DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„Nem mi vagyunk a leggyorsabbak” – Verstappen

Egy ponton azt hitte a regnáló F1-es világbajnok, hogy ötödik vagy hatodik lesz Silverstone-ban, de a helyes döntéseik dobogót eredményeztek.

Azon ritka versenyek egyike volt a Formula-1-es Brit Nagydíj az utóbbi két-három évből, amikor egy pillanatra sem tűnt úgy, hogy Max Verstappennek esélye lenne a győzelemre. Sőt, a futam első fázisában mindkét Mercedes és McLaren előtte haladt – innen sikerült végül egy második helyet mentenie a hollandnak és a Red Bullnak.

„Egyszerűen nem volt meg ma a tempónk” – ismerte el a leintést követően a Formula.hu jelenlétében a világbajnokságot továbbra is fölényesen vezető pilóta. „Folyamatosan estem hátra az elején, amikor számított, szóval nem nézett ki túl jól a dolog. Egy ponton tényleg azt gondoltam, hogy ’ötödikként vagy hatodikként fogunk célba érni?’.”

f1-verstappen-redbull-silverstone



„De aztán jó döntéseket hoztuk meg a slickről interre, majd az onnan visszaváltással: szerintem rendre a megfelelő körben álltunk ki. Aztán a végén egyértelműen segített az is, hogy a kemény gumira szavaztunk a lágy helyett. Másodikak lettünk ma, sokkal rosszabb is lehetett volna, de jó döntéseket hoztunk: így is dobogón végeztünk, szóval örülök.”

Az első, kevésbé intenzív esős fázisban amúgy még Carlos Sainz is közelített rá a Ferrarival, de Verstappen elmondta: szándékosan vette óvatosabbra a vezetését az élen álló kvartetthez képest, nehogy hibázzon a trükkös körülmények között.

 

Már nem a Red Bull a leggyorsabb az F1-ben?

A jó stratégiai döntések tehát dobogót eredményeztek Verstappennek Silverstone-ban, de a címvédő szerint tempóból van hova fejlődniük, mert míg az előző fordulókon csak sejthető volt, hogy utolérték a Red Bullt a többiek, a Brit Nagydíjon át is lépték őket:

„Ha megnézzük egy etap átlagát, a többiek sokkal gyorsabbak voltak és távolodtak. A McLaren egyszerűen csak rossz gumit választott, mert ha Norris a közepes abroncsokon lett volna, esélyesem sem lett volna. Vár ránk némi munka, mert pillanatnyilag nem mi vagyunk a leggyorsabbak” – jelentette ki a Viaplay kameráinak nyilatkozva Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: