DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
Hírösszefoglaló

Perez-öröm és dermesztő eset a bokszban: ez történt vasárnap az F1-ben

Összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit, eseményeit, nyilatkozatait, hogy ne maradjon le semmi fontosról. Íme a Formula.hu napi hírösszefoglalója.

Ma esti hírösszefoglalónk középpontjában természetesen a Formula-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj áll. A futamot nagy csatában végül Sergio Perez nyerte meg Max Verstappen előtt, miután a biztonsági autós fázis rosszul jött ki a hollandnak, aki így a mexikói mögé került, és onnantól nem bírt vele, Perez jobbnak bizonyult a versenytempó terén. A futam összefoglalója itt olvasható!

Utóbbi nagyon boldogan érdékelte az eseményeket, kiemelte, hogy már két és fél győzelme van Bakuban, és hogy kontroll alatt tudta tartani a versenyt és Verstappent. Később azt is hozzátette, hogy szerinte ha nem jön elő az a technikai hiba a melbourne-i időmérőn, akkor most ő vezetné a bajnokságot, úgyhogy minden oka megvan azt hinni, hogy reális világbajnoki esélyei vannak idén.

chec1



Verstappen nem volt olyan feldúlt, mint szombaton, nagyjából úgy összegezte a gondolatait, hogy most ez van, majd Miami más lesz, nem lehet minden tökéletes. A holland arról is beszélt, hogy milyen problémái voltak az autóval a hétvége során: rávilágított egy olyan gondja a beállításokkal kapcsolatban, ami az utcai helyszínen domborodott ki igazán, de már eddig is érezhető volt.

A dobogó alsó fokára Charles Leclerc állhatott fel, aki szombat után ma is a pole-ból indulhatott, de versenytempóban ezúttal sem volt esélye a Red Bull-lal szemben. A monacói pilóta kijelentette, hogy a futamokon lehetetlen számukra megverni a riválist, sőt, szerinte most még az Aston Martin is gyorsabb volt náluk a versenytempó terén, úgyhogy bőven van még min javítaniuk. A Ferrari csapatfőnöke, Fred Vasseur odáig ment, hogy ugyan szeretnének ők nyerni, de az jelenleg nem opció számukra.

Fernando Alonso végül egyetlen másodperccel maradt le a dobogóról Leclerc mögött, a hajrában nagyon megközelített a Ferrarit. „Szerintem a Ferrari szerencsés volt, küszködtek az első etapban, de a keményen rendben voltak. Trükkös hétvégénk volt, alulteljesítettünk kicsit, DRS-problémánk volt, a Ferrarinak nagyon jól sikerült a hétvégéje, ezzel együtt is csak egy másodpercre maradtunk le tőlük. Ez is mutatja, hogy az Aston Martin sosem adja fel vasárnap!” – mondta Alonso.

f1-alonso

Ami a Mercedest illeti: Lewis Hamilton és George Russell sem volt túl boldog, de különösebben letört sem. Előbbi szintén pórul járt a biztonsági autóval, így lett hatodik, de úgy érezte, hogy ebben az autóban most ennyi van, nagy szeretettel várja az érkező fejlesztéseket. Russell pedig csak nyolcadik lett, ő a beállításokra panaszkodott, amikkel egész hétvégén szenvedett.

A verseny végén volt még egy hajmeresztő eset: Esteban Ocon úgy érkezett meg a bokszutcába, hogy ott már elkezdték azt lezárni az FIA illetékesei, és a fotósok is ott voltak az út közepén az Alpine előtt. Szerencse, hogy nem lett belőle baj, mindenesetre a versenyfelügyelők vizsgálatot indítottak az ügyben, melynek végén azt állapították meg, hogy azonnali változtatásokra van szükség a procedúrában, hiszen nem sokon múlt a tragédia. Maga Ocon is döbbenten állt az eset előtt, mint mondta, ő maga is beszélnu fog erről az FIA-val.

Ami a Formula-2-t illeti: a főfutamról is győzelemmel távozott a Ferrari-akadémista Oliver Bearman, aki így a mezőny legfiatalabbjaként mindent megnyert a bakui hétvégén, amit meg lehetett.

A MotoGP-ben is rendeztek versenyt, ahol hiába vezetett szinte végig Jerezben Miller vagy Binder, a hajrában mindkettejüket elkapta a Ducati világbajnoka, Bagnaija, aki újra élre állt a vb-tabellán. A futambeszámolónk itt olvasható!

Michelisz Norbert pole-jával és futamgyőzelmével indult a TCR Világsorozat első szezonja, a mai második versenyen pedig nyolcadik lett a magyar pilóta. A futamot Santiago Urrutia, Michelisz két helyet javított a rajtpozíciójához képest úgy is, hogy a fél versenyt a biztonsági autó mögött tette meg a mezőny. Michelisz ezzel egy hétvége után vezeti a bajnoki pontversenyt.

A végére két magyar hír. Egyrészt lengyel és lett győzelem, magyar dobogó a Ralikrossz Európa-bajnokságon: az RX3 döntőjében a harmadikként befutó Körmöczi Balázs és Ficza Ferenc, az RX1 fináléjában Benyó Máté szerepelt – mindhárman életük első Eb-szereplésükön érték el a bravúrt.

Másrészt pedig véget ért a Morocco Desert Challenge: a Varga Racing Team az autós kategória 18. helyén zárta a viadalt, míg a Fazekas Motorsport a kamionok között lett harmadik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: