Lando Norris úgy érzi, készen állnak arra Oscar Piastrival, hogy megmérkőzzenek egymással a világbajnoki címért, miközben a McLarent is hajtják előre csapattársakként – de mindketten jelezték: gyorsan felzárkózhatnak a rivális alakulatok.
Az első két 2025-ös nagydíj tapasztalatai alapján a McLaren jelenti jelenleg az etalont a Formula-1-ben, hiszen nem sokon múlt, hogy Ausztráliában és Kínában is kettős győzelmet arasson a konstruktőri címvédő gárda.
Házon belül viszont egyelőre nagyjából egyenlő a helyzet: Melbourne-ben Norris nyert, Sanghajban viszont Piastri bizonyult a jobbnak, így utóbbi szezonnyitós hibája ellenére sincs messze a ponttáblázaton az éllovas brittől.
Amikor arról kérdezték az ausztrált a Kínai Nagydíjat követő sajtótájékoztatón a Formula.hu jelenlétében, hogy túl korai-e még a vb-címre gondolni, vagy kulcsfontosságú, hogy most is kihozza a maximumot az autóból, így felelt Piastri:
„Szerintem egyértelműen nagyon-nagyon korán van még ehhez. De úgy vélem, függetlenül attól, mennyire rövid vagy hosszú a bajnokság, minden egyes versenyen ki kell hoznod a maximumot az autóból.”
„Azt hiszem, láthattuk tavaly Verstappennél, hogy úgy tudta megnyerni a bajnokságot, hogy kihasználta, hogy milyen autója volt az év első szakaszában. Aztán pedig nyilván elég jó munkát végzett az év hátralévő részében is, de akkor építette ki az előnyét, amikor erre lehetősége volt” – mutatott rá a futamgyőztes.
„És szerintem jelenleg ez fontos is, mivel nem tudhatjuk, mikor talál valaki tempót egy fejlesztéssel vagy azzal, ahogy az autóját működteti. Nagyon kicsik a különbségek. Úgyhogy igen, nyilván ki akarod ezt használni, amikor tudod, de határozottan nem gondolok még a bajnokságra. Bármennyire is közhely, de okkal az: egyszerre egy hétvégére fókuszálok, mert végső soron így nyerhetsz bajnokságot, ha minden hétvégéből kihozod a maximumot.”
A Sanghajban második helyen befutó Norrist eközben arról kérdezték, hogy készen állnak-e arra, hogy házon belüli csatát folytassanak Piastrival, és arra is, hogy ez esetleg balhékhoz vezethet:
„Abszolút! Nem néztem akkoriban F1-et, talán 2007-ben volt, amikor Lewis és Fernando harcolt. Várok majd, amíg mögöttem kiáll a bokszba, és nem hajtok ki onnan. Vagy lesz majd multi-21-ünk vagy hasonló!” – viccelődött a brit.
„Nem, úgy gondolom, készen állunk. Úgy értem, ma is szabadon versenyezhettünk. Nem igazán volt meg a tempót, hogy utolérjem Oscart, nagyon jól vezetett, szóval megérdemli. Ugyanez volt előző hétvégén is. Tudom, volt az a két kör, amiről mindenki szeret beszélni, amikor tartanunk kellett a pozíciónkat, de a többiben szabadon versenyezhettünk.”
„Szóval biztos vagyok benne, hogy lesznek még szorosabb versenyeink egy ponton. Úgy gondolom, mindketten izgatottak vagyunk – valószínűleg idegesek és izgatottak egyszerre –, és biztos vagyok benne, hogy a csapat is az lesz. De készen állunk.”
„Tudjuk, hogy amennyire együtt dolgozunk és jól érezzük magunkat, közben próbáljuk legyőzni egymást és megmutatni, ki a jobb. És ez elkerülhetetlen. Szóval nincs értelme ezt tagadni: mindketten olyan versenyzők vagyunk, akik győzni akarnak.”
„Ugyanakkor segítünk is egymásnak. Szerintem mindketten valamelyest jobbat értünk el ezen a hétvégén emiatt. És a továbbiakban is így fogunk tenni. Szóval jelenleg ez biztosan így lesz, de mint Oscar is elmondta, bármikor találhat valamit egy másik csapat. Mások már fejlesztésekről beszéltek, és gyorsabban felzárkózhatnak, mint gondolnánk, ahogy azt mi is tettük tavaly.”