A Formula–1 hivatalos honlapjának adott interjúban Max Verstappen többek között karrierje folytatásról, esetleges hosszáról, és jövőbeli terveiről beszélve úgy nyilatkozott, hogy „csodálatos” lenne megdönteni Michael Schumacher és Lewis Hamilton rekordját a nyolcadik bajnoki cím megszerzésével, de úgy fogalmazott, hogy ez „nem szükséges”.
Az első gyermekét váró holland versenyző kifejtette, hogy annyi mindent szeretne még csinálni az életben, ami nem kapcsolódik a versenyzéshez: „Tudom, hogy nem csinálhatom ezt örökké. Imádok versenyezni, a legmagasabb szinten küzdeni annyi hihetetlen pilótával, de eljön majd az a nap, amikor egy kicsit többet szeretnék pihenni. Az ember csak egyszer él.”
„Amikor a 30-as éveid végén, a 40-es éveid elején jársz, a tested természetesen elkezd egy kicsit leépülni. Persze ezt az időt az F1-ben is tölthetem, de szeretnék más dolgokat is csinálni. Szeretném a maximumot kihozni az életemből ezen a bolygón” – mondta Verstappen, majd kitért a családjára is:
„Annyi minden van még az életben, amit szeretnék csinálni, szeretnék szórakozni és időt tölteni a családommal. Manapság előfordul, hogy anyukám vagy apukám felhív, és elfoglalt vagyok, ezért azt mondom, hogy később visszahívom őket, de azt is tudom, hogy eljön majd a nap, amikor már nem hívnak, mert már nem lesznek itt.”
„Ezek a pillanatok ráébresztenek arra, hogy nem minden az F1-ről szól. Szeretnék velük időt tölteni, mert négyéves koromtól kezdve az egész életünk, a családom élete is rólam szólt, arról, hogy sikeres legyek, hogy megpróbáljak bekerülni az F1-be. Egy ponton ez már elég, vissza kell adnod belőle és több időt kell velük töltened.”
„Ez végső soron sokkal fontosabb, mint a sikerek, amiket itt elérek. Ez nagyszerű dolog, imádom, imádok versenyképes lenni, imádok bajnokságot és futamokat nyerni, de egy ponton túl a család lesz az első, mert az emberek megöregszenek, és ezeket a pillanatokat tényleg ki kell élvezned” – mondta a holland, majd hozzátette:
„Egyelőre nagyon elégedett vagyok azzal, amit csinálok, megpróbálom addig folytatni, ameddig csak élvezni tudom, és úgy érzem, hogy meg is éri.”