DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Motor

Nincs csapatutasítás a Repsol Hondánál

Vajon engedi a címvédő alakulat, hogy a rutinosabb spanyol is a győzelemért csatázzon Indianapolisban úgy, hogy ezzel a regnáló világbajnoktól vehet el értékes pontokat?

Bár a szezon második futamát Marc Marquez révén megnyerték Austinban, a Repsol Honda számára rendkívül gyengén kezdődött a 2015-ös év: a címvédő többször is bukott a versenyeken, míg kollégája, Dani Pedrosa néhány fordulót kénytelen volt kihagyni alkarműtétje miatt. Assen óta azonban magára talált a csapat és Marquez is, s noha jelentős a ponthátránya a fiatal spanyolnak, remek formája miatt mindkét yamahás úgy véli, nem szabad még leírni őt a végső sikerért zajló küzdelmet illetően.

Az elmúlt két év világbajnokának segítségére lehet az is, hogy szemlátomást Pedrosa is kezd visszatérni korábbi önmagához, ezzel pedig értékes pontokat vehet el Valentino Rossitól és Jorge Lorenzótól. Néhány hete a Német Nagydíjon pontosan ez volt a helyzet, amikor a spanyol csapattársa mögött, ám a hangvillások motorosai előtt másodikként ért célba. Marquez azonban a tegnapi kvalifikáció után arról beszélt, hogy nem feltétlenül jó hír számára Pedrosa erősödése:

„Dani jó formában van, de ez azt is jelenti, hogy megverhet engem!” – mondta a pilóta, akinek szavait a crash.net idézi. „Jelenleg első és második helyen állunk, akárcsak Németországban. Nyilvánvalóan megyünk még olyan pályákra, ahol kicsit jobban fogunk szenvedni. De elégedett vagyok a csapattal, mert az első versenyeken még szenvedtünk, de mostanra visszatértem, ahogy Dani is, szóval úgy tűnik, kezd minden jobbá válni. De igen, néha talán beférhet közénk, de néha el is kaphat engem."

Amikor konkrétan rákérdeztek, hogy számíthat-e Pedrosa segítségére a világbajnoki küzdelemben, Marquez egy másfél évvel ezelőtti esetet felidézve cáfolta a csapatutasítás tényét: „Nem, mert már a 2013-as idényzárón is a saját versenyünket futottuk, illetve nem is vagyunk abban a helyzetben, mert szerintem még Dani is sok versenyt nyerhet innentől kezdve idén. Egyszerűen csak a saját munkánkra kell koncentrálnunk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból minden hétvégén. Logikus és normális, hogy mindenki saját magáért dolgozik.”

Természetesen Pedrosa sem kerülhette ki a kérdést, miszerint Marquez vb-címért folyó küzdelme vagy a futam megnyerése számára az elsődleges: „Szerintem tudjátok a választ!” – válaszolt a kisebb kategóriákban több vb-címet is szerző versenyző. „Természetesen szeretném megnyerni a versenyt, mert nagyon kemény volt a szezon eleje, de most apránként zárkózok vissza. Nyilvánvalóan a csapatnak is jobb, ha az élmezőnyben vagyok. Csak arra fókuszálok, hogy a saját versenyemet fussam, és a legjobbat hozzam ki magamból, és ha ez azt jelenti, hogy az élen maradhatok, csatázva a győzelemért vagy a dobogóért, az jó hír.”

A bajnokságban a számos kihagyott nagydíj ellenére is hetedik helyen álló motoros abban ugyanakkor egyetértett, hogy a saját és csapata feltámadása is érdekesebbé teheti a világbajnoki címért folyó harcot, különösen akkor, ha valóban be tud ékelődni Marquez és a Yamahák közé. Ha a hétvégén eddig látott teljesítményekből indulunk ki, erre a mai versenyen is esély nyílhat, ráadásul a fiatalabb spanyol formáját elnézve egyelőre nincs is szükség arra, hogy az istálló a regnáló bajnok mögé utasítsa Pedrosát – a kérdés az, hogy Lorenzót és Rossit maga mögött tudja-e majd tartani.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: