DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. március 29. szombat
F1

FIA: Négy-öt csapatnak kellett módosítania

Nyíltan csak a Haas és az Alpine ismerte be, de Nikolas Tombazis szerint csaknem a fél F1-es mezőnynek hozzá kellett nyúlnia a hátsó szárnyához a szigorítás miatt.

Az FIA együléses sorozatokért felelős igazgatója, Nikolas Tombazis elárulta: több alakulatnak kellett módosítania a hátsó szárnyán a sanghaji szigorítás miatt, mint ahányan azt beismerték. Azt is hangsúlyozta, hogy pusztán a kamerák felvételei alapján senkit nem jelentenek, és minden autó szabályos, amely átmegy a tesztjeiken.

A 2025-ös Formula-1-es szezon kezdetén annak ellenére központi téma ismét a hátsó szárnyak hajlékonysága és az úgynevezett „mini-DRS”, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség eleve szigorított az ellenőrzéseken az idei évadra.

f1-szarny-alpine-2



Ennek ellenére a bahreini teszt után arra kötelezték a csapatokat, hogy extra kamerákat szereljenek fel az autóikra, hogy mozgás közben is megfigyelhessék a légterelők működését – elvégre az FIA tesztjei statikus helyzetben zajlanak.

A Szövetség pedig a jelek szerint nem volt elégedett azzal, amit az ausztrál idénynyitón tapasztalt, hiszen új technikai direktívát adtak ki már a Kínai Nagydíj előtt, amellyel a két szárnylap elhajlásából kialakuló rést a korábbi 2 milliméter helyett 0,5 milliméterben maximalizálták – jóllehet, csak a sanghaji fordulóra még egy 0,25 milliméteres toleranciahatárt is alkalmaztak, amely azonban Suzukától már nem lesz érvényben.

Publikusan csak a Haas és az Alpine ismerte be, hogy módosítaniuk kellett a szigorítás miatt a hátsó szárnyukon – utóbbi alakulat érezhetően vissza is zuhant az erősorrendben Melbourne-höz képest –, miközben a Red Bull által szintén meggyanúsított McLaren részéről jelezték: őket nem érintette az új direktíva.

Nos, bár konkrét csapatnevekkel nem szolgált, de Nikolas Tombazis állítja: nem csak két istálló volt kénytelen változtatni. „Remélem, hogy ezúttal ez elég lesz. Azt hiszem, négy vagy öt csapat nem felelt volna meg, és módosítaniuk kellett” – árulta el az FIA együléses szakágakért felelős igazgatója a Motorsport-Total.com lapnak nyilatkozva, hozzátéve: Ausztráliában minden csapat megfelelt az ott érvényes teszteknek.

f1-haas-sanghaj-2_1

Csak kameraképek alapján nem fognak senkit jelenteni

Tombazis azt is elárulta, hogy mivel komplex területről van szó, továbbra is használni fognak kamerákat a hátsó szárnyak működésének monitorozására, hogy ha kell, a kínaihoz hasonló módon beavatkozhassanak – ám azt, hogy legális-e egy autó vagy sem, továbbra is kizárólag a szabályokban foglalt tesztek és mérések alapján döntik el:

„Alapvetően a terheléses tesztek eredményeit használjuk, kombinálva a kamerák adataival. Így biztosra megyünk, hogy ne maradjunk le semmilyen trükkről. A kameraképek önmagukban nem vezetnek ahhoz, hogy bevonjuk a stewardokat, inkább alaposabb kivizsgálást indíthatunk, ahol azt találjuk, hogy egy csapat nemlineáris karakterisztikát vagy mechanizmust használt. Aztán ha ott találunk okot, akkor jelentjük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: