DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

„Néha tépni fogjuk a hajunkat” – Wolff

Toto Wolff szerint képes lehet jövőre a világbajnoki címért harcolni a Mercedes. A csapatfőnök azt is elmondta, hogy szerinte fog pár idegőrlő pillanatot okozni a csapatnak fiatal újoncuk.

A 2024-es szezon nagyon szorosnak bizonyult a csapatokat illetően, hétvégéről hétvégére változtak az erőviszonyok a McLaren, a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes között. Végül George Russellék csupán a negyedik helyet szerezték meg a konstruktőrök bajnokságában, de Toto Wolff csapatfőnök úgy véli, jövőre minden esélyük meglehet arra, hogy rendszeresen az első helyért küzdjenek.

„2025-ben ugyanazok a szabályok lesznek érvényben, mint idén, és láthattuk, hogy az erőviszonyok pályáról pályára változnak. Szerintem lesz esélyünk futamgyőzelmekért harcolni, és ha erre képesek leszünk, akkor harcban lehetünk a világbajnoki címért” – idézi a racingnews365.com Wolffot.

„Ha megnézzük a győzelmeket idén, a Red Bull éve a győzelmekről szólt a szezon elején, de jobb adatokat láthatunk, ha a szezon felére koncentrálunk, ahol négy csapat volt nagyon szorosan együtt. A McLaren hat futamgyőzelmet szerzett, a Ferrari ötöt, mi négyet, és a Red Bull kilencet. Nagyon jó lenne együtt harcolni a többi csapattal, szeretnénk saját erőből küzdeni a győzelmekért, de ez nem adott, muszáj lesz megküzdenünk érte.”



Emellett a csapat összeállítását illetően is izgalmas szezonnak néz elébe 2025-ben a Mercedes: sok éve most először nem Lewis Hamiltonnal kezdi meg az idényt a német alakulat, helyette egy fiatal újonc, Andrea Kimi Antonelli ül majd be az autó volánja mögé. Wolff elmondta, mi lesz Antonelli és Russell fő feladata jövőre az istállóban.

„George beilleszkedik a tapasztalt vezetőpilóta szerepébe, míg Kimi tanulni fog. Néha tépni fogjuk a hajunkat, máskor pedig briliáns pillanatokat fogunk látni. Arról fog szólni az év, hogy menedzseljük a Kimivel szembeni elvárásainkat, és felkészítsük a pilótapárosunkat 2026-ra” – magyarázta a Mercedes vezére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: