Végül rajthelyét megismételve negyedik pozíciót hozott ki Kínai Nagydíjából Max Verstappen, pedig a startot követően, az első etapban csak hatodik hely nézett ki számára a két Ferrari mögött súlyos másodpercekkel lemaradva. Egyetlen kiállása után viszont fordult a kocka, a használt kemény keveréken egyre erősebb volt az RB21. Lewis Hamilton második kiállása folytán került ki Verstappen útjából, Charles Leclerc-t viszont erőből érte utol és előzte meg.
„Hirtelen lett tapadás. Az egyensúly nem változott, de a gumitapadás több volt a többieknél, talán nekik hamarabb eljött a vége. A köridők ígéretesebbek voltak, és élvezetesebb volt vezetni” – beszélt arról a leintés után, mi változott a második etapban.
„A futam első fele elég nehéz volt, de saját tempónkat futottuk, miután a sprinten megpróbáltam tartani a lépést, de a gumik meghaltak” – beszélt arról, hogy a szombati tapasztalatok miatt nem volt harciasabb. „Egészen jó formában voltak még, amikor bokszba állam. De nem így szeretünk versenyezni. Sok mindent elemezni kell, de legalább a második etapom ígéretesebb volt. Remélhetőleg ebből tanulni tudunk Japánban.”
A második etapban gyorsabb volt, mint Piastri
A nyers számok alapján valóban ez a helyzet: Christian Horner mutatott rá, hogy a kerékcserétől leintésig eltelt bő 40 körben nem veszített időt a futamgyőzteshez képest, sőt két másodperccel közelebb volt hozzá.
„Az első etapon veszett el az összes idő. Max 18 másodperccel Oscar mögött jött a bokszkiállásra, a kockás zászlónál pedig 16 másodperccel volt mögötte. Versenyképesek voltunk a keményen” – mutatta fel a csapatfőnök a számokat a Skynak nyilatkozva. Ehhez persze hozzátartozik, hogy Piastri az élen be tudta osztani az előnyét, különösen Norris fékproblémája után.
„Talán a tegnapi kopás alapján túlkompenzáltunk. Az biztos, hogy több tempót kell találni, mert úgy könnyebb az élet. De Max újabb nagyszerű versenyt teljesített, negyedik helyet és értékes pontokat szereztünk.”
Horner: Max sosem dolgozott ilyen keményen
Más számokat is felhozott a Red Bull-csapatfőnök: Verstappen második a pontversenyben, és csupán nyolc egységgel gyűjtött kevesebbet eddig, mint a vezető Lando Norris. A szezont nem szabad ilyen korán leírni.
„Ez csupán a második verseny, nem lehetünk kishitűek. Nyolc ponttal vagyunk lemaradva az egyéni világbajnokságban, még minden nyitott. A tavalyi év azt tanította, hogy bármilyen erősen lehet kezdeni, a lényeg a vége. Megvan az erőnk és tudásunk a csapatban, megvannak az eszközeink és embereink. Ma nagyon értékes adatokat nyertünk” – nyilatkozta Horner.
„Maxot sosem láttam még ilyen keményen dolgozni, jobban belefolyik a mérnöki csoport munkájába, mint bármikor, és azt mondja, élvezi is. Nem stresszeli túl magát, kérdez a mérnököktől, elmondja, ő mit tapasztal, hol lenne még szükség köridőre. Csak így tudunk kollektívan teljesítményt nyerni.”