DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Doppingellenőrök ébresztették Zandvoortban Verstappent

Max Verstappen számára nem épp álomszerűen kezdődött a Holland Nagydíj hétvégéje, hiszen ahogy egy Twitch-stream során elmesélte, péntek reggel nem az ébresztőóra keltette, hanem a WADA doppingellenőrei. Innentől idézzük a holland versenyző elbeszélését:

„Szóval ágyban vagyok, és hirtelen megszólal a csengő. Mire én, mi a f***? Ki a f*** csenget a motorhome ajtaján? Aztán ránézek a telefonomra, hét óra van, és arra gondolok, hogy mi a f*** történik itt? Szóval odamegyek az ajtóhoz, kinyitom, és igen, doppingellenőrzés. Hét órakor! Mondom remek, micsoda remek kezdése egy hétvégének. Aztán egy órába tellett, mire vécézni tudtam, hát az is fantasztikus volt.”

Verstappen azt is elmondta, hogy meglehetősen gyakran tesztelik őt tiltott szerek használata miatt: „Nem tudom miért, de idén már ötször teszteltek, ami szerintem az F1-ben egészen sok.”

verstappen-sim

Itt nézheted élőben a Mercedes W14 bemutatását!

Utolsó előttiként a csapatok közül a Mercedes tartja meg szezonindító eseményét. A kezdés időpontja 10:15, innentől fogva követhető a bemutató a beágyazott YouTube-élőn keresztül – képekért és hírekért pedig a Formula.hu-t érdemes figyelni!

„Elégedett a súllyal? – Mármint rólam beszélünk?” – ismét a humorát csillogtatta Vasseur

A Ferrari nemrég kinevezett F1-es csapatfőnökét, Frederic Vasseurt a paddock egyik legviccesebb figurájának tartják, különösen a csapatvezetők között, amit már az Alfa Romeónál is többször megmutatott. A legelső ferraris sajtóbeszélgetése is jó hangulatban telt, s ugyanez volt elmondható a Scuderia keddi bemutatója utáni eseményen is, ahol többször is mosolyt csalt az újságírók arcára.

A legnagyobb derültséget akkor váltotta ki Vasseur, amikor az egyik kérdező a Ferrari festésében megjelenő fekete részekről érdeklődött (ami egyébként valóban tendencia idén, és nyilván tényleg a súlycsökkentést szolgálja):

„– Gondolom, ez nemcsak optikai elem, hanem a súlycsökkentést is szolgálja. Szóval elégedett már a súllyal?

– Mármint most rólam beszélünk?” – kérdezett vissza a Ferrari új főnöke, nagy nevetéseket kiváltva.

f1-vasseur-ferrari-2023-2_1

Nyolcversenyzősre duzzadt az Alpine versenyzői akadémiája

Ismertette versenyzői akadémiájának tagjait és idei bajnokságaikat az Alpine, aki jelentősen bővítette a programját 2022-höz képest. A két zászlóvivő Jack Doohan és Victor Martins lesz: előbbi második idényére készül a Formula-2-ben, méghozzá a Virtuosi színeiben, míg utóbbi a Formula-3 bajnoki címe után debütál az F1 közvetlen előszobájában az ART Grand Prix-vel. Az F3-ban is két érdekeltje lesz az Alpine-nak Gabriele Mini és Nyikolaj Colov személyében – utóbbi mostantól az Akadémia teljes értékű tagja. Ugyanezt mondhatja el magáról Abbi Pulling, Matheus Ferreira és Kean Nakamura: Pulling, az akadémia hölgytagja az F1 által újonnan indító női sorozatban, az F1 Academyben fog rajthoz állni, Ferreira az olasz Formula-4-ben szerepel majd, míg Nakamura egyelőre gokartban pallérozza a tehetségét. Szintén csatlakozik a programhoz Aiden Neate, aki jelenleg az arab F4-ben versenyez, a későbbi terveire pedig egyelőre nem derült fényt.

Az Akadémiáról kikerül ugyan Olli Caldwell, viszont marad az Alpine kötelékeiben: az Endurance-világbajnokságon (WEC) fog szerepelni a franciák LMP2-es alakulatában. A közlemény kihangsúlyozza, hogy az Akadémia és a sportautós részleg igyekszik szorosabbra fűzni a szálakat annak fényében, hogy 2024-ben az Alpine immár LMDh-autóval a legmagasabb kategóriában is újra jelen lesz. Végezetül a bejelentésben említést tesznek Caio Colletről, akiről csak annyit árultak el, hogy már nem lesz az Akadémia hivatalos tagja, de kapcsolatban marad az Alpine Racinggel.

alpine-akademia-doohan-martins

Az új csapathoz új sisak is dukál: íme, Alonso 2023-as bukódizájnja

Az Aston Martin hétfő este tartotta az autóbemutatóját, másnap pedig fény derült új igazolásuk, a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso idei sisakfestésére is. A korábbi évekkel ellentétben a BWT-rózsaszín eltűnt belőle, helyette viszont a kék és a spanyol zászló piros-sárga színei dominálják a dizájnt, némileg emlékeztetve Alonso karrierjének korábbi szakaszaiban látott bukósisakokra:

A Ferrari árnyékában: először hajtott pályára az AT04 – videó

A Ferrari bemutatójával egyidőben hajtott ki először 2023-as autójával a pályára a másik olasz székhelyű csapat, a faenzai AlphaTauri, Yuki Tsunodával a volán mögött. A japán versenyző Misanóban járatta be az AT04-et.

 

A tifosi előtt járatta be új F1-es autóját a Ferrari – videó

Az elmúlt évek alighanem leghangulatosabb autó- és csapatbemutatóját tartotta a Ferrari: egy egész lelátónyi tifosi előtt köszöntötték a pilótákat, és leplezték le az SF-23-ast. A korona az egész eseményen viszont egyértelműen az volt, hogy a közönség előtt egyből be is járatták az új F1-es gépet: Charles Leclerc vitte el két körre az autót Fioranóban, a szurkolók éljenzése és ujjongása közepette.

Itt nézhetitek élőben a Ferrari F1-es autóbemutatóját

Valentin-napra időzítette 2023-as autójának bemutatóját a Ferrari. Az új versenygép az SF-23 nevet viseli majd, a bemutató pedig 11:25-kor veszi kezdetét, melyet a YouTube-on élőben követhettek, ide vagy a képre kattintva!

Stroll: Én inkább Schumachernek drukkoltam, mint Alonsónak

Szenzációs jelenet az Aston Martin bemutatójáról! A csapattal első szezonját kezdő kétszeres világbajnok Fernando Alonso a nála jóval fiatalabb Lance Stroll társa lesz idén, aki nem kertelt, mikor egy fiatal rajongó megkérdezte tőle, ki volt a gyermekkori kedvence: "Michael Schumacher! Nem fogok hazudni. Azokban az időkben Fernando sorra nyerte a versenyeket és a világbajnoki címeket, de én Michaelnek drukkoltam" - mondta új csapattársának a kanadai, nagy derültséget okozva a helyszínen, amin még Alonso is csak nevetett. Ráadásul az említett fiatal rajongó utána elárulta, hogy neki viszont Alonso a példaképe, amire még zseniálisabb reakciót adott a spanyol:

 

„Máris április elseje van?” – Ralf Schumacher reagált Alonso nyilatkozatára

Igazán egyedi véleményt fogalmazott meg néhány napja az Aston Martin pilótája, Fernando Alonso: Világbajnok-alapanyagnak tartja a spanyol újdonsült csapattársát, Lance Strollt. Lehet csupán véletlen egybeesés, hogy a páratlan dicséretekkel illetett kanadai pilóta Alonso új főnökének, az Aston Martin csapatot birtokló Lawrence Strollnak a fia, mégis sokak felvonták a szemöldöküket a kétszeres világbajnok nyilatkozatát olvasva.

Így volt ezzel a volt Formula-1-es pilóta, Ralf Schumacher is: „Hát persze! Az F1-es autók meg tudnak repülni. Vagy máris április elseje van?” – reagált Instagram-posztjában Michael Schumacher fivére.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ralf Schumacher (@ralfschumacher_rsc) által megosztott bejegyzés

Még be sem mutatta, de már pályára vitte új F1-es autóját az Alpine

A csapatok közül utolsóként, csütörtök este tartja a csapat- és autóbemutatóját az Alpine, de a franciák nem várták meg a leleplezést azzal, hogy megtegyék az első métereket az A523-assal: a közösségi oldalukra feltett poszt alapján ma Silverstone-ban tartottak bejáratást a 2023-as versenygéppel (ahogy egyébként a Williams is így tett hétfőn). Persze a fotó távolról és naplementében, rossz fényviszonyok mellett készült, nehogy idejekorán eláruljanak bármilyen részletet is a gépről…

Az Alpine közleményéből az is kiderült, hogy Esteban Ocon kilenc, a csapat új igazolása, Pierre Gasly pedig nyolc kört tett meg az autóval a brit pályán. Mind a pilóták, mind Matt Harman technikai igazgató kiemelte: simán, problémáktól mentesen zajlott az A523-as shakedownja.

A Ferrari partnereként folytatja a Williamsnek hátat fordító szponzor

Zajlik az élet az F1 háza táján, az autóbemutatók mellett ugyanis a csapatok egyre-másra osztják meg a képeket az új autókról, csapatruházatokról, vagy épp sisakfestésekről. A sorból nem maradhat ki természetesen a Ferrari sem, a maranellói alakulat a hivatalos weboldalán jelentette be, hogy a 2023-as versenygépen a Bang & Olufsen logója is feltűnik majd. A hangtechnikai és elektronikai berendezéseket gyártó dán vállalat 2022-ben még a Williamsszel kötött hosszú távú szerződést, a jelek szerint azonban felek idő előtt megváltak egymástól.

„Nagy örömmel üdvözöljük a Bang & Olufsent a fedélzeten mint a csapat új hivatalos partnerét. A vállalat az elmúlt közel egy évszázadban egyet jelentett a legmodernebb hangtechnikával, a legfejlettebb dizájnnal párosulva. Akárcsak a Ferrari, a Bang & Olufsen is referanciaként szolgál a saját iparágában, a két vállalat pedig sokban hasonlít egymásra, épp ezért nagy várakozásokkal kezdjük el ezt az együttműködést” – reagált a Ferrari közleményében a Scuderia vezérigazgatója, Benedetto Vigna. A maranellóiak 2023-as versenygépe, az SF-23 február 14-én debütál a nagyközönség előtt.

Dobogóval tért vissza a nemzetközi versenyzéshez Nyikita Mazepin

Egy év óta először szerepelt Oroszországon kívül autóversenyen az ex-F1-es Nyikita Mazepin. Az orosz versenyző az ázsiai Le Mans-szériába nevezett be a 99 Racing csapatával. A rövidke bajnokság két egymást követő hétvégét ölel fel, február 11-12-én Dubajban tartották az első fordulót, 18-19-én pedig Abu Dhabiban zárul a sorozat, mindkét hétvégén két négyórás futammal.

Mazepin két csapattársa eredetileg Felix Porteiro és Ben Barnicoat lett volna, de előbbi helyére Goncalo Gomes érkezett, utóbbit pedig a 2016-os Le Mans-győztes, Neel Jani váltotta az LMP2-es Orecában. Bár csak nyolcadik helyről startoltak, a leintés előtt 80 perccel Mazepin vezette az első futamot, végül az egység tizedekre a második helytől a dobogó alsó fokán végzett. A második futamot hatodik pozícióban zárták, így ötödik helyen állnak az LMP2-es értékelésben. A kategória győztese automatikusan indulhat a Le Mans-i 24 óráson – kivéve, ha Mazepin lesz az, aki jelenleg ki van tiltva az Európai Unióból.

Az LMP2-es csúcskategória mezőnyében indult a Formula-3-ban két szezont töltő Tóth László is, aki az ARC Bratislavával hetedik és kilencedik helyet ért el.

Meg is mutatta a valódi FW45-öt a Williams, meg nem is

Pontosan egy hete, február 6-án mutatta be 2023-as F1-es autójának festését a Williams. A csapat a mai napon pályára is gurul az új autóval Silverstone-ban, ám mielőtt ezt megtették volna, közzétettek néhány képet a hivatalos oldalukon az FW45-ről. Illetve csak renderelt képeket, amiken minden bizonnyal még bőven vannak eltitkolt részletek, mindenesetre az alábbi képre kattintva láthattok néhány fotót a Williams által leleplezettnek titulált új autóról.

Itt követhetitek majd élőben a McLaren és az Aston Martin F1-es bemutatóját

Ahogy arról már korábban írtunk, hétfőn két csapat is megmutatja 2023-as versenygépét a rajongóknak. Előbb 18 órai kezdettel a McLaren rántja le a leplet 60. évfordulós autójáról, az MCL60-ról, melynek bemutatóját ide kattintva követhetitek élőben a YouTube-on. A csapat egyik versenyzője, Lando Norris már a bukósisakját is megmutatta az interneten. Ezt követően 20:00-tól az Aston Martin is életre hívja az AMR23-at, melyet szintén a legnépszerűbb videómegosztó oldalon lehet élőben nyomon követni.

 

Csütörtökig mindegyik F1-es autóról lehull a lepel, ma kettő is érkezik

Ezen a héten sem leszünk híján autóbemutatóknak, hiszen még a mezőny fele adós a 2023-as versenygépének felfedésével. Eddig - sorrendben - a Haas, a Red Bull, a Williams, az Alfa Romeo és az AlphaTauri festését mutatták be, a legtöbben pedig már be is járatták a 2023-as modelleket, a mai napon pedig előbb a McLaren (18:00-kor kezdődik a bemutató), majd az Aston Martin (20:00-tól) is bemutatkozik a nagyvilág számára. A hét további részében sem fogunk unatkozni, hiszen kedden a sokak által várt Ferrarit leplezik le (11:25), szerdán jön a Mercedes (10:15), csütörtökön pedig az Alpine (21:00) zárja a 2023-as bemutatók sorát.

Különleges sisakfestést használ idén Lando Norris

Bemutatta idei sisakdizájnját a McLaren fiatal pilótája. A 23 éves brit a közösségi oldalain mutatta meg követői számára a 2023-ban használatos festését, ami nem sokban különbözik attól, amit az előző esztendőben láthattunk sisakján, ám a fekete részek sokaknak szemet szúrhatnak. A legnagyobb különbséget ugyanis ezek jelentik, mivel nem festettek le minden felületet. Ez a hírek szerint a súlycsökkenést segítheti elő, Norris pedig csak „fedetlen karbonként” utalt rá a képekhez mellékelt leírásban.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

Az Ausztrál Nagydíj lehet a kulcs Ricciardo jövőjét illetően

Az idei évre már nem maradt hely az F1-es rajtrácson Daniel Ricciardo számára, aki így 2023-ban a Red Bull tartalékosaként tevékenykedhet. A 33 esztendős versenyző nemrégiben elárulta, szeretné kiélvezni a szabadságát, karrierje további részéről pedig érzése szerint a nyár kezdetével hozhat döntést. Ezzel szemben most a Speedcafe által lehozott interjúban már arról beszélt, hogy hazája futamán biztosan jelen lesz, az ottani élmények pedig sokat segíthetnek neki a döntés meghozatalában.

„Valószínűleg a televízióban fogom nézni az első futamot. Ez lehet, elindít majd bennem valamit, de Melbourne lesz az első olyan hétvége, amelyen ott leszek. Úgy gondolom, hogy az ottani légkör, a zajok, a hangok és ennek az egésznek a hangulata valószínűleg megteszi majd a hatását. Akár úgy érzem, hogy izgatott vagyok és vissza szeretnék térni, akár nem. Most örülök annak, hogy egy kicsit még rajongó lehetek, a többit pedig majd meglátjuk, de azt hiszem, Melbourne vélhetőleg elég sokat fog mondani nekem” – idézte Ricciardo szavait a weboldal.  

Vasseur már most lenyűgözte a Ferrari munkatársait

Az olasz sajtóban időnként érdekes pletykák jelennek meg, most például a La Gazetta dello Sport weboldalán írtak arról, hogy a maranellóiak nemrégiben kinevezett csapatfőnöke, Frederic Vasseur már néhány hét alatt kivívta új kollégái tiszteletét. A lap úgy tudja, ezt főként munkamoráljával sikerült elérnie, mivel hetente legalább négyszer jár tanárhoz azért, hogy olaszul tanuljon, a csapat főhadiszállására pedig minden reggel nagyon korán, általában hét óra előtt érkezik meg és csak este fél nyolc vagy nyolc előtt távozik. Bár a Gazetta sokszor elég kritikusan viszonyul a Ferrarihoz, ezúttal arról írtak, hogy az istállónál visszatért a nyugalom és a rendezettség, amit Vasseur érdemének tulajdonítanak.  

Ebben az F1-es szerepben tudja elképzelni volt főnöke Vettelt

Kevesen gondolják, hogy Sebastian Vettel végleg távozott a Formula-1-ből, úgy vélik, a német valamilyen státuszban vissza fog térni a királykategóriába – legutóbb az merült fel, hogy mezőnyből való távozása ellenére is marad a versenyzői szövetség, a GPDA igazgatója. Volt csapatfőnöke, Christian Horner pedig így fejtegette a kilátásokat:

„Nem tudom elképzelni Sebet egy 9-től 5-ig tartó állásban, vagy hogy Angliába költözzön. Sok mindenhez akar kezdeni az életében, de tekintve, hogy a családjával is törődni akar, kicsit szabad szellemben áll ehhez” – vélekedett az AMuS-nak Horner. Korábban arról beszélt, Helmut Marko autósport-tanácsadói állásra is ideális jelölt lenne Vettel, most azonban másféle szerepben vizionálta.

„Vannak egyes dolgok az F1-ben a vezetésen kívül, melyeket ellentmondásosnak érzett, ez nyilvánvaló. Talán az F1-ben egy környezeti tanácsadói szerepet elvállalna, ehhez tudná használni szenvedélyét. De nagyon meglepődnék, ha egy csapat napi vezetésére vállalkozna.”

Fotó: DPPI

Russell: Senki sem emlékszik rá, hogy Lewis előtt végeztem

Egy interjúban 2022-es szezonja fő sikeréről kérdezték George Russellt. A fiatal brit a Sao Pauló-i Nagydíjon szerzett futamgyőzelmet említette, nem azt, hogy szezon végén két hellyel megelőzte a bajnokságban Lewis Hamiltont.

„Számomra ez a győzelem Brazíliában fontosabb volt, mint a pontverseny. Végső soron senki nem emlékszik arra, hogy legyőztem Lewist a pontok tekintetében. Csak negyedik helyen végeztem, a senki földjén” – mondta Russell az Auto Motor und Sportnak. Ezzel az állásponttal azért vitatkoznánk – elvégre ő maga gyakran emlékeztet nyilatkozataiban arra, a tabellán megelőzte a hétszeres világbajnokot, például abban a kontextusban, hogy más években ez a relatív eredmény vb-címet szokott érni.