Lewis Hamilton és Charles Leclerc is megerősítette: érkezik fejlesztés az SF-25-öshöz a hétvégi Formula-1-es Bahreini Nagydíjon, amelytől előrelépést várnak leszorítóerő terén – igaz, a monacói szerint a McLarennel szembeni három tizedmásodperces hátrányt aligha dolgozzák le vele.
Csalódáskeltő szezonkezdetet produkált eddig a Ferrari, emiatt pedig felröppent már hetekkel ezelőtt, hogy a tervezettnél korábban, Bahreinben érkezhet az első jelentősebb fejlesztési csomag a 2025-ös autóhoz, többek között egy frissített padlólemezzel.
Az előző napokban arról írtunk, hogy sajtóértesülések szerint a maranellóiak vezetőségében nem volt teljes az egyetértés annak kapcsán, hogy már most bevessék-e az újítást. Úgy fest azonban, hogy végül az igenre szavaztak Frederic Vasseurék, Hamilton ugyanis a csütörtöki médianapon a Sky Sports F1-nek nyilatkozva megerősítette a fejlesztés tényét:
„Lesz egy fejlesztésünk ezen a hétvégén, úgyhogy izgatott vagyok, hogy remélhetőleg kicsivel több leszorítóerőnk lesz. Nem igazán érzek nagyon sok problémát, egyszerűen csak hiányzik összességében a teljesítmény jelenleg tempó tekintetében, amiben remélhetőleg teszünk egy lépést előre ezen a hétvégén. Ami engem illet, kicsit az autó hátuljával küszködök” – tette hozzá Hamilton.
A friss csomagot a csapattárs Leclerc is megerősítette, az azzal kapcsolatos várakozásokat azonban igyekezett csillapítani: szerinte a McLaren előnyéből maximum lefaraghatnak, de az egészet nem tudják eltüntetni vele.
„Van néhány új elem, amely érkezik az autóra, amelyek remélem, segíteni fognak, hogy csökkentsük kicsit ezt a távolságot. Azt nem hiszem, hogy ahhoz elegendő lesz, hogy ledolgozzuk a hátrányt. Nem hiszem, hogy van annyi abban, amit ide hozunk. De remélem, segíteni fog nekünk abban, hogy legalább közelebb legyünk. Így is egy jelentős lépés.”
„Suzukában szerintem láthattuk a különbséget, ami a McLaren és köztünk van, ami három tizedmásodperc. Nagyon keményen kell dolgoznunk azért, hogy ezt ledolgozzuk, és ezt is tesszük, és biztos vagyok benne, hogy csökkenteni tudjuk ezt a távolságot.”
„Ismétlem, szerintem az nem lesz elég, amit ide hozunk, de remélhetőleg rövid távon lesznek más újításaink is, amelyek segíthetnek a közeledésben.”