DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 26. szombat

Tom Coronel fia bekerült a Red Bull juniorprogramjába!

A 13 esztendős Rocco Coronel, a túraautós közönségkedvenc Tom Coronel fia pályafutását ezentúl a Red Bull fogja terelgetni, a gokartos tehetség ugyanis bekerült az energiaitalosok juniorprogramjába. A holland tehetség egy F4-es autót tesztelhetett Jerezben, s mivel megfelelő teljesítményt nyújtott, egy korábbi GP3-as versenygépet is kipróbálhatott, az eredmények pedig kellően meggyőzőek voltak, így megkapta a lehetőséget.

rocco-coronel-1

„Megtiszteltetés számomra, hogy a jerezi szétlövést követően engem választottak a Red Bull juniorversenyzői közé. Ez egy jól bevált program, amely már sok versenyzőt juttatott az autósport csúcsára. Az álmom természetesen az, hogy F1-es pilóta legyek, és ezzel a lehetőséggel ez az álom reálissá válik. Mindig is követtem a Red Bull versenyzőit, és figyeltem, hogyan fejlődtek a sportban, és most én is közéjük tartozhatok” – olvasható a közösségi médiában.

rocco-coronel-2

Megérkezett a szezon animációs paródiája

Akárcsak a szezon felénél, a 2021-es évad végeztével is elhozta a mára már megszokottá vált animációs bolondságát az F1, melyben a szöveget a kontextusból kiragadva értelmezik újra egy-egy vicces animáció képében. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Kellemes ünnepeket kíván a Formula.hu csapata!

Békés karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánunk minden kedves olvasónknak!

Ezzel a videóval foglalja össze 2021-es szezonját a Ferrari

Két fiatal versenyző, öt dobogós helyezés, de a fókuszban a tanulás és a következő szezonra való összpontosítás: erről szólt a Scuderia idei éve, amelyből az alábbi videóba ragadtak ki pillanatokat.

A kék zászlók bajnokságában Mazepin dominált

Az alábbi lista megmutatja, hogy az egyes versenyzők hány kék zászlót kaptak a 2021-es szezon során (az F1ally Twitter-felhasználó adatai alapján). A sorrend eleje tükrözi a mezőny végének erőviszonyait: a két Haas messze az élen, de csapaton belül Nyikita Mazepin 234 kék zászlóval jócskán felülmúlta a 166 kék zászlót kapó Mick Schumachert. Mögöttük a két Williams és Antonio Giovinazzi Alfa Romeója, vannak azonban meglepetések is a listán, Esteban Ocon szokatlanul elöl, a hatodik helyen áll.

Két versenyzőnek egyáltalán nem lengették a kék zászlót: ez is mutatja, Max Verstappen és Lewis Hamilton mennyire kiemelkedtek a 2021-es mezőnyből.

Így került fel Ricciardóra az Alonso-tetkó - videó

A pilóták egymásnak adott karácsonyi ajándékai között kapta Daniel Ricciardo az Abu Dhabiban már bemutatott Alonso-tetoválást. Először azt hitte, hogy Valtteri Bottastól kapott bort azzal, hogy "alkoholt érzek, az emberek jól ismernek", illetve "szerintem ez Valtteri Bottasé, mert ő szereti a vöröset", de aztán megtalálta a tetoválást...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Eggyel kevesebb versenyből áll a DTM 2022-es naptárja

Az októberben kiadott DTM-versenynaptár kilenc fordulót tartalmazott, ám volt egy kérdőjeles helyszín is: a június 3-5-i időpont mellett a „bejelentésre vár” megjegyzés állt. A valóságban ez a forduló Hollandiát, Assent takarta, amely még tárgyalásban állt a versenyrendezésről. A holland promóter a Covidra hivatkozva kedvezőbb feltételeket kért, de nem sikerült kölcsönösen elfogadható megoldásra jutni, így a meglevő szerződést felbontották. Assen az elmúlt három évben rendezett DTM-versenyt.

A versenynaptárban így négy német helyszín mellett Portugália, Olaszország, Belgium és Ausztria szerepel, a szezon április végétől október elejéig tart.

A DTM 2022-es versenynaptára:

1. Portimao, Portugália

április 29. – május 1.

2. Lausitzring, Németország

május 20-22.

3. Imola, Olaszország

június 17-19.

4. Norisring, Németország

július 1-3.

5. Nürburgring, Németország

augusztus 26-28.

6. Spa-Francorchamps, Belgium

szeptember 9-11.

7. Red Bull Ring, Ausztria

szeptember 23-25.

8. Hockenheim, Németország

október 7-9.

A Mercedes már be is indította jövő évi autóját

A csapatok gőzerővel dolgoznak 2022-es projektjükön, az élen pedig a közösségi média tanúsága szerint a Mercedes jár. Az elmúlt években szokássá vált, hogy a csapatok rövid videót vagy legalább hanganyagot tesznek közzé új versenygépük motorjának első beindításáról. A Mercedesnél már sor is került erre a műveletre karácsonyt megelőzően: Toto Wolff, a csapatfőnök videóhívás formájában volt jelen az eseményen. Íme a W13 első beindítása:

A Haas is elért egy jelentős mérföldkőhöz 2022-es modelljével: szintén a közösségi médiában jelentették, hogy a VF-22 átesett a kötelező törésteszten, ezzel megkapta a szükséges homologizációt. Ez pozitív hír a csapattól, amely idén nagyon későn készült el autójával, csupán a bahreini teszt kezdetén végeztek az összeszerelési folyamattal.

Podcast, MotoGP, Retro, Aréna, Girls, Insta: itt még többet találsz a Formula tematikus tartalmaiból

Formula.hu 145 ezer kedvelővel rendelkező Facebook-oldalát már sokan ismerik olvasóink közül, aki viszont a közösségi oldalon járva-kelve sohasem akar lemaradni az aktualitásokról, annak ajánljuk figyelmébe a Formula alá tartozó tematikus csoportjainkat is, ahol családiasabb körben beszélhetjük ki a témákat, és akár a tagok is megoszthatnak újabb tartalmakat.

Formula Aréna - Egy helyen csak a nap legfontosabb Formula-1-es és autósportos hírei, amiket biztosan nem fog elrejteni a titokzatos algoritmus.

Formula Podcast - A már lassan másfél éve futó podcastadásunk Facebook-csoportja, még több háttérinformációval és exkluzív tartalommal.

Formula MotoGP - A motorversenyzés igazi szerelmeseinek a weboldal tartalmánál is mélyebb részletességgel. 

Formula Retro - Évfordulók, visszaemlékezések a Formula-1 több mint 70 és az autóversenyzés több mint 100 éves történelméből.

Formula Girls - A csinos járművek és a csintalan hölgyek kéz a kézben járnak - ez ideális szemlegeltető terep mindkettőhöz!

Formula Instagram - A legjobb képek a motorsport világából, exkluzív tartalmakkal!

Alonso megmutatta, hogy kell visszatérni az F1-be!

Döcögősen indult a szezonja, Bakutól kezdve viszont újabb fokozatba kapcsolt, s végül a futamgyőzelmet is arató csapattársat legyőzve 2016 óta először az első tíz között zárt egy világbajnoki szezont Fernando Alonso. Természetesen róla is beszélgettünk a Formula Podcast évvégi pilótarangsorában, ráadásul a 10. helynél valamivel feljebb is helyeztük őt, ezt 01:17:34-től hallgathatod meg!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Felsorakoztak a Mercedes világbajnok versenygépei

Bár az egyéni címet nem sikerült megszereznie a Mercedes csapatának és ezzel egy hosszú sorozat ért véget, a konstruktőrök között ismét a német istálló szerezte meg a világbajnoki címet. 2014 óta ez kizárólag nekik sikerült, a pozíciójukat pedig annak ellenére sikerült megtartaniuk, hogy a Red Bull nagyon erős ellenfélnek bizonyult. Az újabb siker örömére a hivatalos Twitter oldalukon osztottak meg egy fotót, melyen mind a nyolc bajnoki sikert hozó autójukat megmutatták a rajongók számára.  

 

Verstappen több rangsort is az élen zárt

Fantasztikus évet tudhat maga mögött Max Verstappen. A holland pilóta 2021-ben szerezte meg élete első világbajnoki címét, de az egyéni tabella mellett másutt is az első helyen végzett. A Red Bull versenyzője nyerte idén a legtöbb futamot, pontosan tíz alkalommal látta meg elsőként a kockás zászlót, ami kettővel több, mint a nagy rivális Lewis Hamilton esetében, az élen töltött körök számát tekintve viszont gyakorlatilag rommá verte a mezőnyt.

Verstappen összesen 652 kört autózott az első helyen, ami azért érdekes, mert a többieknek 645 kört sikerült az élen tölteni összesen. A sorban egyébként Hamilton végzett a második helyen 297-el, Valtteri Bottas 97 körrel a harmadik helyet csípte el.     

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Fontos bejelentést tett az IndyCar

Egy hosszú partnerkapcsolat folytatódhat a jövőben az amerikai széria bejelentése alapján, miután megerősítették, hogy az NTT IndyCar Series számára továbbra is a Dallara szállítja majd a karosszériákat. Az olasz cég 1997 óta van jelen a bajnokság életében, ez pedig a következő években sem lesz másképpen. A felek egyelőre nem osztották meg, hány évre szól az új szerződés, csak annyit árultak el, hogy több éves kontraktust írtak alá. Minderről Jay Frye, az IndyCar elnöke és Andrea Pontremoli, a Dallara Group vezérigazgatója osztott beszélt néhány mondatban.

„A Dallara egy óriási partner és meghatározó szerepet játszik mindenben, amit a versenypályán teszünk. Az NTT IndyCar Series sikerének és növekedésének fontos részei, ez pedig az egész paddockra szóló együttműködésének köszönhető. A mostani hosszabbítás folytonosságot és stabil platformot biztosít az IndyCarnak és csapatainknak, hogy a jövőbe tekinthessünk” – idézte Frye szavait a Motorsport.

„A Dallara számára megtiszteltetés, hogy 26 éve részese lehet ennek az útnak. Ez a partnerség továbbra is összhangban van az alapvető értékeinkkel, és azzal, hogy a mi a technológiánkat és az innovációnkat milyen célokra szeretnénk felhasználni, hangsúlyt fektetve a biztonságra és a fenntarthatóságra. Ez egy nagyszerű időszak az IndyCar számára, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy továbbra is részesei lehetünk ennek” – mondta Pontremoli.

Mentalitása emeli a legnagyobbak közé Sainzot

Tízes skálán értékeltük a mezőny tagjait egy egész éven át, most eljött a nagy összegzés ideje: Carlos Sainz 2021-ben a legjobbak közé emelkedett, s méltatásunkban a már-már sztahanovista munkamorálját is hangsúlyoztuk, amit minden bizonnyal édesapjától örökölt. A Formula Podcast évvégi pilótarangsorában a Leclerc-t első nekifutásra legyőző spanyolról szóló részt 01:35:20-tól hallhatod.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

TOP50, Mikulás és Mercedes: Visszanézhető a decemberi Motorsporthíradó

Tartalom:

- Szabó Krisztián lett a legjobb magyar autóversenyző idén.

- Klausz Kristóf uralta a Mikulás Ralit.

- Vendégünk a négyszeres magyar ralikrossz bajnok Kárai Tamás.

- Gyárlátogatáson a Mercedesnél Valtteri Bottasszal.

Raikkönen szezonján érződött, hogy ez már a búcsúdal

Futamértékelő podcast-adásaink állandó eleme volt a hétvégi teljesítmények értékelése, a márciustól decemberig kiosztott pontok átlagából pedig kialakult a 2021-es pilótarangsorunk: ki hogyan teljesített az idei évben? Ha ilyen listákat az elmúlt két évtizedben is csináltunk volna, Raikkönen nagyon sokszor végzett volna az élmezőnyben, idén viszont már az elejétől kezdve érezni lehetett, hogy a búcsúra készül a finn… A Formula Podcast évvégi pilótarangsorában a Raikkönenről szóló részt 35:18-tól hallhatod.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Svarcman tesztpilóta pozíciót kap a Ferraritól

Tapasztalt és fiatal pilóták kombinációja támogatja a Scuderia munkáját a 2022-es szezonban. A csapat szerdai bejelentése értelmében két tartalékversenyzőt is leigazolt: rajtrácsról kikerülő Antonio Giovinazzi, valamint a Haasnál aktívan versenyző Mick Schumacher a nagydíjak felén tölti be a szóban forgó pozíciót.

Lesz azonban egy harmadik versenyző is a háttérstábban: Robert Svarcman, a Formula-2 2021-es második helyezettje. Az orosz, aki háromszor vezette már a Ferrari autóját különböző gyakorlásokon, tesztpilóta pozíciót kap, melynek értelmében szimulátoros munkával segíti a csapatot. Ebben a társa két rutinos szimulátorpilóta, Antonio Fuoco és Davide Rigon lesz.

Svarcman már korábban bejelentette, hogy a Formula-2-ben nem folytatja pályafutását. Kérdés, hogy tesztpilóta teendői mellett versenyezni fog-e valamely bajnokságban. A hasonló cipőben járó Oscar Piastri, az F2 bajnoka 2022-ben nem fog szerepelni más szériában, kizárólag az Alpine tartalékosi pozíciójára koncentrál.

Raikkönen és az Alfa szebbé tette néhány gyermek karácsonyát

Különleges vendégei voltak az Alfa Romeo Formula-1-es csapatának hinwili főhadiszállásán. Általános iskolás gyermekek tehettek látogatást a Sauber F1-es gyárában, ahol abban a szerencsében volt részük, hogy ajándékokat kaptak és Kimi Raikkönennel együtt rajzolhattak egy Formula-1-es autóra, akinek utána kérdéseket is feltehettek. Még jó, hogy látjuk, melyiket rajz Raikkönen műve, mert utólag nem mondanánk meg...

 

 

Videó: F1-es bakiparádé

Ebben a videóban megtaláltok mindent, ami szezon közben kimaradt a többiből. Kattintsatok a képre és nevessetek!

Máris itt az Extreme-E 2022-es versenynaptára!

Még csak múlt hétvégén ért véget az elektromos tereprali-bajnokság első szezonja, máris napvilágot látott a 2022-es szezon forgatókönyve, már ami a helyszíneket illeti. Az új szezon februárban veszi majd kezdetét Szaúd-Arábiában, míg az utolsó fordulóra november utolsó hétvégéjén Uruguayban kerül sor, de még van egy kérdőjel, ugyanis nem tiszta, hogy Skóciában vagy Szenegálban rendezik-e majd a harmadik kört. 2021-ben, az újonnan induló elektromos tereprali-bajnokságban a Rosberg X Racing és az X44 küzdött a bajnoki címért, és mind az öt versenyen komoly küzdelem folyt közöttük. A szezonzáró Jurassic X Prix időmérőjén ugyan Hamilton alakulata dominált, ám Rosbergéknek egy negyedik hely is bőven megfelelt a versenyen a végső győzelemhez. Az X44 versenyzői hiába nyerték tehát a futamot is, és hoztak össze pontegyenlőséget, mivel az RXR több győzelmet számlál, így övék lett a cím, jövőre pedig már a McLaren is csatlakozik a sorozathoz.

Íme, az Extreme-E 2022-es versenynaptára:

Február 19-20: Neom, Szaúd-Arábia
Május 7-8: Szardínia, Olaszország
Július 9-10: Skócia vagy Szenegál
Szeptember 10-11: Antofagasta, Chile
November 26-27: Punta del Este, Uruguay

Felhívás: Sürgősen vérre van szüksége Latyaknak

Szomorú felhívást tett közzé a ralikrosszos Csirmaz Brúnó a Facebookon. A ralis közösségben jól ismert Kelő-Gere László, becenevén "Latyak"  súlyos balesetet szenvedett kedden este, aminek következtében sürgősen véradókra van szüksége.

Emiatt szerdán, azaz ma reggel 9 órától várnak minden segíteni akarót és tudót Kecskeméten, a régi SZTK véradó épületébe irányított véradásra. Fontos jelezni, hogy név szerint Kelő-Gere Lászlónak szeretne vért adni, aki elmegy (született: 1975. 06. 23., TAJ-száma: 033 180 582. Latyak vércsoportja 0+). Adhat vért bárki, aki Covid ellen oltott, illetve cukorbeteg személy is. "Köszönet a család és Latyak nevében" - írta a Facebookon Csirmaz Brúnó.