DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
Hírösszefoglaló

Döntött az Alpine, panaszkodott az FIA: hétfői F1-es hírek

Leállítja F1-es motorprogramját a Renault, több elismerést kér az FIA-elnök, Perez reagált a pletykákra, még két győzelem kellhet Verstappennek: a nap hírei.

2025 végén leállítja F1-es motorprogramját az Alpine

A hétfői nap kétségkívül legfontosabb híre az volt, hogy az Alpine hivatalosan is bejelentette, hogy már csak 2025 végéig fognak Formula-1-es erőforrásokkal dolgozni Viryben, az ottani központot ugyanis átalakítják a Hypertech Alpine névre hallgató mérnöki központtá – részletek minderről ide kattintva olvashatók.

f1-alpine-2



Ha már Alpine: az ő alkalmazásukban áll a WEC-ben az a Mick Schumacher, aki még mindig nem tett le az F1-es visszatérésről. „Egyértelműen a Formula-1-ben reménykedem, mivel erről álmodtam, amióta kisfiú voltam. De határozottan nagyszerű érzés a WEC-ben is szerepelni” – tette hozzá a pilóta.

 

Több elismerést kér az FIA-nak az elnök

A nap másik fő történése, hogy Mohammed ben Sulayem, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke arról beszélt, hogy szerinte az FIA nem kapja meg a neki járó elismerést, és mindenki pénzt keres miatta, csak pont maga a szövetség nem – bővebben itt.

Kritikát viszont nagyon is kapott az FIA, Jos Verstappen ugyanis fia legutóbbi káromkodós büntetése miatt esett neki a szervezetnek: „Szerintem ez a legnevetségesebb dolog, de az F1 mellett már a raliban is ezt látjuk. Nem hiszem, hogy az FIA jó munkát végez, de nem fogok erről sokat mondani!” – utalt a WRC-ben is látott tiltakozásokra az idősebb Verstappen.

A „káromkodásügy” legújabb fejleményeiről a Pitwall friss adásában is részletesen beszéltünk – ahogy persze a múlt hét többi jelentős híréről, így a Ricciardo–Lawson cseréről, a fejlesztésekről és a Red Bull újabb elvesztett szakemberéről is:

De még visszakanyarodva az FIA-hoz: Günther Steiner az új kötetében a Charlie Whiting versenyigazgató halála utáni érát kritizálta, külön kiemelve a botrányos 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat, amelyen szerinte Lewis Hamilton nyolcszoros világbajnokká válhatott volna – részletek ide kattintva.

És ha már Steiner és kritika: a Haas volt F1-es főnöke Lance Strollról is sarkos véleményt fogalmazott meg, szerinte ugyanis a kanadai „nem létezik”, nem beszélnek róla, egyszerűen csak mindenki megszokta, hogy az F1-es mezőny tagja és kész.

 

Még két győzelem kell Verstappennek az F1-es címvédéshez?

Természetesen a Red Bull és a McLaren világbajnoki versenyfutása is téma volt ma. Dr. Helmut Marko szerint például csak akkor van esély az egyéni vb-címre, ha Verstappen újra győzni tud, méghozzá kétszer – ha viszont ez megtörténik, akkor a konstruktőri elsőség sincs elveszve.

f1-verstappen-norris-1

Ami némileg visszavetheti esetleg Verstappen esélyeit a soron következő USA Nagydíjon, hogy Paul Monaghan elárulta: a sprintlebonyolítás okán egyáltalán nem biztos, hogy visznek fejlesztéseket Austinba – bővebben itt írtunk a nyilatkozatról.

Mindeközben az üldöző Lando Norris úgy véli, ezt a címet még mindig csak Verstappen veszítheti el, és arra is rámutatott, hogy a McLaren sokkal rosszabb helyzetben volt az évad kezdetén, mint amilyenben most van a Red Bull.

 

Perez reakciója, Hamilton meglátása, Binotto várakozása

Egyes sajtóértesülések szerint Sergio Perez a Mexikóvárosi Nagydíjon a visszavonulását jelentheti be, de a Red Bull pilótája cáfolta a híresztelést: közösségi oldalán egy jelenetet posztolt, ami a Wall Street farkasa című filmből származik, és amelyben Leonardo di Caprio azt jelenti ki, hogy nem távozik.

f1-perez-redbull

Ha már szóba került a mexikói futam, lehet, hogy rövidesen egy újabb országba tér vissza az amerikai kontinensen az F1, ugyanis Argentína újból érdeklődik a nagydíjrendezés iránt – részletek itt.

Lewis Hamilton szerint teljesen egyértelmű oka van annak, hogy a nyári jó forma után miért került ismét hátrányba a Mercedes: az ő fejlesztésük nem működött, míg a többiek folyamatosan hoztak újításokat.

A hírösszefoglalót az Alpine motorprojektjének bezárásával kezdtük, most pedig fejezzük be a 2026-tól viszont motorgyártóként érkező Audival: Mattia Binotto, a németek F1-es projektjének vezére szerint jól halad a motorfejlesztés, de a nagy riválisokhoz képest így is azt várja, hogy hátrányban lesznek majd 2026-ban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: