Magyar idő szerint péntek délután az FIA és F1 közös közleményben hivatalosan is megerősítette, hogy a sportszakmai, technikai és kereskedelmi szempontok mérlegelése után a General Motors és a TWG Motorsports közös projektjeként a Cadillac 2026-ban csatlakozhat a királykategória mezőnyéhez.
A Cadillac részéről Graeme Lowdon csapatfőnök a bejelentést követően arról is beszélt, hogy most már formálisan is részt tudnak venni a versenyzői piacon, amire a bejelentést megelőzően nem volt lehetőségük.
„Van néhány nagyon tehetséges elérhető, ülés nélküli versenyző. Nem tudtunk ott lenni a piacon, amíg a csatlakozásunk nem volt megerősítve. Miután ez megtörtént, már tudunk foglalkozni ezen témával is. Ami az időzítést illeti, nem tűztünk időtervet a bejelentésekhez, hiszen bőven van még időnk” – mondta Lowdon.
„Tehetség és érdem alapján fogunk versenyzőket választani. Nem látok okot arra, hogy miért ne lehetne egy amerikai versenyzőnk. Semmi nem akadályozza meg azt, hogy az érdemei alapján egy amerikai versenyzőt igazoljunk. Ez olyan dolog lenne, amit sok rajongó örömmel fogadna.”
„A nap végén a Cadillac Formula–1 Team egy Amerikai Egyesült Államok területén található alakulat. Van egy egységünk az Egyesült Királyságban is, de az Egyesült Államokban van a központ.”
„Meggyőződésem, hogy az érdemek alapján történő kiválasztás és egy amerikai versenyző leigazolása teljesen összeegyeztethető cél a csapat számára” – tette hozzá Lowdon.