többiekhez képest az”
https://formula.hu./parc-ferme/38435
Az F1 egyik első számú megmondóembere, Jacques Villeneuve egykori csapatáról, a mezőnyben egyedüliként pont nélkül álló, messze az erősorrend legalján található Sauberről beszélve rámutatott arra, hogy mivel a mezőny talán sűrűbb, mint valaha, az utolsó helyük ellenére sincsenek annyira lemaradva, mint az ő pályafutása idején egyes istállók. Sőt…
„Az a vicces a Sauberrel kapcsolatban, hogy nagyjából minden kvalifikáción és nagyjából minden versenyen hátul vannak, de ha megnézzük az időeredményeket, a mezőny olyan szoros, hogy csak egy, talán másfél másodperccel maradnak el a pole-tól. Szóval önmagában ez sem egy rossz F1-es autó, csak mindenki máshoz képest az.”
„A kilencvenes években nagyon elégedettek lehettek volna ezzel, amikor az utolsó helyen végző srácok hátránya öt másodperc is volt” – mondta Villeneuve, aki egyúttal kritikával is illette a csapatot, akikről úgy érti, csak ki akarják húzni a jövő év végéig: „Egyszerűen csak túlélnek, amíg az Audi át nem veszi a csapatot. Nem úgy tűnik, mintha sokat tennének bele az autóba, nem is igazán próbálnak versenyképesek lenni, szóval nem sok mindent lehet mondani róluk.”
Schumacher rajta van a Sauber listáján
https://formula.hu./parc-ferme/38436
Bár Valtteri Bottas a minap úgy nyilatkozott, hogy 99 százalékig biztos abban, hogy ő kapja a 2025 végén Audivá alakuló Sauber szabad ülését a következő szezonra, s az esélylatolgatások szerint a finn vagy esetleg az F2 listavezetője, Gabriel Bortoleto lehet a befutó, Mattia Binotto a Sky Deutschland kamerái előtt olyan nyilatkozatot tett, ami bizakodással töltheti el Mick Schumacher rajongót.
Amikor a csapathoz nemrég kinevezett olasz szakembert arról kérdezték, szóba jöhet-e a fiatal német náluk 2025-re, Binotto úgy felelt, hogy rajta van a listájukon – igaz, korántsem egyedül: „Nagyon jól ismerem őt, hiszen a Ferrari akadémiájáról jött. Tudom, milyen erős tud lenni, s hogy mire képes. Rajta van a listánkon, ahogy sokan mások is” – mondta, majd hozzátette:
„Nem kell igazán sietnünk, de úgy lenne korrekt, ha hamar döntenénk, egyrészt a csapattal szemben, hogy legyen egy világos perspektíva előttük, másrészt az érintett versenyzőkkel szemben is. Szóval remélhetőleg még szeptember vége előtt megszületik a döntés.”
Mivel a VCARB a Szingapúri Nagydíj utánra ígérte a 2025-ös felállás bejelentését, könnyen lehet, hogy még ebben a hónapban helyére kerül minden kirakósdarab a jövő évet illetően.
Colapintót megpróbálják bejuttatni az Audihoz!
https://formula.hu./parc-ferme/38434
A Holland Nagydíj után kiakolbólított Logan Sargeant helyére ülő Franco Colapinto két F1-es hétvége alatt többet mutatott és több pontot szerzett, mint a Williams második számú autójának tulajdonosai az elmúlt három évben összeadva, így aztán a közvéleményt elkezdte foglalkoztatni, mi lesz az argentin jövője, akinek csak a szezon végéig szól a szerződése, hiszen a Williams 2025-ös párosa már megvan.
James Vowles csapatfőnök gyorsan leszögezte, hogy természetesen nem változatnak a terveiken: „Úgy gondolom, hogy így is Albon és Sainz a megfelelő felállás a Williams számára, továbbra is fejlődünk, és hamarosan a bajnoki címért akarunk harcolni. Mindazonáltal hihetetlenül büszke vagyok arra, amit Franco elért” – mondta Vowles, s a holland Formule 1 Magazine számára azt is elárulta, hogy megpróbálnak helyet szerezni számára a Saubernél, azaz a leendő Audinál:
„Természetesen továbbra is a Williams-család tagja marad, de remélem, hogy ezután is versenyezni tud valahol. Szeretnék Colapintónak egy ülést adni 2025-re, ideális esetben a Formula–1-ben. Reálisan nézve csak egy csapat maradt, majd meglátjuk, hogy ott mit tudunk intézni. Colapinto két verseny alatt megmutatta a világnak, hogy megérdemel egy helyet az F1-ben. Meglátjuk, milyen lehetőségeink vannak az Audinál, és hogy megtaláljuk-e a módját, hogy együtt tudjunk dolgozni.”
Formula1.5 – Alonso és a Williamsek
https://formula.hu./parc-ferme/38433
Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2024-es szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből azt a négy csapatot, mely az összes idei győzelmet és dobogót megszerezte, s rendre elhoz hat-hét helyet az első nyolc közül?
Újabb rajtelsőség és újabb győzelem a másodosztályból kiemelkedő Fernando Alonso számára, a bakui hétvége legnagyobb nyertese természetesen az előnyét tovább növelő spanyol volt, rajta kívül pedig a Williamsnek volt különösen jó futama,hiszen Alex Albon újabb remeklésével felvette a harcot Ricciardóval és Gaslyval, de akár a négy futam alatt négy pontot szerző Tsunoda is elérhető lehet a számára – Colapinto újabb remeklése pedig azt eredményezte, hogy a második számú Williams két versenyzőjének pontjait összeadva máris felülmúlták Bottast, és közelítenek Zhoura.
A pole-t félkövér, a leggyorsabb kört dőlt betű jelöli, az utóbbiért járó pont a táblázatban a helyezésért járó ponthoz hozzáadva szerepel.
Erősorrend: Zárul az olló az élen
https://formula.hu./parc-ferme/38432
A Formula Podcast futamértékelő adásainak állandó eleme a pontozás: a műsor két szereplője, Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező magyar újságíró, valamint Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője a mezőny minden tagjának hétvégi teljesítményét 1 és 10 pont között értékelik. A pontozás során az elért eredmény mellett a körülmények, az autóban rejlő lehetőségek, a csapattárshoz viszonyított teljesítmény, az elkövetett hibák mennyisége és az összbenyomás is szerepet játszanak. Kerek 10-est csak a tökéletes vagy ahhoz nagyon közeli versenyhétvége érdemelhet, a 6-os az átlagos teljesítmény, míg 3-tól lefelé már az F1-ben évente csak néhány alkalommal látható botrányos produkciókat értékeljük.
Max Verstappen idei leggyengébb hétvégéje nyomán tovább zárult az olló a lista első négy helyezettje között, miután Oscar Piastri a tavalyi Brit Nagydíj után másodszor kapott kerek tízest tőlünk. A legalacsonyabb pontszám ezúttal Bottasé lett, így ennek, valamint saját remeklésének köszönhetően Perez elmozdult az utolsó hármasból.
Itt látható az F1-es versenyzők erősorrendje az eddigi 17 nagydíj alapján – az összesítésbe csak azok kerültek be, akik legalább négy futamon rajthoz álltak.
A Formula Podcast Olasz Nagydíjat értékelő adását – benne a pontszámokkal – itt tudjátok meghallgatni:
Marko elárulta, mikor jelentik be a Visa RB második 2025-ös F1-es pilótáját
https://formula.hu./parc-ferme/38431
A 2026-tól az Audi gyári csapatává váló Sauber második ülése mellett hivatalosan egyetlen kérdőjel akad még a Formula-1 2025-ös rajtrácsát illetően: hogy ki lesz Yuki Tsunoda csapattársa a Visa Cash App RB-nél. A két fő jelölt természetesen az ülést jelenleg birtokló Daniel Ricciardo, valamint a Red Bull hivatalos tartalékja, a tavaly már néhány futamra beugró Liam Lawson – bár érintőlegesen az F2-es bajnoki címért harcoló Isack Hadjart is meg kell említeni. Hivatalos bejelentés még nem történt, viszont Helmut Marko szerint már nem kell sokáig várnunk rá:
„Van elképzelésünk, csak várjatok Szingapúrig. Az még mindig szeptember, és akkor majd tisztább lesz a kép. Ott világossá fog válni, mi lesz a sorsa a második ülésnek a Visa RB-nél” – nyilatkozta a Viaplay kamerái előtt. Marko később a Motorsportnak megerősítette, hogy a bejelentésre valamikor a Szingapúri Nagydíj után, de még az októberi USA Nagydíj előtt fog sor kerülni.
A legjobb esélye egyébként Lawsonnak van az ülésre, már csak azért is, mert Marko néhány hete úgy fogalmazott, hogy az egyik autójukban fog ülni az új-zélandi – jóllehet, Christian Horner csapatfőnök utána igyekezett finomítani a tanácsadó szavait azzal, hogy szerinte a szakember csak annyit mondott, hogy F1-es ülése lesz a pilótának, és akár kölcsön is adhatják (kizárásos alapon a Saubernek/Audinak, ahol korábban állítólag fel is merült a neve). Lawson viszont olyannyira favorit, hogy utazó tudósítónk, Mészáros Sándor szerint arra is van esély, hogy már Szingapúr után leváltja Ricciardót az idény hátralévő futamaira – erről a Formula Podcast friss bakui futamértékelő adásában is szó esett:
Magyar második hely az FIA gokart világkupán
https://formula.hu./parc-ferme/38430
Kovács Zsombor a fantasztikus második helyet szerezte meg a hétvégén Angliában rendezett FIA gokart világkupán az OK-N kategóriában – adta hírül az MNASZ Facebook-oldala a KMS Europe fiatal versenyzőjének eredményét.
Stella: Félig Lando nyerte meg ezt a futamot Oscarnak
https://formula.hu./parc-ferme/38428
Az Azerbajdzsáni Nagydíj első etapjában Charles Leclerc vezetett, a végül győzelmet szerző Oscar Piastri pedig második helyen haladt, viszont az ausztrálnak hátrafelé is kellett figyelnie: Sergio Perezre, aki a 14. körben tett egy elévágási kísérletet. Piastri csak a 16.-ban reagált, a kétkörös különbség pedig magában hordozta a kockázatot, hogy a Red Bull mögé tér vissza a bokszkiállás után.
Itt jött a képbe a másik McLaren segítsége: Perez a hozzá képest egy kiállás mínuszban levő Lando Norris mögé esett vissza, aki a csapat kérésére – nem kifejezetten a fair play szabályai szerint – lassította a mexikóit, éppen annyira, hogy Piastri kiautózhassa a kellő különbséget. Ez a fél győzelmet jelentette az ausztrál számára Andrea Stella csapatfőnök megfogalmazása szerint:
„Perez elévágása hatékony volt, Lando segítsége nélkül Oscar elé kerülhetett volna a kiállással, akkor pedig egészen más futam bontakozott volna ki” – mondta a sajtónak Bakuban Stella. „Ezért úgy gondolom, Oscar győzelmének az ötven százalékán Lando osztozik. Ez is azt mutatja, hogy a versenyzéshez csapatként állunk hozzá.”
„Voltak beszélgetések a hétvége előtt, hogy milyen esetekben lennénk részlehajlók ilyen vagy olyan irányba. De minden hétvégét úgy közelítünk meg, hogy igyekszünk a csapat eredményét maximalizálni, és ha egyik versenyzőnek segítségre van szüksége, akkor a másik versenyző megteszi neki” – mondta a konstruktőri világbajnokság vezetését átvevő McLaren csapatfőnöke.