DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Motor

Kéztörés és Lorenzo-fölény Sepangban

A mai napon kezdetét vette a MotoGP első hivatalos előszezoni tesztje Malajziában. A háromnapos gyakorlás első felvonását a címvédő Jorge Lorenzo nyerte, jelentős előnnyel megelőzve csapattársát és tavalyi vb-riválisát, Valentino Rossit. A harmadik helyet Dani Pedrosa szerezte meg, a nap bukását pedig a kezét is eltörő Eugene Laverty mutatta be.

Miután vasárnap éjfélkor véget ért a gyorsasági motoros világbajnokság szereplőire vonatkozó téli teszttilalom, hétfőn máris pályára gurult a mezőny Sepangban. Az idei tesztidőszak különös jelentőséggel bír, hiszen több komoly változást is láthatunk a MotoGP-ben: a két legfontosabb ezek közül a Michelin érkezése és az egységes ECU szoftver bevezetése. A csapatok és a versenyzők emellett természetesen számos újítást is kipróbálnak motorjaikon, többen pedig közvetlen összehasonlításokat végeznek a tavalyi és az idei gépeik között.

orig_fc77edb5bb40c81f2f3a5a844ed71702

Rossi szokás szerint különleges sisakdizájnnal készült a téli tesztekre


Úgy tűnik azonban, hogy hiába a rengeteg újdonság, továbbra is a Yamaha lehet az elsőszámú erő 2016-ban. Jorge Lorenzo legalábbis komoly tempót diktált a malajziai gyakorlás nyitónapján: a spanyol csak rövid időre vesztette el a vezetést a nyolcórás körözés során, végül pedig bő egy másodperces előnnyel utasította maga mögé a teljes mezőnyt. Csapattársa, Valentino Rossi, aki egy éve a végsőkig küzdött a spanyollal a vb-címért, a második helyen zárt, ám a lemaradással értelemszerűen nem lehetett elégedett. A hangvillások egyebek mellett egy új tankkialakítást próbálgattak.

orig_3293fa1827f5496bcea2d191a7a11b55

Pedrosa fért fel a képzeletbeli dobogó alsó fokára

A nagy rivális Honda motorosai közül Dani Pedrosa szerepelt jobban, aki harmadikként zárta a napot, míg Marc Marquez hetedik lett. A Repsol egyébként a hírek szerint két különböző motorspecifikációt is elvitt Malajziába, hogy elkerüljék a 2015-ös évad elején jelentkezett problémáikat. Jól muzsikáltak a Ducatik is: különösen a szatellit motorok villogtak, hiszen az Octo Pramac Yakhnich színeiben induló Danilo Petrucci a negyedik, új csapattársa, Scott Redding pedig a nyolcadik helyet foglalta el a leintéskor.

orig_82ab6548177586fdaff4761bc8a98010

Remekül szerepelt a Pramac Racing duója, Redding és Petrucci

Ők ketten a tavalyi géppel, a Desmosedici GP15-tel köröztek, ahogy a nap nagy részében a két gyári pilóta is, Andrea Dovizioso és Andrea Iannone azonban a végén már felülhetett a GP16-ra is. Előkelő helyen végzett még Hector Barbera, aki az Avintia Racing képviseletében még eggyel korábbi verziójú Ducatival megy, nevezetesen a GP14.2-vel. A 2016-os motorral egyedül a tesztpilóta Michele Pirro körözött egész nap: az olasz ideje a 16. helyre volt elegendő vele.

orig_c4b9b0a14c334868f2e99b15bc2792d4

A „sirályos” sisakban köröző Iannone még a GP15-tel érte el legjobbját

A legjobb tízbe pedig Aleix Espargaro és Cal Crutchlow fért még be: a suzukis a hírek szerint olyan gyorsváltóval körözött, amely csak a felváltásoknál „zökkenőmentes” (a gyár abban bízik, hogy a Phillip Island-i teszten már a teljes változattal is előállhatnak). A legrosszabbul kétségkívül az Aprilia zárt, akik nem elég, hogy a tavalyi gépükkel kénytelen körözni, ráadásul az eredménylista utolsó két helyén zártak. A sérült Jack Miller mellett a Iodaracing is kihagyja a mostani malajziai gyakorlást, ami újabb jele annak, hogy a Superbike vb-n fogják folytatni az Aprilia partnereként.

orig_39298fd113c8607656e3766f2019546a

Laverty számára kéztörés miatt véget ért a malajziai gyakorlás

A nap krónikájához tartozik még Eugene Laverty bukása: az Aspar Team pilótája a 4-es kanyarban bukott hatalmasat az utolsó előtti órában, amely miatt piros zászlóval meg is kellett szakítani a tréninget. Az ír motoros eltörte a jobb kezét, így aligha vehet részt a háromnapos teszt további részében. Nem sokkal a helyi idő szerint 18 órai leintés előtt egyébként az eső is megérkezett Malajziába, így a végeredmény már korábban véglegessé vált. A teszt kedden folytatódik Sepangban, s 2012 végi visszavonulása után először az aktuális mezőnnyel együtt láthatjuk majd az ausztrálok kétszeres világbajnokát, Casey Stonert, aki elvileg szombathoz hasonlóan egy GP15 nyergében gurul majd pályára.

A sepangi teszt hétfői napjának végeredménye:

1.

LORENZO, Jorge

Movistar Yamaha MotoGP

2:00.684

 

 

2.

ROSSI, Valentino

Movistar Yamaha MotoGP

2:01.717

1.033

1.033

3.

PEDROSA, Dani

Repsol Honda Team

2:01.780

1.096

0.063

4.

PETRUCCI, Danilo

Octo Pramac Yakhnich

2:01.811

1.127

0.031

5.

IANNONE, Andrea

Ducati Team

2:01.912

1.228

0.101

6.

BARBERA, Hector

Avintia Racing

2:02.002

1.318

0.090

7.

MARQUEZ, Marc

Repsol Honda Team

2:02.278

1.594

0.276

8.

REDDING, Scott

Octo Pramac Yakhnich

2:02.338

1.654

0.060

9.

ESPARGARO, Aleix

Team SUZUKI ECSTAR

2:02.539

1.855

0.201

10.

CRUTCHLOW, Cal

LCR Honda

2:02.586

1.902

0.047

11.

VIÑALES, Maverick

Team SUZUKI ECSTAR

2:02.645

1.961

0.059

12.

ESPARGARO, Pol

Monster Yamaha Tech 3

2:02.646

1.962

0.001

13.

DOVIZIOSO, Andrea

Ducati Team

2:02.650

1.966

0.004

14.

HERNANDEZ, Yonny

Aspar MotoGP Team

2:02.916

2.232

0.266

15.

SMITH, Bradley

Monster Yamaha Tech 3

2:03.026

2.342

0.110

16.

PIRRO, Michele

Ducati Team

2:03.203

2.519

0.177

17.

BAZ, Loris

Avintia Racing

2:03.204

2.520

0.001

18.

RABAT, Tito

EG 0.0 Marc VDS

2:03.463

2.779

0.259

19.

LAVERTY, Eugene

Aspar MotoGP Team

2:03.565

2.881

0.102

20.

BRADL, Stefan

Aprilia Racing Team Gresini

2:03.978

3.294

0.413

21.

BAUTISTA, Alvaro

Aprilia Racing Team Gresini

2:04.075

3.391

0.097

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: