DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 21. hétfő
F1

Hamilton: Sosem történt még ilyen

Nagyon meglepte Lewis Hamiltont az USA Nagydíjról való kiesése, hiszen még sosem tapasztalt olyan pattogást az autóban, amely a kipörgését eredményezte Austinban.

Hamar véget Lewis Hamilton számára az F1-es USA Nagydíj, miután a verseny harmadik körében hirtelen megforgott és kicsúszott a kavicságyba. A pályára nem tudott visszatérni, így a Mercedes pilótája nem fejezte be a versenyt. Hamilton szörnyű időmérőjét követően a 18. helyről rajtolt Austinban, a harmadik kör végére pedig egészen a 12. pozícióig tornázta fel magát, a hibája viszont semmissé tette felzárkózását. Kiesése után a Sky Sports F1-nek nyilatkozott az esetről.

„Korábban még sosem történt ilyen. Mindenre van egy első alkalom, gondolom… Nem is nyomtam keményen abban a pillanatban, és az autó elkezdett ugrálni. Negyven kilométeres hátszelem volt, a bal kerék felpattant a levegőbe és elvesztettem az irányítást az autó hátulja felett. Szóval néha háromkerekezünk, már egy ideje küzdünk ezzel. De ezelőtt még sosem tapasztaltam ilyet” – mondta a brit.



Csapattársa, George Russell szintén balesetet szenvedett a hétvége során: ő a szombati időmérő Q3-as szakaszában találta magát a falban, amelynek következtében az istálló újonnan bevetett fejlesztéseit vissza kellett cserélni a sérült autón az azelőtti alkatrészekre.

„Ugyanez történt George-dzsal is az időmérőn az új fejlesztésekkel, amiért olyan keményen dolgoztunk, hogy elhozhassuk őket ide. Ő ma szerencsére jó munkát végzett, de a régi csomaggal ment. Kíváncsi leszek, tudunk-e ezekből tanulni, de nagyon elszomorító. Nagyon sajnálom az egész csapatot a gyárban. Nem hiszem, hogy pörögtem már volna ki ezelőtt valaha egy futamon.”

„Egyáltalán nem az volt a helyzet, hogy nem fókuszáltam, nagyon meglepett ez a pattogás, ami előjött. Természetesen csalódott vagyok, de megyünk tovább. Mit tudok tenni? Megpróbálok felkészülni jobban jövő hétre. Remélhetőleg jobb állapotban lesz akkor az autó” – zárta értékelését a mercedeses.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: