DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Motor

Hátrányban a vb-esélyesek

Főként Maverick Vinales és Andrea Iannone remekléséről szólt a Brit GP második gyakorlása: délelőtt a suzukis, ezúttal viszont a ducatis pilóta szerezte meg az elsőséget. Crutchlow a harmadik.

A MotoGP második szabadedzése is rendkívül felhős égbolt alatt vette kezdetét Silverstone-ban, de legalább továbbra is száraz pályán körözhettek a királykategória szereplői. A gyakorlás első felében Andrea Iannone diktálta a tempót, míg mögötte Dani Pedrosa és a délelőtti leggyorsabb Maverick Vinales sorakozott. A tréning középső szakaszában a legtöbben szokás szerint a versenytempóra koncentráltak, így hosszabb etapokat teljesítettek, ezért természetesen a köridők sem javultak ebben a fázisban.

iannone-silv



A fináléban aztán persze elkezdtek szállingózni a gyorsabbnál gyorsabb körök, s nem is akárki vette át a vezetést Iannonétől: a Brnóban pályafutása első királykategóriás győzelmét szerző Cal Crutchlow ugrott az élre, a hazai közönség legnagyobb örömére! Az LCR Honda motorosa ráadásul tovább gyorsult, ám a 2:02-es határt már nem ő, hanem Vinales törte át elsőként, ezzel maga mögé utasította a britet.

Ezúttal azonban nem tartott ki a suzukis vezetése, Iannone ugyanis a legvégén három tizeddel még nála is gyorsabbnak bizonyult, így a ducatis elsőségével zárult a tréning. Kettejüket Crutchlow követte, majd jött Jorge Lorenzo, aki negyedik helyével a legelőkelőbb helyen végzett a vb-aspiránsok közül – igaz, közvetlenül mögötte ott sorakozott a pontversenyt vezető Marc Marquez és az őt 53 pontos távolságból üldöző Valentino Rossi is. A legjobb tízbe Dovizioso, Aleix Espargaro, Pedrosa és Redding fért még be – ennek akkor lesz különös jelentősége, ha a szombat délelőtti edzésen a várható eső miatt esetleg nem tudnak javítani a köridőiken a versenyzők. 

A 2. szabadedzés végeredménye:

 

1.

Andrea IANNONE

ITA

Ducati Team

Ducati

2'01.421

 

2.

Maverick VIÑALES

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

2'01.721

0.300 / 0.300

3.

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda

Honda

2'01.917

0.496 / 0.196

4.

Jorge LORENZO

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

2'02.032

0.611 / 0.115

5.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

2'02.240

0.819 / 0.208

6.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

2'02.262

0.841 / 0.022

7.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

2'02.267

0.846 / 0.005

8.

Aleix ESPARGARO

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

2'02.364

0.943 / 0.097

9.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

2'02.372

0.951 / 0.008

10.

Scott REDDING

GBR

OCTO Pramac Yakhnich

Ducati

2'02.533

1.112 / 0.161

11.

Pol ESPARGARO

SPA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

2'02.573

1.152 / 0.040

12.

Hector BARBERA

SPA

Avintia Racing

Ducati

2'02.608

1.187 / 0.035

13.

Danilo PETRUCCI

ITA

OCTO Pramac Yakhnich

Ducati

2'02.985

1.564 / 0.377

14.

Eugene LAVERTY

IRL

Pull & Bear Aspar Team

Ducati

2'03.118

1.697 / 0.133

15.

Loris BAZ

FRA

Avintia Racing

Ducati

2'03.370

1.949 / 0.252

16.

Yonny HERNANDEZ

COL

Pull & Bear Aspar Team

Ducati

2'03.380

1.959 / 0.010

17.

Jack MILLER

AUS

Estrella Galicia 0,0 Marc VDS

Honda

2'03.631

2.210 / 0.251

18.

Stefan BRADL

GER

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

2'03.642

2.221 / 0.011

19.

Alex LOWES

GBR

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

2'03.855

2.434 / 0.213

20.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

2'04.400

2.979 / 0.545

21.

Tito RABAT

SPA

Estrella Galicia 0,0 Marc VDS

Honda

2'05.196

3.775 / 0.796

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: