DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Motor

Lorenzo: Ha Rossi beszélni szeretne velem, állok rendelkezésére

A Yamaha világbajnoka szerint csapattársán múlik, hogy rendeződik-e kettejük viszonya, amely az utolsó nagydíjak eseményei során romlott meg. A spanyol motoros emellett beszélt arról is, mennyire volt nehéz számára a 2015-ös esztendő, és mire számít jövőre.

Jorge Lorenzo néhány napja az indiai Buddh International Circuit elnevezésű pályára látogatott, s ennek alkalmából állt a helyi sajtóorgánumok rendelkezésére. Természetesen a legfőbb kérdést a csapattársával, Valentino Rossival való viszonyuk jelentette: a két yamahás között azok után vált feszültté a helyzet, hogy a „Doktor” azzal vádolta meg Marc Marquezt, hogy a későbbi világbajnokot segíti kettejük harcában. Lorenzo elmondása szerint nem tőle függ, hogy rendeződik-e a kapcsolatuk:

Lorenzo-Rossi



„A Malajziai Nagydíj előtt rendben volt a versenyzők közötti kapcsolat, de aztán Rossi azt mondta, hogy Marquez segített nekem nyerni, majd ezt követően is kitartott a véleménye mellett” – nyilatkozta a spanyol, akit a motorsport.com idéz. „Emiatt a közösségi médiában is rengeteg támadást kaptam, különösen az olasz rajongóktól. Nincsen problémám Rossival. Ha odajön, hogy szeretne beszélni velem, szívesen állok a rendelkezésére. Ez tőle függ.”

Lorenzo arról is beszélt, hogy miért örül a feszültséggel teli kapcsolat ellenére is annak, hogy Rossi a kollégája a Yamahánál: „Mindig jobb, ha a legjobb versenyzőkkel rendelkezel, mert így jobb esélyed van megnyerni a konstruktőri bajnokságot. Ha az egyik pilótád jó, ha viszont a másik nem, akkor elveszíted a címet. Valentino számomra egy nagyszerű csapattárs, mivel serkentőleg hat rám, hogy még jobban teljesítsek, és növeli a versenyzésünk színvonalát.”

Az ötszörös világbajnok szerint pályafutása egyik legnehezebb feladata volt azonos motoron ülve legyőzni Rossit: „Ez volt az eddigi legkeményebb szezonom. 2013 is elég nehéz volt, amikor a végén mindössze négy ponttal veszítettem el a bajnokságot Marquezzel szemben. Rendkívül koncentrált voltam idén, de 2016 még keményebb lesz, és még szorosabb versenyre számítok. Valentino a világbajnoki címért fog harcolni, Pedrosa és Marquez pedig a kihívóink lesznek. A Suzuki és a többiek is gyorsak lesznek a következő szezonban, szóval nem lehet tudni, mi vár ránk” – tekintett előre egyúttal a következő idényre is a spanyol pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: