DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Perez elmondta, milyen autót vár jövőre

Sajnálja a balesetet, amibe belekeveredett a katari F1-es sprinten, és gratulált Verstappennek is, de már 2024 lebeg a szeme előtt a Red Bull mexikóijának.

Max Verstappen harmadik Formula-1-es világbajnoki címe akkor vált teljesen biztossá, amikor a Katari Nagydíj szombati sprintjének 11. körében Sergio Perez balesetbe keveredett és kiesett. A mexikói külső íven próbálta előzni Esteban Ocon és Nico Hülkenberg kettősét, ám a három autó egymás mellé kerülése végül ütközéshez vezetett, aminek eredményeként mindhárman kénytelenek voltak feladni a küzdelmet.

Perez így a suzukai borzalmas hétvége után egyelőre Katarban is pont nélkül áll – az incidensről így nyilatkozott a vb-tabellán továbbra is második helyen álló Red Bull-os:

perez-crash



„Nagy kár érte. Egyszerűen rossz helyen voltam ezzel a két sráccal, és komoly sérüléseket szedett össze az autó. Rendkívül frusztráló délután volt, mert úgy gondolom, megvolt a tempónk ahhoz, hogy szép pontszerzésig zárkózzunk fel.”

A csapattárs természetesen gratulált Verstappen címvédéséhez is: „Szerintem mindannyian szeretnénk ma Max helyében lenni, de csak egy győztes lehet. Sokkal jobban vezetett idén, mint bárki más, és minden sikert megérdemel. Örülök neki. Roppant keményen dolgozott érte a csapattal együtt, szóval szép munka tőle.”

 

Változatlanabb F1-es autót akar Perez

Perez arról is beszélt a sprintet követően, hogy mi az, aminek köszönhetően jövőre jobban felvehetné a versenyt Verstappennel. A mexikói nem először tett arra utalást, hogy az RB19-es eleinte passzolt a stílusához, ám a fejlesztésekkel eltávolodott tőle a versenygép – ezen a tendencián változtatna a csapattal együtt:

f1-perez-redbull-day2

„Sokat tanulunk csapatként arról, milyen irányba menjünk az autóval. Úgy gondolom, egy stabilabb alap a szezon során, amely nem változik annyit az év alatt, előnyösebb lenne olyan szempontból, hogy konstansabb legyen az autó, és ez lesz a kulcs, mivel ez történt az első futamok után.”

„Ahogy elkezdtük fejleszteni az autót, úgy érződött, hogy az autó egyre kevésbé passzolt hozzám, ezért el kellett kezdenem kergetni a megfelelő egyensúlyt, így itt-ott kompromisszumokra kényszerültem. Ezek a részletek csapaton belül maradnak és mind tudatában vagyunk ezeknek. Remélhetőleg a jövő év olyan lesz, mint amit mondtam, és akkor ez egy másik történet lesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: