DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Motor

Sok még a teendő az Aprilia háza táján

Jövőre visszatér a királykategóriába az Aprilia. Ezzel igen nagy házi feladatot adtak maguknak, amivel úgy tűnik, kissé csúszásban vannak. Bár ezen a héten már kipróbálhatták a pneumatikus szelepvezérlésű motorblokkjukat, az úgynevezett seamless váltójuk még várat magára, ráadásul egyik versenyzőjük is nehezen érez rá motorjára.

Az Aprilia kisebb lemaradással küzd, már ami a MotoGP-re való felkészülést illeti. Az első hivatalos teszten Valenciában még csak egy kezdetleges motorblokkal tudták kipróbálni új versenygépüket. Az erősebb, pneumatikus szelepvezérlés által „lélegeztetett” erőforrás ezen a héten debütált Jerezben, egy privát teszten. Az ebben rejlő technikai lehetőségekről pozitívan vélekedett Alvaro Bautista és Marco Melandri is. Azt azonban mind a ketten elismerték, hogy ezen a téren van még mit dolgozniuk a mérnököknek.

orig_3f023de67cc25f12d3c0a4ef0b1ab0c6



Akad azonban egy másik, nagyon fontos alkatrész is, amivel egyelőre még nem készültek el. Ez nem más, mint az úgynevezett seamless váltó. Romano Albesiano, az Aprilia sportrészlegének vezetője erről az MCN-nek beszélt. „Jelen pillanatban nincs seamless sebességváltónk. Dolgozunk rajta, de még nincsen kész. Bíztatóan alakul, de még nem áll készen arra, hogy a versenyzőkkel teszteljük.” Arra a kérdésre, hogy bevethetik-e a szezonnyitón, így válaszolt: „Attól függ, hogyan alakulnak majd a tesztek, és ha minden rendben lesz, akkor talán. De ezt nem tudom garantálni.”

Ez nem igazán bíztató annak fényében, hogy a Honda ugyanezt a technikát már 2011-ben bemutatta, tehát bőven van már vele tapasztalatuk. De a Yamaha és a Ducati is hasonlót használ már jó ideje a királykategóriában. Kis vigasz lehet a noaleieknek, hogy a velük együtt visszatérő Suzuki sem állt még elő egy versenyképes seamless váltóval. A műszaki fejlesztések csúszása mellett aggodalomra adhat okot Marco Melandri teljesítménye is. Az eddigi gyakorlások alapján egy másodperccel lassabb, mint csapattársa, sőt, Marco saját elmondása szerint sem érzett még rá a motorra (Albesiano szerint a Bridgestone abroncsaira sem egészen).

orig_d7afd33ccfccf0c47c0dec2fae7a6fe9

„Ez három érdekes és sokat kívánó nap volt egyszerre” – kezdte mondandóját Melandri a jerezi teszt után a crash.net-nek. „Körről körre egyre jobban kikristályosodott, hol kellene javulnom és mire van szükségem annak érdekében, hogy megnyugodjak. Még mindig kicsit nyugtalannak érzem magam. Úgy vélem, néhány kilométert meg kell még tennünk, hogy megtaláljuk a helyes érzést. Az új motorblokknak vannak gyermekbetegségei, ami normális ebben a fázisban, de már látjuk, mik a pozitívumai és mire kell koncentrálnunk, hogy javítsunk rajta. Hosszú leállás áll most előttünk, amit fejlesztésre használunk majd annak érdekében, hogy készek legyünk a sepangi tesztekre. Mindenki keményen dolgozik, és az egész csapat nagyon lelkes. Ez a légkör nagy reményeket nyújt számomra.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: