Már az időmérőn is magabiztos elsőséget szerzett, és ezt futamgyőzelemre is tudta váltani – Oscar Piastri több, mint 15 másodperces előnnyel nyerte meg a Bahreini Nagydíjat. A fiatal ausztrál már a rajtot követően ki tudott építeni egy kényelmes távolságot az üldözőitől – majd a törmelék miatt érkező biztonsági autós fázis újraindítását is hibátlanul teljesítette.
A leintést követően elégedetten nyilatkozott Piastri: „Nagyon jó érzés az eredmény ezen a pályán, remek hétvégénk volt: már az időmérő is jól sikerült, és stílusosan le tudtuk zárni. Nem tudom eléggé megköszönni a csapatnak, hogy milyen autót raktak össze: fantasztikusan működik! Büszke vagyok a teljesítményemre, fontos volt ez az eredmény nekünk – nem volt az erősségünk eddig ez az aszfaltcsík, így örülök, hogy megszereztük az első itteni győzelmünket.”
A biztonsági autós fázist így értékelte az ausztrál: „Persze, jobban örültem volna, ha nincs, de megőriztem az önbizalmam: remek tempót diktáltam, biztos voltam benne, hogy az újraindításom is jó lesz. Lando és én is a közepeseken voltunk – ez bizonyult a legjobb választásnak. A kerékcserét követően egyértelmű volt a feladatom: egy jó újraindítás, ami sikerült. Utána pedig tudtam, hogy nem fogom elveszteni ezt a versenyt.”
A dupla dobogó megünneplését a McLaren második „hazai” nagydíján bár a csapattagok nem fogják félvállról venni, Piastri inkább a következő versenyhétvégére készülne: „Biztosan nagyon nagy buli lesz este, de én nem fogok részt venni rajta, hiszen a következő hétvégén is versenyeznem kell! Mindegyikünknek remek nagydíja volt, így remélem, ki fogják élvezni.”