DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. április 16. szerda
F1

„A rádiót nyomtam és a DRS nyílt” – számos gonddal együtt lett második Russell

Gondok voltak a kormánnyal, a fékkel és a DRS-sel is: így védte ki Lando Norris támadásait a 2025-ben harmadszor dobogós George Russell az F1-es Bahreini Nagydíjon.

A Bahreini Nagydíj nagy többségében hasonlóan magányosan haladt George Russell a második helyen, mint az elsőn Oscar Piastri. Az időmérőn másodikként végzett, de a piros zászlós szabályszegésért harmadik rajtkockába visszasorolt Mercedes-pilóta már a rajtnál visszavette a jobb pozíciót Charles Leclerc-től.

Az utolsó körben a felzárkózó Lando Norris fenyegette, Russellenk pedig nem csak vele kellett megküzdenie, hanem a technikával is: gond volt a fékkel, a kormány funkciói kimaradoztak, ezzel együtt a jeladó problémája miatt többször az eredményjelző monitorról is eltűnt, szabálytalan DRS-nyitás miatt pedig utólag vizsgálni fogják.

„Irányítás alatt voltak a dolgok egy darabig, aztán hirtelen meghibásodott a brake by wire rendszer, a pedál váratlanul túl hosszú lett, azután túl rövid, ami összezavart” – kezdte a problémák sorolásával Russell.

„A kormány sem működött rendesen, szóval keményen kellett küzdenem, hogy Landót magam mögött tartsam. Ha van még egy kör, szerintem könnyen maga mögé utasított volna. A második hellyel mindenesetre nagyon elégedett vagyok.”



„Mindenféle problémánk volt, gyakorlatilag újraindítást kellett csinálnunk a DRS-en” – beszélt a DRS-problémáról: a kormány funkciói megzavarodtak, állítja Russell: „A rádió gombját nyomtam meg, és a DRS nyílt ki. Rögtön bezártam és visszavettem, nem nyertem vele semmit. Többet veszítettem, mint amennyit nyertem, csak a másodperc törtrészére volt nyitva” – utalt arra, hogy véleménye szerint a DRS-probléma nem érdemel büntetést. A vizsgálatot a leintés után végzik el a versenyfelügyelők, az érintett feleket is meghallgatva helyi idő szerint 20:45-kor.

Russell sportszerűen gratulált a futamgyőztesnek, és kiemelte a Mercedes (egyben saját) erős szezonkezdetét, hiszen négy nekifutásból harmadszor állt dobogón.

Oscar a saját ligájában volt, gratulálok neki és a McLarennek. Ami minket illet, három dobogót szereztünk négy verseny alatt, eltérő pályákon, ami magabiztosságot ad a jövőre nézve.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: