DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
F1

Wolff: Minden pénzünket odaadnám, hogy újra nyerhessünk

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöki még a profitról is lemondana annak érdekében, hogy újra nyerjenek a Formula-1-ben.

Az Ezüst Nyilak 2014 és 2021 között nyolc konstruktőri és hét egyéni világbajnoki címet szereztek, azonban a szabályváltozásokkal véget ért egyeduralmuk a Formula-1-ben, s a Red Bull vette át a szerepüket.

A Mercedes vitán felül az egyik legstabilabb anyagi helyzetben lévő csapat a mai mezőnyben, Toto Wolff azonban elmondta egy NBC-nek adott interjúban, hogy őt még a pénz sem érdekelné, csak újra nyerni akar.

„Fontos, hogy sikerült előrébb lépnünk az elmúlt versenyen, és minden profitunkat feláldoznám annak érdekében, hogy újra győzzünk. Ez egy átlagos üzletember számára talán őrültségnek hangzik, de mi így vagyunk beprogramozva. Ebben a sportban az számít igazán, hogy mit mutat a stopper, nem az, hogy mennyi a bevételünk és a kiadásunk.”



A költségsapka bevezetésével erre természetesen nincs lehetősége a Mercedesnek, így a rendelkezésre álló büdzséből kell a legtöbbet kihozniuk Wolfféknak. „A költségvetési limit miatt mára egy fenntartható üzletté vált az F1. A Mercedes dominálta a sportot az elmúlt években, most pedig a Red Bull-osok egyszerűen jobb munkát végeznek. Esélyegyenlőség van, a legjobb mérnökök fognak győzni, nekünk pedig az összes szabály betartásával kell megpróbálnunk legyőzni őket.”

A Mercedes csapatvezetőjétől azt is megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy Amerikában esik az F1 nézettsége: „Nálunk a szórakoztatás nem előzheti meg a sportértéket. Vannak szabályok, és az a csapat, amely legyőzi a többit,megérdemli a sikert. Nyilván mi is azt szeretnénk, ha többen lennének esélyesek a győzelemre, és nem egy előre megírt sztori lenne minden egyes futam.”

Arról, hogy a Mercedes 2024-ben már versenyképes lesz-e, ekképp válaszolt Wolff: „Szerintem igen. Mellényúltunk néhányszor a mérnöki és a technikai fronton, de megoldjuk ezeket a problémákat. Spanyolországban jó eredményt értünk el, második és harmadik helyet szereztünk. Idő kérdése, és ott leszünk, efelől semmi kétségem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: