DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat

Vizsgálatot indíthat az EU a Liberty ellen a MotoGP-felvásárlás miatt

Még áprilisban jelentette be a Liberty Media, hogy felvásárolja a MotoGP (és a Superbike-vb) kereskedelmi jogait birtokló Dorna Sports 86 százalékos tulajdonrészét. A megállapodás 3,5 milliárd eurós üzletről szólt, ennek érdekében a Liberty augusztusban jelezte: az F1-ből egy 825 millió dolláros részesedést el is adnak.

Ugyanakkor a Bloomberg értesülései szerint komoly akadály gördülhet a Liberty szándékai elé, ugyanis „kettes fázisú” vizsgálatot indíthat az üzlet kapcsán az Európai Unió trösztellenes szervezetének új főnöke, Teresa Ribera. Spanyolország miniszterelnök-helyette idén került ebbe a pozícióba, és a sajtóbeszámoló szerint aggódik amiatt, milyen helyzet állhat elő a közvetítési és streamingpiacon, ha egy kézbe kerülne a Formula-1 és a MotoGP. A riport szerint december 19-ig indíthatják el a kettes fázisú vizsgálatot az EU illetékesei.

motogp-start-aragon-2024

Noha a Liberty-vezérek rendre magabiztosan nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban, hasonlóra számítani lehetett egyébként annak fényében, hogy annak idején az F1 korábbi tulajdonosa, a CVC Capital kénytelen volt megválni a MotoGP tulajdonjogától, amikor 2006-ban felvásárolta a száguldó cirkuszt.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Bejelentve: beszáll a sportautózás csúcskategóriájába a Hyundai

Ami nyáron még csak erőteljes pletyka volt, csütörtök reggel egy rövid közösségi médiás posztban történt bejelentéssel hivatalossá vált: a Hyundai egy LMDh-autóval száll be az endurance-versenyzés csúcskategóriájába, méghozzá a Genesis márkanév alatt. A dél-koreai gyártó bejegyzése úgy fogalmaz: az LMDh-program egy „új pillére” lesz a márkának, amely az elmúlt évtizedben a WRC-ben (a képen az ottani autójuk látható) és a TCR-ben is érdekelt volt.

Túl sok konkrétum ugyanakkor nem derült ki a közleményből, így például a beszállás időpontja vagy az sem, hogy az Endurance-vb-n és az észak-amerikai bajnokságban, azaz az IMSA-ban is indulni kívánnak-e. Az Autosport értesülései szerint ugyanakkor 2026-ra tervezik a projekt kezdetét, s az Oreca szállíthatja a karosszériát (ahogy az Acurának és az Alpine-nak is), míg az erőforrást házon belül fejleszthetik a Hyundainál. A gyártó egy már létező csapattal partnerségre lépve indulna a bajnokságokban: a lap szerint az LMP2-es Cool Racing, IDEC Sport és TDS Racing, valamint a DAMS is az esélyesek között szerepel, míg a Cadillackel az idény végén szakító Chip Ganassi Racing lehet a befutó az IMSA-projekt esetén. Érdekesség, hogy a projektben felsővezetői szerepet kaphat a Hyundaijal 2018-ban WTCR világkupát nyerő Gabriele Tarquini is.

hyundai-wrc

Verstappen a gyárban és a szimulátorban járt Monza óta

Az Olasz Nagydíj után elárulta Christian Horner, hogy Max Verstappen szimulátorozni fog a következő futam előtt, hogy segítsen a csapatának rájönni arra, hogy hogyan stabilizálhatják az idei Red Bullt.

A világbajnok pilóta az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt megerősítette mindezt:

„A csapattal, a gyárban voltam ezen a héten, és szimulátoros munkát végeztem a most következő két F1-es hétvége előtt. Monza kemény volt számunkra, és most az a fontos, hogy visszataláljunk a szükséges formánkhoz. Mindig versenyképesebbek akarunk lenni, a csapat pedig keményen dolgozik azon, hogy kijavítsa a hibákat, amiket az utóbbi futamokon láttunk az autón” – mondta Verstappen.

f1-verstappen-redbull-monza

Tom Coronel fia bekerült a Red Bull juniorprogramjába!

A 13 esztendős Rocco Coronel, a túraautós közönségkedvenc Tom Coronel fia pályafutását ezentúl a Red Bull fogja terelgetni, a gokartos tehetség ugyanis bekerült az energiaitalosok juniorprogramjába. A holland tehetség egy F4-es autót tesztelhetett Jerezben, s mivel megfelelő teljesítményt nyújtott, egy korábbi GP3-as versenygépet is kipróbálhatott, az eredmények pedig kellően meggyőzőek voltak, így megkapta a lehetőséget.

rocco-coronel-1

„Megtiszteltetés számomra, hogy a jerezi szétlövést követően engem választottak a Red Bull juniorversenyzői közé. Ez egy jól bevált program, amely már sok versenyzőt juttatott az autósport csúcsára. Az álmom természetesen az, hogy F1-es pilóta legyek, és ezzel a lehetőséggel ez az álom reálissá válik. Mindig is követtem a Red Bull versenyzőit, és figyeltem, hogyan fejlődtek a sportban, és most én is közéjük tartozhatok” – olvasható a közösségi médiában.

rocco-coronel-2

Vandoorne: A jövőm valószínűleg nem az Aston Martin, de…

A Formula–E-ben versenyző, 2022-ben világbajnoki címet ünneplő korábbi F1-es pilóta, Stoffel Vandoorne tavaly óta Felipe Drugovich kollégájaként az Aston Martin tartalékversenyzői szerepét tölti be, de érdemi esélye nincs arra, hogy folytassa 2018 végén megszakadt királykategóriás pályafutását. A belga versenyző maga is tisztában van ezzel, de kiemelte, hogy mostanában nem egyszer bizonyította az F1, milyen váratlan fordulatok történhetnek egyik pillanatról a másikra.

vandoorne-aston-2

„Az elmúlt két évet ugye az Aston Martinnál töltöttem. Reálisan látom, hogy a jövőm valószínűleg nem itt van, de nyitva kell tartani az ajtókat, mertsosem tudhatod, mi történik” – idézi a GPFans oldal a McLaren korábbi pilótáját. „A Formula–1-es paddock a lehető leggyorsabb ütemben mozog, és ami az egyik héten valószínűtlennek tűnik, a következő héten már valószínű lehet.”

„Ezt sosem tudhatod, én csak annyit tehetek, hogy a lehető legversenyképesebben versenyzek abban a sorozatban, ahol éppen vagyok, megpróbálok ott jó munkát végezni, aztán a többi majd jön” – mondta Vandoorne. Az elmúlt években a kiszámíthatatlanságra nem egy példát láthattunk, elég csak Brendon Hartley szerződtetését, Nyck de Vries F1-be kerülését vagy épp legutóbb Franco Colapinto bemutatkozását említenünk.

vandoorne-aston-1

Bearman: Baku az egyik kedvenc pályám

Oliver Bearman második F1-es versenyére készül a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon, miután a Haas csapata megerősítette, hogy jövő évi versenyzőjük helyettesíti az eltiltás miatt kispadra szoruló Kevin Magnussent.

Bearman jó érzésekkel várja a bakui fordulót: „Izgatott vagyok amiatt, hogy ismét F1-es autó volánja mögé ülhetek, ráadásul ez lesz az első teljes hétvégém. FP1-en már vezettem az idei autót, ám az elejétől felépíteni egy teljes hétvégét nagyon izgalmas dolog lesz” – mondta Bearman.

„Tavaly nagyon sikeres voltam Bakuban, ez az egyik kedvenc pályám, szóval rendkívül izgatott vagyok már” – tette hozzá fiatal brit.

Nem túl meglepő egyébként, hogy Bearman kedveli Bakut, ugyanis tavaly Azerbajdzsánban ő lett az első F2-es versenyző, aki képes volt arra, hogy egy adott hétvégén minden pályaeseményt az élen zárjon: a szabadedzésen, a kvalifikáción, a sprinten és a versenyen is ő volt a legjobb.

 

Hülkenberg máig nem kapott választ arra, miért mellőzte őt a Ferrari

Bő tíz évvel ezelőtti történet került elő az idén a Haas, jövőre pedig már a 2026-tól Audivá váló Saubert erősítő Nico Hülkenberg kapcsán. A német 2013-ban is épp a Sauber színeiben versenyzett az F1-ben, erős teljesítményével pedig felhívta magára a Ferrari figyelmét is, amely Felipe Massát készült helyettesíteni. Hülkenberg állítólag egész jól állt a vörösökkel való tárgyalások során, ám végül a Scuderia nem őt választotta, hanem a Lotustól hozták vissza korábbi világbajnokukat, Kimi Raikkönent Fernando Alonso mellé.

Hülkenberg most a Süd-Deutsche lapnak beszélt arról, hogy máig nem kapott magyarázatot arra a Ferrari akkori csapatfőnökétől, a jelenleg az F1 vezérigazgatói posztját betöltő Stefano Domenicalitól, hogy miért nem kapta meg a lehetőséget tőlük: „Még nem, mivel folyamatosan ugyanazt mondja: ’ne most, gyere vissza később’” – felelte arra a pilóta, hogy kapott-e már választ. Arra a kérdésre, hogy mikor lehet az a „később”, így reagált: „Ötletem sincs, nincs kristálygömböm.”

f1-hulkenberg-haas

„Nem követhetünk el hibákat, ha a vb-címért akarunk harcolni” – Marquez

Miután előzőleg 1043 napot várt a győzelemre, egymás után két nagydíjat nyert Marc Marquez a MotoGP-ben, aki ezzel visszazárkózott a tabella harmadik helyére, lemaradása 53 pont az éllovas Jorge Martinnal szemben a szezon nagyjából kétharmadánál. A formája és a tempója valóban javult az utóbbi hetekben Marqueznek, a Gresini Ducati spanyolja azonban úgy érzi, még mindig sokszor hibázik, mint tette azt szombaton a misanói időmérőn, és ezek nem férnek bele, ha vb-esélyt akar:

„Sosem lehet tudni” – felelte Marquez arra a kérdésre, hogy javultak-e a világbajnoki kilátásai. „Főleg amikor elhagyjuk Európát és Ázsiába megyünk, ott tudjuk, hogy olykor milyenek a körülmények. De a lényeg, hogy ugyanazzal a mentalitással folytatom: ha a bajnokságért akarunk harcolni, akkor nem rajtolhatunk a kilencedik helyről. Nem követhetünk el olyan hibákat, mint amit az időmérőn csináltam. Folytatnunk kell, tovább fejlődnünk, és ezt próbálom majd megtenni két hét múlva ugyanitt.”

Marquez esélyei kapcsán a címvédő és Martinnal szemben hétpontos hátrányban lévő Francesco Bagnaia is megszólalt, aki szerint sem a nyolcszoros vb-elsőt, sem gyári ducatis kollégáját, a Marqueztől kilencpontos távolságban lévő Enea Bastianinit nem lehet még leírni: „Nézzük meg az én helyzetem: tegnap 26 pontos hátrányban voltam, most már csak hét pontosban. Szóval minden nagyon gyorsan megváltozhat. Ugyanez igaz Marcra és Eneára is. Ismerjük a Marcban rejlő potenciált, és úgy fest, újra rátalált arra, ami megvolt benne a bajnokság első fázisában. Úgyhogy sosem írhatjuk ki az esélyesek közül Marcot, ahogy Eneát sem.”

7-motogp-4

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Briatore Newey-ról: Egy ember nem változtat meg egy F1-es csapatot

„Az kicsoda? Newey? Ah, túl olcsó számunkra!” – mondta nemrég egy, a Formula.hu részvételével zajló beszélgetésen Flavio Briatore, megnevettetve a hallgatóságát.

Az Alpine mágusának mondatai ma aktuálissá váltak, hiszen Newey szerződtetését bejelentette az Aston Martin. Briatore viszont nem gondolja úgy, hogy ő hozza el a totális sikert Silverstone-ba:

„A lényeg az, hogy az F1 nem az egók sportja. egy ember egyedül nem tud megváltoztatni egy csapatot. Persze megvehetnek bárkit, akit csak akarnak, de az eredményeik nem lesznek összefüggésben az elköltött pénzzel” – fogalmazott az olasz.

briatore1

fotó: Ollé Iván

Norris: Mindkét vb-cím elérhető

Lando Norris kimondta, hogy mindkét világbajnoki cím elérhető, ennek érdekében dolgoznak a szezon hátralévő részében, és ennek szellemében készülnek a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjra is.

„Jó volt úgy lezárni az európai szezont, hogy sorozatban tizenkettedszer állhattunk dobogóra. A mérnökeimmel átnéztük a monzai teljesítményünket, és találtunk pontokat, ahol fejlődhetünk – én és a csapat is” – mondta a pilóta a hétvége felvezetéseként.

„A célunk világos, maximálisan hiszek a csapat munkájában és fejlődésében. Most mindkét bajnokság ott van az asztalon, így most még elszántabbak vagyunk, mint bármikor. Büszke vagyok a csapatra, és alig várom, hogy lássam, mire leszünk képesek ezen a hétvégén” – fogalmazott Norris.

Az Azerbajdzsáni Nagydíj programja ezen a linken található!

f1-norris-mclaren

fotó: McLaren

Jön az Aston Martin nagy F1-es bejelentése – itt lehet élőben követni

Magyar idő szerint kedd délben sajtótájékoztatót tart a kampuszán az Aston Martin Formula-1-es alakulata. A bejelentés olyan súlyú lesz, hogy az eseményt élőben fogják közvetíteni az F1-es istálló YouTube-csatornáján, így az alábbi videóban lesz élőben követhető:

 

Nem nehéz egyébként kitalálni, miről lesz szó, hiszen hetek óta szinte biztosra lehet venni, hogy az Astonnál folytatja a 2025 elején a Red Bulltól távozó Adrian Newey. Az Aston pedig egy elég sokat sejtető videóval utalt is rá, hogy valóban a világbajnok autók sorát tervező szakember érkezése lesz a sajtótájékoztató fő témája, hiszen Newey az, aki legendásan a mai napig ceruzával rajzolja a terveit:

Megérdemelné a második F1-es esélyt Mick Schumacher?

Második esélyt érdemel az F1-ben Mick Schumacher Franz Tost szerint. A Red Bull második számú csapatát a kezdetektől a tavalyi évig irányító szakember korábban is beszélt arról, hogy ő maga szívesen leigazolta volna Schumachert, amikor elérhető volt, de Christian Horner és dr. Helmut Marko másképp döntött – ekkor érkezett Faenzába Nyck de Vries, akit fél év múlva lecseréltek Daniel Ricciardóra, aki könnyen lehet, hogy utolsó futamait teljesíti éppen az F1-ben, mielőtt lecserélik Liam Lawsonra.

„Mick nagyon jól teljesített az utánpótlás-szériákban, bajnok lett az F3-ban, bajnok lett az F2-ben, és sok versenyt is nyert ott. Szerintem Mickben megvan a potenciál ahhoz, hogy sikeres legyen az F1-ben, de ehhez nyilván meg kell kapnia az esélyt. Hogy a Williams miért Franco Colapintót választotta helyette? Mert ő a saját juniorjuk. Meglátjuk, hogy hogyan dönt az Audi, de azt mondanám, hogy Mick megérdemel egy helyet az F1-ben, az Audinál is” – fogalmazott az osztrák.

Az Audinál Mattia Binotto viszont nem Schumachert nevezte meg esélyesként, hanem Gabriel Bortoleto, Theo Pourchaire és Valtteri Bottas neve merült fel, míg a németé komolyabban nem.

f1-schumacher-mercedes

fotó: Mercedes

Vettel bajnokautójával bemutatózott a Red Bull új tehetsége

Karrierje során először vezethetett F1-es autót a Red Bull 17 esztendős tehetsége, Arvid Lindblad, aki Monzában a negyedik helyen zárta az idei F3-as szezont. A fiatal Houstonban, egy bemutató eseményen kapott lehetőséget a Red Bulltól, de érdekes körülmények között: Sebastian Vettel 2012-es bajnokautójába ülhetett bele, de azt az esemény kedvéért átfestették a Visa Cash App RB idei dizájnjára. David Coulthard, aki az ilyen promóciós tevékenységeket általában elvégzi, Vettel 2013-as autóját vezette, de az eredeti Red Bull-színekben pompázott.

redbull-vettel-lindblad

redbull-vettel-lindblad2

fotó: Red Bull Content Pool

„Még mindig pezsgő érzés fog el” – Hamilton

Lewis Hamilton a 18. szezonját teljesíti a Formula-1-ben, 39 évével a mezőny második legidősebb tagja, ennek ellenére jövőre még új fejezetet indít a karrierjében azzal, hogy a Mercedestől átigazol a Ferrarihoz. A hétszeres világbajnok elmondta: a mai napig ugyanazt az izgatottságot érzi, amikor F1-es autót vezethet, mint pályafutása elején, és valószínűleg ez az oka annak, hogy még mindig a versenypályákon láthatjuk őt:

„Személy szerint amikor első alkalommal bekötnek és beindítják az autót, ugyanaz a pezsgő érzés fog el belül. És amikor leveszik a gumimelegítőket, kihajtasz a garázsból a bokszutcába, majd az 1-es kanyarba és teljesíted az első kört, még mindig hatalmas izgalom lesz úrrá rajtam. Sokszor megcsípem magam, hogy még mindig ezt csinálhatom. Azt kívánom, bárcsak ezt mindannyian éreznétek és megtapasztalnátok” – idézi Hamiltont a RacingNews365.com portál.

„De ami a legklasszabb, és valószínűleg ezért versenyzem még mindig, mert nem vált ez annyira megszokássá, hogy már ne érezném. Ha érzéketlen lennék rá, az szívás lenne, és valószínűleg mást csinálnék akkor. De vadászgépekkel kellene repülnöm vagy valami hasonló, hogy ennek csak a közelébe kerüljek.”

f1-hamilton-mercedes-1

Hakkinen szerint nem lehet elkapni a McLarent

Mika Hakkinen, a finnek kétszeres világbajnokának véleménye szerint a McLarennél minden adott a sikerhez, és szerinte a riválisok nem lesznek képesek arra, hogy fejlesztéseikkel átugorják a brit istállót.

„Hogy padlógázon fognak-e menni és dominálnak? Remélem, hogy igen. Nem gondolom, hogy bármely más csapat képes lehet arra, hogy fejlesztésekkel megelőzze őket” – mondta Hakkinen.

„A McLarennél megvannak az eszközök, a versenyzők, a tervezők és a menedzsment is ahhoz, hogy nyerjenek. Nagyszerű partnereik vannak, akik megfelelő támogatással látják el ezt a nagyszerű csapatot. Nem gondolom, hogy bárki képes lesz elkapni őket” – tette hozzá 1998 és 1999 világbajnoka.

A szezon első fele dönthet 2025-ben

Két év múlva új szabályok érkeznek az F1-be, mely jelentős kihívás elé állítja majd a csapatokat. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke mindezek fényében úgy véli, a következő évi erőviszonyok viszonylag korán konszolidálódhatnak, hiszen a legtöbb csapat már a szezon első felében teljesen átállhat a 2026-os autó fejlesztésére.

„A szabályok nem teszik lehetővé, hogy januárnál korábban elkezdjünk dolgozni a 2026-os autón. Úgy vélem, hogy ez jó döntés volt annak idején, hiszen így mindenki ugyanakkor kezdheti majd el a munkát” – mondta Wolff.

„Véleményem szerint a legtöbb csapat meglehetősen korán átáll majd a 2026-os autójának a fejlesztésére, mindössze néhány hónapos eltérések lehetnek. Ami az erőviszonyokat illeti, az első néhány versenyen már minden a helyére kerülhet. Nem tartom valószínűnek, hogy sok fejlesztést fogunk látni a nyári szünetet követően” – tette hozzá a Mercedes csapatfőnöke.

Leclerc: Le Mans igen, Indy 500 talán

A Ferrari monacói versenyzője mindenképp szeretné megmérettetni magát egy napon a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen, az Indy 500 azonban kevésbé hozza lázba – ennek ellenére nem zárja ki az indianapolisi indulást.

„Nagyon érdeklődőm aziránt, hogy egy napon reszt vegyek a Le Mans-i versenyen. Az Indy 500-on különösképpen nem gondolkodtam, de talán egyszer az is szóba jöhet.”

„A Le Mans határozottan érdekel, az egy olyan verseny, ahol mindenképp szeretnék elindulni. Nem tudom pontosan, hogy mikor, remélhetőleg hamarosan sor kerül rá” – tette hozzá Leclerc.

Ricciardo: „Mindent vagy semmit” a szezon végéig

Miután a VCARB F1-es csapatánál bizonytalan a jövője, a jelenlegi rajtrács egyik legrutinosabb versenyzője, Daniel Ricciardo tisztában van vele, hogy ha nem tudja a maximumot kihozni a következő versenyekből, nem lesz folytatás számára a királykategóriában. Éppen ezért a szezon hátralévő részét „mindent vagy semmit” mentalitással közelíti meg:

ricciardo-silverstone

„Így kell gondolkodnom, és ha úgy érzem, hogy ez kezd elpuhulni, akkor egy kicsit fel kell ráznom magam. Amikor nagyobb a tét, amikor a nyomás egy kicsit nagyobb, az bizonyos értelemben növeli bennem azt a szikrát, és megakadályozza, hogy úgyszólván elkényelmesedjek” – mondta az ausztrál, majd hozzátette:

„Nagyon fontos futamok következnek. De még ha valamilyen oknál fogva nem is lennének azok, még ha ma alá is írtam egy szerződést, akkor is azt kell mondanom magamnak, hogy azok, mert úgy gondolom, hogy így működöm a legjobban” – fejtette ki Ricciardo, akinek könnyen lehet, hogy ez a nyolc futam sem adatik meg, hanem még ebben a hónapban befejezi F1-es karrierjét, ahogy azt a Formula Podcast legutóbbi adásának elején kifejtettük:

Alonso és Norris: Akikről lecsúszott a Red Bull

A Red Bull Racingnél töltött húsz éve apropóján kérdezte meg az Inside Line podcast Helmut Markót az energiaitalosoknál teljesített két évtizedről, s többek között azt is megkapirgálták, hogy előfordult-e, hogy mindenképpen meg akartak szerezni egy versenyzőt, de végül ez valamiért nem jött össze. Marko aláhúzta, hogy nagyon büszke arra, hogy két versenyző is bajnok lett a Red Bull-csapatok színeiben, de elismerte, hogy két pilótáról is lemaradtak:

„Még mielőtt elkezdtünk volna nyerni, nem is emlékszem pontosan, melyik évben, talán 2008-ban vagy ilyesmi, tárgyaltunk Alonsóval. Azt hiszem, nem vette minket elég komolyan, így aztán nem jött össze a dolog” – mondta Marko, majd felidézte a másik, nagyjából egy évtizeddel későbbi esetet is:

„Lando Norrisszal komoly tárgyalásokat folytattunk, és egy szerződést már elő is készítettünk számára az AlphaTaurihoz, vagyis akkor még Toro Rossóhoz” – emlékezett vissza Marko az esetre, amikor nem sikerült elhappolni a McLaren elől a jelenleg épp a Red Bull ellen bajnoki csatát folytató britet: „Sajnos kiderült a dolog, s az ő szerződésükben volt egy záradék, ami véget vetett ennek a közös munkának Landóval.”

alonso-norris

Russell: Az erős motor nem garancia a 2026-os sikerre

Bár jelen pillanatban nincs szerződése 2026-ra, és olyan hangokat is hallani, miszerint Toto Wolff Max Verstappen megszerzéséért indított hadjárata veszélybe sodorhatja a helyét, George Russell lelkesen várja az új érát, s a RacingNews365 által idézett nyilatkozatában megpróbált úgy kommunikálni, mint akit nem zavar a bizonytalanság: „Szuper izgalmas a 2026-os év a Mercedesszel. Még semmi sincs aláírva a jövőre nézve, de nem is gondolkozom ezen, tényleg” – mondta Russell.

russell-smile-1

A brit rámutatott, hogy bár nagyon bízik a Mercedes újgenerációs erőforrásában, ez önmagában nem garancia a sikerre, hiszen más csapatok is használják a Brixworth-ben készülő motorokat: „A Mercedes nagyszerű hely lesz, különösen a motorok tekintetében, de több csapat is Mercedes-motorral fut, szóval nem lehetünk túlságosan elbizakodottak csak azért, mert úgy gondoljuk, hogy gyors motorunk lesz.”

„A McLarennek is lesz egy gyors motorja, és a Williamsnek is lesz egy gyors motorja. Jelenleg a McLaren ver minket. Nem tekintek rájuk ügyfélcsapatként, mert minden egyenlő. Ők egy önálló csapat, mely ugyanazzal a motorral fut, mint mi. És jelen állás szerint jobb munkát végeznek nálunk.”

russell-austria-5

Raikkönen a fiáról: A legfontosabb, hogy jól érezze magát!

A monzai paddock egyik legnagyobb sztárja az F1-ből való visszavonulása óta a nyilvánosság előtt viszonylag ritkán mutatkozó Kimi Raikkönen volt, aki – ha már ott volt – interjút adott a száguldó cirkusz hivatalos honlapjának, melyben többek között arról kérdezték, mivel töltötte az elmúlt éveket, mióta már nem szerepel az F1-ben. Raikkönen válaszában röviden beszélt három gyermekéről, köztük a gokartos karrierjét építhető Robinról:

„Mozgalmas volt. Olaszországba költöztünk, Robin szerelője lettem, Rianna tornászik, és megszületett a legkisebb is. Sűrű a családi élet, de nagyszerű!” – mondta Raikkönen, majd arra a kérdésre is válaszolt, hogy fia eljuthat-e az F1-ig a gokartozástól: „Élvezi, és minden rendben megy. Meglátjuk, mi lesz belőle, ki tudja, lesz-e valami lehetőség. De a legfontosabb az, hogy jól érzi magát!”

És hogy hogy érezte magát Monzában? „Remekül! Meglátogattam sok embert, jó újra itt lenni. Szerintem a gyerekek is örömmel jöttek, élvezték, sok régi baráttal találkoztam, szóval nem panaszkodhatom. Persze sok új arc is volt a csapatoknál, melyeket meglátogattam, gyorsan változnak a dolgok!”

robin-raikkonen