DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Motor

Vinales kezdte az élen az osztrák hétvégét

A Suzuki spanyol pilótája bizonyult a leggyorsabbnak az egy ízben piros zászlóval is megszakított edzés során a Red Bull Ringen. Őt a Ducatik követték a sorban, míg a vb-esélyesek közül Valentino Rossi szerepelt a legjobban.

Péntek délelőtt 9:55-kor 19 év után először bőgtek fel versenyhétvége keretein belül a királykategória motorjai a spielbergi pályán. A néhány héttel ezelőtti teszten a Ducati dominált, s bár a mostani gyakorlás elején is ott voltak az élmezőnyben, már korántsem tűnt meggyőzőnek a fölényük. Negyed óra elteltével például Valentino Rossi vezetett a tesztet gyengének látszó Yamahával, megelőzve Jack Millert és Andrea Iannonét. Az nem meglepő, hogy a korábbi időket meg sem tudták közelíteni, hiszen biztonsági okokból szűkebbre vették az utolsó kanyart.

Pedrosa-motorja



A kategória első bukását Stefan Bradl szenvedte el: a német alól a 2-es és 3-as kanyarok közötti szakaszon csúszott ki az Aprilia, a motor pedig a pályacsíkhoz meglehetősen közeli szalagkorlátot is eltalálta. Nem sokkal később Dani Pedrosa is követte a példáját: a spanyol a célegyenesre fordító kanyar előtt csúszott el, a Hondája pedig a gumifal tetején kötött ki. Eközben csapattársa, az összetettet magabiztos előnnyel vezető Marc Marquez viszont az élre állt – annak ellenére, hogy a tesztnapokkal való takarékoskodás miatt ők kihagyták a múltkori privát gyakorlást.

12 perccel a vége előtt aztán előkerültek a piros zászlók: Eugene Laverty esett el a 8-as kanyarban, s bár az ír épségben megúszta, a kavicságyban landoló motor alaposan megrongálódott. Ráadásul Pedrosa balesetének helyszínén az úgynevezett „airfence”-t is javítani kellett – tulajdonképpen ez váltotta ki a megszakítást. Nagyjából tíz perc várakozás után folytatódhatott a körözés, ám ekkor már egyébként Yonny Hernandez vezette az eredménylistát a Marquezt szintén megelőző Andrea Iannone előtt.

Vinales-FP1-főkép

A fináléhoz közeledve aztán Maverick Vinales vette át az első helyet, s a Suzuki spanyolja végül meg is őrizte az első pozíciót, így ő kezdte legjobban az Osztrák Nagydíj hétvégéjét. Őt a két gyári Ducati követte Dovizioso, Iannone sorrendben, majd érkezett Rossi, megelőzve Hernandezt, Marquezt és a top10-be csak a legvégén feljövő Jorge Lorenzót. Az első tíz közé Miller, Danilo Petrucci és a szabadkártyával induló Michele Pirro fért még be. Folytatás délután a második szabadedzéssel.

Az 1. szabadedzés végeredménye:

1. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'25.866  
2. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'25.945 0.079 / 0.079
3. Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati 1'26.077 0.211 / 0.132
4. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'26.232 0.366 / 0.155
5. Yonny HERNANDEZ COL Pull & Bear Aspar Team Ducati 1'26.306 0.440 / 0.074
6. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'26.337 0.471 / 0.031
7. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'26.375 0.509 / 0.038
8. Jack MILLER AUS Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda 1'26.438 0.572 / 0.063
9. Danilo PETRUCCI ITA OCTO Pramac Yakhnich Ducati 1'26.493 0.627 / 0.055
10. Michele PIRRO ITA Ducati Team Ducati 1'26.620 0.754 / 0.127
11. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda 1'26.734 0.868 / 0.114
12. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Yakhnich Ducati 1'26.860 0.994 / 0.126
13. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'26.880 1.014 / 0.020
14. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'26.995 1.129 / 0.115
15. Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'27.067 1.201 / 0.072
16. Loris BAZ FRA Avintia Racing Ducati 1'27.997 2.131 / 0.930
17. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'28.229 2.363 / 0.232
18. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati 1'28.492 2.626 / 0.263
19. Tito RABAT SPA Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda 1'28.731 2.865 / 0.239
20. Stefan BRADL GER Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'28.761 2.895 / 0.030
21. Eugene LAVERTY IRL Pull & Bear Aspar Team Ducati 1'30.206 4.340 / 1.445
22. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 1'31.293 5.427 / 1.087
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: