DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Motor

„Nagy változás kell” – jöhet a V4-es Yamaha?

Többéves lemaradásról beszélt a riválisok motorjait rakétának nevező Fabio Quartararo – ennek ellenére nem biztos, hogy felrúgják az M1-es alapjait.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Újabb borzalmas szombaton van túl a Yamaha: miközben Franco Morbidelli nem tudja azt a tempót hozni Austinban, mint amit két hete Argentínában láthattunk tőle, addig Fabio Quartararo a sprinten produkált biztató rajtja után folyamatosan veszítette a pozíciókat a Ducatikkal szemben, majd pedig a táv felénél el is csúszott. Quartararo már pénteken is arról beszélt, hogy folyamatosan a határokat kell feszegetnie a YZR-M1-essel ahhoz, hogy jó köridőt rakjon össze, s a sprint után ismét erről beszélt a francia, aki ugyanazokat a problémákat sorolta fel, amiket már évek óta hallhatunk a hangvillások versenyzőitől a rossz kigyorsítással és a bolyban való nehéz motorozással:

motogp-quartararo-yamaha-austin-3



„Rendkívül frusztráló, mert amikor egyedül motorozok, minden egyszerűbb és gyorsabb vagyok. Normál esetben könnyebb az időmérőn, ha valaki mást követsz, de mi teljesen másképp megyünk, úgyhogy ez sem segít” – idézi Quartararót a Crash.net szakportál. „A futam elején néhány versenyző mögött haladtam, akiket nem tudtam megelőzni, még csak meg sem tudtam próbálni harcolni velük. És a bukás után futottam meg a legjobb körömet, pedig nem is igazán mentem a határon, és nyilván a motiváció sem volt már az igazi. Egyedül gyorsak tudunk lenni, de bolyban küszködünk.”

„A féktáv az egyetlen alapvetően, ahol időt tudunk nyerni. Egy-két-három necces pillanatot meg tudok menteni, de végül ha ennyire a határon kell játszanod, könnyű hibázni, és ez is történt. Az egyenesekben a kigyorsításokon rengeteget veszítünk, és sajnos csak a féktávon tudok ebből visszahozni. Pénteken követtem Peccót, és teljesen másképp rakják össze a köridőket: olyan, mintha sokkal több motorerőt használnának kevesebb egykerekezés és ugyanolyan kigyorsítás mellett, s így aztán el is húznak. Nekem pedig nagyobb kanyartempót kell átvinnem, mert alacsonyabb tempójú kigyorsításnál is nagyobb az egykerekezésünk.”

 

Jöhet a V4-es Yamaha?

A 2021-es világbajnok arról is beszélt, hogy bár előreléptek idén némileg a végsebesség terén, ez még nem elég, és sokkal jelentősebb változtatásra van szükség: „Nyilvánvaló, hogy változtatunk kell. Még ha ma jobbnak is éreztem csata közben a dolgokat, négy év alatt nem éreztem jelentős fejlődést a motorral. Sokkal nagyobb dolgon kell változtatnunk, mint például egy új kipufogó. Nagy változásra van szükség. Nehéz persze, de ha azzal garantált a fejlődés, meg kell lépnünk. Ma még a végsebesség sem volt olyan, mint az első két futamon, és rá kell jönnünk, miért.”

motogp-quartararo-yamaha-austin-1

A Suzuki kiszállásával már csak a Yamaha az egyetlen gyártó a MotoGP-ben, amely sornégyes motorblokkot használ, nem pedig V4-est, azaz jelenleg 20:2 az arányuk a mezőnyben. Az elmúlt hónapokban a hangvillások küszködését látva többször felmerült, hogy akár ezzel a hagyományukkal is szakíthatnak, Lin Jarvis csapatmenedzser azonban utalt rá, hogy aligha indulnak el ebbe az irányba 2027 előtt, amikor a következő jelentősebb műszaki szabályváltozások történhetnek a királykategóriában (2026-ig fix a szabályrendszer).

Maga Quartararo sem biztos benne, hogy megoldást jelentene a V4-es váltás, bár megjegyezte, hogy az összes riválisuk azt az elrendezést használja: „Ezt nem tudom megmondani, mert soha nem mentem még V4-es motorral. Mindig csak Yamahával motoroztam, és nem akarok olyasmit kérni, amit sosem próbáltam ki. Tény, hogy mindenki más azt használja, de nem hiszem, hogy ez a terv a következő évekre, s egyébként akkor ismét messziről indulnánk” – utalt arra a francia, hogy kezdetben a teljes átállás is vélhetően visszalépést jelentene.

Quartararót arról is kérdezték, hogy a Yamaha szenvedésében szerepet játszik-e az, hogy a riválisoknál jóval kevesebb és főként kevésbé fejlett aerodinamikai csomagot, szárnyelemeket használnak: „A probléma az, hogy ahhoz, hogy ilyen mennyiségű aerót használj, erősebb motorra van szükség. A miénk is kicsit erősebb lett, de nem tudjuk ezt kihasználni. A többi motor még csak nem is tűnik motornak, sokkal inkább rakétának. Van szárnyuk a tetején, középen, hátul. Ha ezt akarjuk használni, ahhoz több motorerő kell. Akkor tudjuk úgy használni, ami jobb leszorítóerőt és jobb kanyarodást is eredményez. Úgy gondolom, többéves hátrányban vagyunk ezen a téren.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: