DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

További fejlesztésekkel verné vissza a Ferrarit a Mercedes

Bár a fókusz már a 2024-es F1-es autó tervezésén van, a második helyért zajló csata is fontos az Ezüst Nyilaknak, így kettős célt szolgálnak az újításaik.

Hiába reménykedtek benne a Mercedesnél, hogy a tavalyi küszködés után 2023-ban jelentős előrelépést tehetnek a Formula-1-ben, ez nem jött össze. A W14-es ugyan nagyrészt legalább a pattogástól megszabadult, az éllovas Red Bullhoz azonban nem tudott közelebb kerülni, sőt pályától függően ritkán érződött második erőnek a konstrukció, az Aston Martin–Ferrari–McLaren trióból gyakran legalább az egyik megelőzte őket – igaz, a vb-összetettben így is őrzik az ezüstérmes pozíciót.

A csapat már elismerte, hogy a 2024-es versenygép jelentősen eltér majd koncepciójában a jelenlegi autótól, azaz kevés dolgot emelnek át a W14-esből a W15-ösre, így a szélcsatornában már eleve a következő szezonra fókuszálnak, Toto Wolff már elhintette, hogy az USA Nagydíjra így is jelentős fejlesztési csomaggal készülnek.

f1-hamilton-mercedes-suzuka



Rosie Wait, a Mercedes stratégiai vezetője az istálló szokásos futam utáni értékelőd videójában arról beszélt ennek kapcsán az F1-es Japán Nagydíjat követően, hogy mindennek az az oka, hogy az idén bevetendő újítások révén is sokat tanulhatnak az autóról, amelyet hasznosíthatnak a jövő évi gép tervezése során:

„Miközben arra kell majd használnunk a telet, hogy további alapvető fejlesztéseket eszközölünk a W15-öshöz, még számos dolog van, amit a jelenlegi autóval csinálhatunk, amelyek egyszerre tehetik azt gyorsabbá és segíthetik a tanulásunkat a jövő évi versenygép fejlesztését figyelembe véve” – magyarázta Rosie Wait.

„Ezt csináltuk eddig is, és ezt fogjuk a továbbiakban is. Szóval a pályára hozott újítások mindkét célt fogják szolgálni: remélhetőleg extra teljesítményt jelentenek és gyorsabbá teszik a mostani autót, de mind specifikusan olyan területet céloznak, ahol további dolgokat kell megértenünk. Amiket az idei kipróbálásukból tanulunk, közvetlenül befektetjük a W15-ös fejlesztésébe.”

f1-mercedes-ferrari-suzuka-2023

A Ferrari elleni F1-es harc is fontos

Rosie Wait azt sem tagadta, hogy a Mercedes számára roppant fontos az is, hogy az utóbbi nagydíjakon szemlátomást feljavuló, a gumikezelési gondjaikat is látszólag orvosló, s a konstruktőri vb-tabellán már csak 20 pontos távolságban lévő Scuderiát is maguk mögött tartsák:

„Emellett azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy szoros harcban vagyunk a Ferrarival a második helyért, és az a pozíció a bajnokságban rendkívül fontos számunkra. Szóval vannak készenlétben fejlesztéseink és hozni fogjuk őket az autóhoz” – fogalmazott.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: